A folyamatosan megújulni képes Madonna ismét felülhetett a trónjára legutóbbi kislemezdalának, a Living For Love-nak köszönhetően.
A dal ugyanis a 44-dik No. 1. slágere a Dance Club Songs-listán, ezt a számot pedig a Billboard történetében mindössze egy előadónak sikerült elérnie korábban: George Strait szintén 44 első helyezéssel büszkélkedheta Hot Country Songs listáján. A country király mellett tehát abszolút méltó helyre került a pop királynője a listák nagykönyvében.
A house-lüktetésű dalt egyébként az énekesnő a február 8-ai Grammy-díjátadón is előadta, a szerzeményről pedig azt nyilatkozta, olyan, mintha a régi és a mostani énjét gyúrták volna egybe.
Madonna tizenharmadik nagylemeze, a Rebel Heart az énekesnő saját bevallása szerint két nagyon különböző oldalát mutatja be: a lázadót és a romantikust. Az igazi csemegének ígérkező lemez március 9-én jelenik meg.
Hallgasd meg a Living For Love című Madonna slágert!
– zene.hu –
[2015.03.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.