A Tha Shudras karrierje újabb mérföldkövéhez érkezett: az X-Faktor és több tehetségkutató legjobb zenekaraként is bemutatkozott csapat most egy újabb elismerést kapott: pályázatot nyertek az NKA Cseh Tamás Programján, amelyből többek között megszületett az új „Tüzet hozzál, Békét szíts” című albumuk.
A Tüzet hozzál, Békét szíts, mint idézet már az előző Revived albumon hallható és a Who U R című klipes nótájukból is ismerős lehet.
A csapat frontembere, Trap Kapitány, többször hangsúlyozta:
„Maszkos megjelenésünkkel a különböző egyéniségek felvállalását, a zúzós hangzás pedig a virágzást megelőző tüzet szimbolizálja, ezért a lemeznév már előremutatóan jelzi, hogy most egy virágzó, az eddigieknél letisztultabb, poposabb korszakunkat szeretnénk a nagyérdemű elé tárni.”
Levették a torzítót
A srácok az új album dalaiban mindenről levették a torzítót, a tört dobokat egyenesre fésülték, az angol szövegeiket magyarra váltották, üzeneteiket pedig a lehető legszélesebb réteget szeretnének megfogni. „A korábbiaknál hétköznapibb témákat dolgoztunk fel, hogy minél többen tudjanak azonosulni azokkal. Elég sok szerelmes dal született például” – árulta el Trap kapitány.
A Tóth Gabival egy párt alkotó frontembert természetesen a saját élete is befolyásolja, amikor dalokat ír. „A szerelmes számokba sok negatív élmény is beleszövődött, ezek természetesen a múltamból származnak, a pozitív üzenetek pedig a jelenből. Érdekes, hogy leginkább az időjárás és az aktuális hangulatom van hatással a dalokra” – mondta az énekes, hozzátéve, hogy továbbra is maszkban jelennek meg a nagyközönség előtt, igaz, ezeket folyamatosan tökéletesítik.
„Az, hogy a közönség már látott maszk nélkül is, semmit sem befolyásol. A THA SHUDRAS formációval mindig jelmezben állok a színpadra” – mondta Trap kapitány.
Ismerve a hiphop, funky és a pop népszerűségét Magyarországon már most borítékolható, hogy aki bármelyik dalt meghallja a 10-ből, annak az rögtön a kedvence lesz. Az albumból egy másfél perces ízelítő már meghallgatható.
[2016.05.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.