Túl szép, amit te mondsz - Máté Péter és a magyar könnyűzene klasszikusai
Farkas Gábriel a két világháborútól kezdve az 1980-as évek elejéig tartó időszakból válogat kedvelt kabarédaloktól az 1950-es évek táncdalain át, azaz Mikes Éva, Hollós Ilona, Szécsi Pál, Máté Péter és mások zenéit. Egy darabot a szívemből, május 12-én, az Orfeum a pesti mulatóban.
A magyar könnyűzene klasszikusait feldolgozó Egy darabot a szívemből című est alatt Farkas Gábriel hangján szólalnak meg legendás előadók legismertebb és ritkábban hallható dalai. Legközelebb május 12-én, az Orfeum, a pesti mulatóban perdülnek táncra a lelkek és a lábak.
Addig is beszéljen az egyik előadóművész a másikról! Farkas Gábriel gondolatai…
S. Nagy István és Máté Péter barátsága és alkotói munkásságának öröksége mindannyiunk ÖRÖK-sége!
Lao-ceTao te King (Út és Erény) című művéből idézve kezdeném: „Mikor a szépet megismerik, felbukkan a rút is; mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is. Lét és nemlét szüli egymást, nehéz és könnyű megalkotja egymást, hosszú és rövid alakítja egymást, magas es mély kulcsolja egymást, sok hang összeolvasztja egymást, korábbi s későbbi követi egymást. Ezért a bölcs sürgés nélkül működik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást, és hagyja, nem erőlködik, alkot, de művét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el se veszíti.”
Ha elolvastad az idézetet, kérlek, most olvasd el ezt a verset is!
„Az esőt felszárítani úgy sem tudod.
A szelet megfordítani úgy sem tudod.
Ujjaid közül a kor, úgy száll, mint szürke por,
és a perc hordja el.
Azért vannak a jóbarátok, hogy a rég elvesztett álmot
visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jóbarátok, hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.
Az álmot meg nem álmodni úgy sem tudod.
Az érzést elhallgattatni úgy sem tudod.
Ujjaid közt a kor, úgy száll, mint szürke por,
és a perc hordja el.
Azért vannak a jóbarátok, hogy a rég elvesztett álmot
visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jóbarátok, hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.”
Ha az örökségről beszélünk – hagyatékra gondolnak sokan –, nekem a szó igazi jelentése cseng a fülemben: ÖRÖK-ség.
1976-ban születtem, mint az Elmegyek, Máté Péter és S. Nagy István világhírű slágere. 1977 nyarán, Balatonfüreden játszott Máté Péter a Marina Hotelben, és a vele szemben lévő Baricska Csárdában vették fel az S. Nagy Istvánról szóló, televíziós műsorhoz az Azért vannak a jóbarátokat. A felvételen egy szalonnasütő baráti társaság látható. A szerzők, a barátok, a család és a stáb. Ekkor egyéves voltam, és csak párszáz méterre feküdtem egy kerti járókában.
Milyen a sors? Szerettem volna személyesen S. Nagy Istvánnal beszélni Máté Péterről, de tisztelettel vártam, hogy meggyógyuljon. Nem valósult meg ez a beszélgetés. Ám valahogy mégis úgy érzem, hogy mi találkoztunk – nem ebben a valóságban. Amikor egy verse akár századszor is elhangzik a számból, mindig újabb szögből látom a gondolatot, amit egy érzés szült egyszer; majd visszaalakul gondolatból érzésekké bennem.
Sokszor hallgatok úgy felvételeket, hogy időutazónak képzelem magam. Különös érzés ragad ilyenkor magával.
A padláson talált gramofonlemezekkel kezdődött, és a mai napig megmaradt az élmény izgatott újdonsága. Egy más időben, korban és más térben valaki gondolt és érzett valamit a világról, amit kifejezőkészségének médiumával megjelenített. Egy költő és egy zeneszerző.
Matematikai paradoxon. Egy meg egy az egy. 1, azaz EGY pillanat mozgásában csak egy ÉLET lehetősége van, a MOST. Azonban a most folytonosan újraalkotja magát, hogy lehetőséget kínáljon egy elszalasztott pillanat után a beteljesülésre. „Ujjaid közt a kor, úgy száll, mint szürke por, és a perc hordja el.”
Micsoda bátorság is kell megragadni a napot, s benne megélni a pillanatot!
„Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk!”
„De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény. Hinni kell, ó, hidd hát el! Most, most, most élsz!”
MOST itt ülök, és azt hallom, ami akkor foglalkoztatott egy embert. Egy embert, aki zenét szerzett, s egy másik egyént, egy embert, aki verset írt hozzá. Két ember közös szerzeménye, sok ember zenéje és egy ember hangja megalkotja azt a csodát, hogy most, amikor hallgatom, belehelyezhetem magamat, találkozunk egy téren és időn kívüli szférában: itt és MOST. Itt, ahol a tér és idő nem számít; itt, ahol MOST ÉLSZ. Te vagy én? Mindegy, hiszen mind egyek vagyunk.
A Most élsz! a Máté Péter–S. Nagy István-szerzőpáros utolsó közös szerzeménye. A magvető hasonlat JELEN-e szembeállítva a JÖVŐ és MÚLT szorongásainak, aggodalmainak és fájdalmainak nyomásával, vagy elbizakodottságának, önteltségének diadalittas mámorával.
„Ujjaid közt a kor, úgy száll, mint szürke por, és a perc hordja el” vagy „Olvad az idő, mint a halvány jégvirág”.
Azt gondolom, egy téma van, ami átöleli ezt a két csodálatos életművet: az ÉLET.
Most éljünk, ne akarjunk esőt szárítani, szelet fordítani!
Sokszor olyan dolgokra törekszünk, amelyek maguktól is megtörténnek, és nincs is beleszólásunk. Az elfogadás művészetére tanítanak bennünket.
A kedvencem: „Az érzést elhallgattatni úgysem tudod!”
Nem is próbálom. Inkább a jelenben, a tanácsukat megfogadva, igyekszem jóvá tenni, széppé varázsolni. Remélem, sikerrel járok azokban a pillanatokban is, amikor majd valaki elolvassa ezt az írást, belehallgat egy másik időben és térben ebbe a dalba.
Hírek
