Általában nem szoktam csütörtök esténként koncertekre járni. Január 21-én este is sok minden szólt amellet, hogy inkább az otthon melegében ejtőzzek, de én mégis az E78 felé vettem az irányt. Nem tudtam, mire számítsak – és ez az érzet voltaképpen a koncert javarészében meg is maradt –, s ha az álmosságom nem is múlt el, legalább kellemesen elringatott ez a koncert.
Tóth Evelin önmaga, és a zenéje is szoktatlan jelenség - sok-sok effekttel (nemcsak audio- hanem vizuális téren is), kísérlettel, ugyanakkor erővel és egyedi elképzelésekkel, szándékokkal és mondanivalóval. Az est tehát ennek megfelelően tele volt kísérletezéssel, animációkkal, meglepetéssel – ahol is a vizuális anyag és koreográfia Magyarósi Éva munkáját dícsérte, a hangeffektekkel pedig a zenekar negyedik tagjaként bemutatott fiatalember egészítette ki a produkciót. Ehhez alapul szolgált az, hogy Evelin egyszerre két mikrofonba énekelt - az egyik az effektezett éneket volt hivatott visszaadni, a másik pedig a "natúrt". Vagyis kvázi önmagának vokálozott a hölgy, amit nagyon izgalmas és érdekes volt látni-hallani.
Evelin hangja nem volt mindig csilingelően kristálytiszta, de erőteljes volt és átható. Maja című CD-jüket egy éve mutatták be a MÜPÁ-ban és saját elmondásuk szerint addig játszották az előzőleg szinte a teljes próbafolyamat során rögzített dalokat, amíg úgy nem érezték, hogy azok "megtörténnek".
Én, először - nem szégyellem bevallani - kifejezetten megijedtem, amikor egy experimentálisabb szakaszához ért a koncert. Mert hogy a bevezető még negédes, kellemes volt, de aztán Evelin és két kiváló "lovagja" kimutatta a foga fehérjét. Alaktalan, áradó zene volt az övék, amit először nem is tudtam egészen hová tenni. Sarah Brightman világa is felsejlett lelki füleim előtt, majd aztán ismét az brutális mélybe rángattak vissza a bizarr hangok. Zavarom végig megmaradt – világzene ez? Jazz? Pop?? Vagy valami egészen más?
De miért is kéne beskatulyázni?
Emberzene és kész.
Hol klasszikus volt, hol „krézi”. Meghökkentő – de egy részemet fel is szabadította, mert megmutatta, hogy lehet és szabad krézinek lenni.
Az elhangzott dalok közül a Felvágtam a kicsi ujjam kezdetű, cigány(os) nóta, és Radnóti Miklós Bájolója maradt meg bennem leginkább, de kétségkívül a portugál Fado-k álltak a legjobban a csapatnak.
Kellemes volt gyönyörű kalimba-dallamokat hallgatni Szalai Péter kezei alól – aki egyébként az ütősszekcióért volt felelős ezen az esten, és feladatát kiválóan el is látta. A gitáros, Kardos Dániel, szintén csodálatos hangszeres tudással büszkélkedhet - látható szerénysége ellenére.
Normális esetben tehát nem hallgatok kagylózörgéses portugál Fado-t csütörtök esténként.
De ez most egy ilyen csütörtök volt. Örülök, hogy kimerészkedtem a fagyos pécsi éjszakába, és végül forró portugál hangulatot vihettem haza magamban.
Hírek
