Különleges dallal rukkolt elő minap a Desperado együttese. A Betti, Zsolt és Zoy alkotta csapat ezúttal egy szívszorító balladával lepte meg közönségét, melyhez lyrics videót is készítettek.
„Édesapám halála hihetetlen űrt hagyott bennem. Aznap, amikor elment, bezárkóztam a dolgozószobámba, mert egyszerűen egyedül akartam lenni a fájdalmammal. Teljesen spontán jött ez a dal, eredetileg nem terveztem, hogy számot fogok írni ezekről az érzésekről.” – kezdte Ne félj kapcsán a dal írója, Zoy. „Ám azon az estén mégis megszületett a dal, ezt hozta ki belőlem a szomorúság. Eredetileg csak saját célra készült, de miután megmutattam a többieknek, Betti és Zsolti is azt mondta, hogy legyen ez az új Desperado dal. Így juthatott el ez a szám végül a nagyközönséghez is.” – tette hozzá a zenész.
„Úgy gondolom, hogy mindenki veszített már el valakit, aki fontos volt számára. Éppen ezért sokan tudnak azonosulni ezzel a számmal, amely egy kis kapaszkodót nyújthat.” – mondta el a (Bartha Ákos) Dannonával közösen alkotott dalról a Desperado énekesnője, Betti.
A csapat persze nem aprózta el és egy egyszerű, de roppant látványos lyrics videóval osztották meg közönségükkel újdonságukat.
„Közös ötlet, volt, hogy most valami mást csináljunk. Valami olyat, ami még nem volt nekünk. Így alakult ki az elképzelés, hogy legyen most egy szöveg centrikus lyrics videónk, a képi színvilág pedig legyen fekete-fehér. Úgy gondoltuk, ez illeszkedik majd a legjobban a dal mondanivalójához, hangulatához. Bízunk benne, hogy mindenki, aki találkozott már az elmúlással szerettei elvesztése révén, szívébe zárja majd ezt a számot. Ha pedig olyanokat is megérint, akik még nem éltek át hasonlót, akkor elmondhatjuk, érdemes volt a nagyközönség számára is megmutatnunk a dalt.” – árulta még el Zoy.
[2015.04.30.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.