˝Kidding˝ on Orfű - avagy gyerekekkel a Fishingen 

Busz - Orfűi tó - hattyúk - valahogy így kezdődött családunknál az a szép június 22-i reggel. Elhatároztuk ugyanis, hogy három kiskorúval együtt is leteszteljük a Fishinget, ameddig bírják persze – illetve ameddig mi bírjuk...

Be is vettük magunkat rögtön a Medvehagyma házba, amely a Fesztivál idejére Gyerekbirodalom néven futott és nappal gyerekmegőrzőként és játszóházként funkcionált. Volt itt rengeteg szabadtéri ügyességi játék, a benti koncertteremnek kinevezett helyiségben pedig koncertek. Mi Dolák-Saly Róbertét céloztuk meg, de volt Hangoló Zenés Gyermekszínház, árnyjáték a Laboda műhellyel (A Pécsi-tó legendája), bábjáték a Ziránó Színháztól (Pulcinella kertészkedik) és interaktív zenés-verses előadás a Vapitik társulattól (Mit eszik a micsoda?). Izgalmas lehetett még az apás-anyás beszélgetés (Zene-Család-Balansz) olyan zenészekkel, akik a zenészéletet igyekeznek összeegyeztetni a családdal (Pásztor Anna, Papp Szabi és Takács Zoltán Jappán).

Dolák-Saly Róbertet elsősorban humoráért szeretjük, de emellett ő kiváló zenész is és ezt ezen a – kifejezetten gyerekeknek szánt – koncertjén is bebizonyította. Mint ahogy azt is, hogy nem az a nyájaskodó fajta – de azért elejtett nekünk egy-két humormorzsát, sőt mondhatni veknit. Sajátos stílusban folyt a műsor, fanyar, karcos-morcos humorral, olykor tanári szigorral, máskor Boborjános grimaszolással.  Kezdtük ugye azzal, hogy “tegye fel a kezét, aki hogy van. És aki meddig ér rá”. Egyszóval tipikus L’art pour L’artos avagy Besenyő-családos humoral. Dőlt a rock és Róbert azt is megmondta nekünk, hogy mi a kedvenc állatunk (a döglött tehén). Eleinte néztek nagyokat a gyerekek, nem mindenki tudta mire vélni ezt a fajta humort – bár az én csemetéim az emberbarát Winnetou-n szocializálódtak, de azért ők is kissé lefagytak. Aztán elég gyorsan ki is olvadtak.

Mert nem eszik olyan forrón a Dolák-Salyt, mint ahogyan isszák.

Nem volt tipikus ez a gyerekzenei koncert már csak azért sem, mert Dolák-Saly tudatosan így szerette volna: élből irritálják őt ugyanis a szokványos nyájaskodó-túlkedveskedő és finomkodó gyerekkoncertek. Na ő ennek inkább teljesen az ellentétét foganatosította meg.

A művészúr megtárgyalta kedves kis közönségével, hogy melyik olimpiai versenyszámban vajon melyik állat nyerne: magasugrásban például mindenképp Leveli Béla, a béka, akiről – frappánsan – egy dal is zengett ezután. Szimpatikus volt Róbertben, hogy nem ragaszkodott a gyerekek csápolásához, örömködő együttműködéséhez (vagy legalábbis ezt mondta…) - ami pedig általában obligát minden gyerekkoncerten. Tőle akár aludhattak is a gyerekek, szerinte a kiskamaszokat már úgysem érdekli, hogy mit “erőlködik” ő ott a mikrofonnál.

Szó szerint “állati” volt a koncert, hiszen nagyjából az összes dal valamilyen állatról szólt. Szólt dal két kiscsibéről, hörcsögről, bálnáról, kutyákról. Ez utóbbiaknál a közönséget is megcsaholtatta a zenészúr (“Most az egyszer segíthettek, de ordítsatok ám!” felszólítással). Megtudtuk azt is, hogy borzasztóan idegesítik őt a macskák (bár neki is van kettő), így egy – hasonlóan idegesítő – dalt írt róluk. A közönség megkapta a zsűrizés megtisztelő feladatát, ámbár a szavazási opciók meglehetősen egyhangúan a “zseniális”-ra, “nagyon jó”-ra és a “tökéletes”-re korlátozódtak.
Mindazonáltal nagyon jó szórakoztunk a koncert igazán interaktív részén is: a találós-kérdéseken. “Önként” vállalkozókat hívott ki a muzsikus úr, hogy azok olyan agyafúrt kérdésekre válaszoljanak, mint például: “Melyik az az állat, ami a kutya és nem a macska?” vagy hogy “Hogy hívnak”? Nála már ez utóbbi megválaszolásáért is taps járt - hiszen a gyermek hibátlanul tudott válaszolni. Más koncerteken már ennél sokkal kevesebbért (mondhatni semmiért, vagyis csak azért, hogy kiment valaki a színpadra) tapsvihar tör ki. Mondjuk a táncoslányok (és fiú!) tényleg nagyon bájosak voltak.

A koncert vitathatatlanul hozzájárult a gyermekek szellemi fejlődéséhez – ahogy ezt Róbert bölcsen meg is jegyezte -, illetve mindannyiunk (le)épüléséhez. Róbert így búcsúzott tőlünk: “Vigyázzatok magamra. És egyet ne feledjetek: egy!”

Ezután a remek koncertélmény után jókedvünket még csak tovább fokozta, hogy menő napszemüvegeket kaptunk ajándékba a mosolygós hostess-lányoktól, a Háromkirályfi.hu jóvoltából. Vidám folytattuk hát utunkat a tóhoz (kacsát etetni), majd a kisvasút segítségével a Kempingbe, ahol jól belángosoztunk és a gyerekek kicsit beleszippanthattak a fesztivál légkörébe. A víziszínpad megközelítését kissé elszámoltam, túl sokáig kellett caplatnunk a tűző napsütésben, de a végén legalább megpihenhettünk lábat vízbe lógatva a mólón (többen a vízből hallgatták a koncertet).

Barátaink, a Kubalibre zenekar játszott – amelyből Püspöki Petit és Budai Bernit a gyermekeim is jól ismerik, és Pepita Család nevű gyerekzenekaruk dalait kívülről is fújják. Ezúttal azonban némileg más “szavajárású” nótákra sikerült odaérnünk, mondhatni a nyomdafestéket nehezen tűrő, ámde annál inkább szókimondó számokra. Igyekeztem minél hatásosabban “kisípolni” a csúnya szavakat kisdedeim füle mellől, majd a koncert véget is ért – beharangozva az esti, kemping-beli Kubalibre-koncertet.

A délután hátralevő részében a strandolásé volt a terep, de a Fishinges koncertek (nem is olyan) távoli zaja az Aquaparkba is elhallatszódtak, úgyhogy a fesztivál-feeling megmaradt. Jövőre még tovább maradunk – a gyerekekkel együtt.

– Zsenilia – 
Fotó: Zsenilla 

[2017.07.12.]