Sziget 2017 - Már 25 éve fesztiválozunk Budapest szívében!

25 éve minden augusztus a Szigetről szól Budapesten. Világhírű előadók, rengeteg fesztiválozó turista, különleges ételek és italok, színház, komoly és könnyűzenei különlegességek, és cirkuszi előadások. Mindössze ennyi a Sziget a titka. Vagy talán ennél egy picivel több...

Először 2005-ben (18 éves koromban), érettségi után jártam a Szigeten. Egy iskolai vetélkedőn nyertem rá napi jegyet. Amikor kijöttem, azonnal elvarázsolt ez a sokszínűség. A sok különböző származású és kultúrájú ember, akik mind jól érzik magukat így, vagy úgy. Jó volt látni azt, hogy mindenki jókedvű, élvezi a szabadságot és a napsütést, és mindenki mindenkivel kedves és barátságos. Persze akkor már más volt a Sziget, mint a kezdetek kezdetén. Édesanyám, aki a rock-, és persze az élő zene iránti szeretetét rám is átragasztotta, sokat mesélt nekem a Szigetről. Ő ott volt az első néhány Diákszigeten, amit még Müller Péter Sziámi, és Gerendai Károly álmodott meg.  Sokszor mesélt is nekem róla. Elmesélte, hogy a fő irányvonal a rock és az alternatív zene volt, hogy akkoriban megvenni a zsíros kenyeret lila hagymával, már igazi luxusnak számított, és persze mindig akadt néhány leleményes fesztivál arc, aki már egy héttel a Sziget előtt kiment, nem túl szomjas állapotban, jól elásta a frissítőjét, aztán egy hétig fejvesztve kereste, mert nem emlékezett rá, hol dugta el. Eltelt azóta negyed évszázad, és a Sziget igencsak kinőtte magát. Ma már nincsenek magyar zenekarok a nagyszínpadon. Helyüket legnagyobb részben az európai könnyűzene mainstrem előadói vették át. A zsíros deszkát sem keresi már senki. Minek is, amikor a legnevesebb konyhák, finomabbnál finomabb ételeit kóstolhatják meg a fesztiválozók. Persze nem éppen a zsíros kenyér árfekvésében.

A huszonöt év alatt átalakult a zenei paletta, és maga a fesztivál jellege is egyre inkább túlmutatott egy sima zenei rendezvényen. A kultúra egyre szélesebb teret kapott. Színházi előadások, látványos cirkuszi produkciók a világ minden tájáról, vurstli, rengeteg aktív program a jógától a táncterápiáig és megszámlálhatatlan különleges élmény várja már a fesztiválozókat. Idén, még az eddigieket is igyekeztek túlszárnyalni, de ez csak részben sikerült.

 Mivel nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz az idei Sziget, idén is ellátogattam egy napra a fesztiválra. Sűrű egyeztetések, és a programtábla átbogarászása után, végül a péntek mellett döntöttem. Quimby koncerten ugyanis már elég régen voltam, ráadásul nagyon kíváncsi voltam a Rudimental, és PJ Harvey koncertjére is. Az egyetlen bánatom az volt, hogy a programok némileg fedték egymást, de mivel a helyszínek közel voltak, egy laza sprinttel megoldottam a dilemmát.

Mivel a Sziget hatalmas, és rengeteg a látnivaló, úgy döntöttem már kora délután kimegyek, hogy mindent megnézhessek. Napközben megkóstoltam néhány különlegesebb fogást, elmentem jógázni, táncoltam egyet egy lengyel fiúval az egyik sátornál, és megnéztem milyen is a luminárium belülről. Túl sok időm azonban így sem volt bóklászni, mert a Quimby koncertje, a megszokottól eltérően, késő délután kezdődött, az egyik sátorban, és még a Manda Diao koncertbe is bele szerettem volna hallgatni előtte. Sikerült is elcsípnem őket. Nagyon jó kis alternatív rock koncertet nyomtak a svéd srácok, érdemes lenne a magyar közönségnek is jobban felfigyelnie az albumaikra. Kicsit magam is sajnáltam, hogy nem tudom végig nézni, de egy Quimby koncert azért nekem még mindig többet ér.  Az ország legnépszerűbb alternatív rock együttesének koncertje szokás szerint fantasztikus volt. Hiába kezdődött korán, hiába volt tikkasztóbb hőség a sátorban, mint egy finn szaunában, mindenki végig énekelte és táncolta az egész bulit. Ez persze csakis a zenészeknek köszönhető, hiszen végig tele voltak energiával, mosolyogtak, folyamatosan kapcsolatot tartottak és lendületben tartották a közönséget, ami ilyen körülmények között, azért nem a legkönnyebb feladat. Ebből is látszik, hogy profi előadók.

Amint vége volt a Quimby koncertnek, már sprinteltem is a nagyszínpadhoz, hogy kicsit populárisabb vizekre evezzek, és csatlakozzak a Rudimental koncerten táncoló hatalmas tömeghez. Ahogy futottam, a fülemben már lüktetett a drum and bass, és közben láttam, ahogy a színpad előtti arctalan tömegből különböző nemzetek zászlaja magasodik a tömeg fölé. Több száz zászló, és bármerre néztem mindenhol csak mosolygó, táncoló, embereket láttam. Fantasztikus érzés volt ezt látni.  A Rudimental egyébként elég gyakran koncertezik Magyarországon is, és mindig rengetegen meg is fordulnak a koncertjeiken. Nem is csoda, hiszen egyre több slágerük van, ráadásul készítettek már közös dalt Ed Sheeran-el (Lay It All On Me), Ella Eyre-val (Waiting All Nigh), John Newman-el (Not Giving In), és Emeli Sandé-val (Free) is. Most sem volt ez másképp. Annak ellenére, hogy viszonylag korán; délután fél hatkor léptek színpadra, tele volt a nézőtér. Én sem tudtam abbahagyni a táncolást, csak amikor már vége volt a koncertnek. Együtt táncoltam a közönségben egy mezítlábas, zászlóba bugyolált kanadaival, fiatal francia tinédzser lányokkal, és aperolt szürcsölő menedzserekkel is.  

A Rudimental koncertjét a nagyszínpadon PJ Harvey előadása követte. Egészen elképesztő, lélegzetelállító volt ez a koncert. A brit punk-rock díva most először lépett fel Magyarországon. Nevét szinte biztosan jóval kevesebben ismerik, mint amennyire népszerű lehetne hazánkban. Különleges tehetség, olyan tűzzel, amit csak kevés nő, és még kevesebb előadó kap az élettől. Ráadásul még elegáns, és kifinomult is. A dalokban felcsendültek hegedű, szaxofon, zongora, rengeteg különleges ütős hangszer és még a basszusklarinét hangjai is. Szemnek és fülnek egyaránt káprázatos volt. A setlist nagyrészt PJ Harvey újabb dalaiból állt, így az elsöprő szenvedély mellett a művésznő az őt foglalkoztató társadalmi kérdéseknek is hangot adott dalain keresztül.

A Nagyszínpadon az estét az indie rockot játszó brit banda, a Kasabian zárta. Tény, hogy van egy két jó daluk, mint például a Shoot the Runner, de engem eddig még nem tudtak lenyűgözni. Gondoltam talán most élőben majd más lesz. Nem lett. Jó volt, de a hatodik alkalommal Magyarországon zenélő Kasabian most sem tudott elvarázsolni. Tény, hogy egy PJ Harvey koncert után nem is volt könnyű dolguk.

Persze nemcsak a Nagyszínpadnál jártunk. Két koncert között elmentünk megnézni a Vurstlit, ahol egy igen érdekes indiai produkcióba (Rhythm & Ragas Music: Circus Rajs) is bele futottunk, majd körülnéztünk kicsit a Cirque de Szigetnél is, ahol éppen egy tüzes, gólyalábas artista produkció zajlott, a The White Phoenix előadásában.

Visszafelé két szám erejéig visszarepültünk a gimibe, és csápoltunk kicsit a Wellhello koncertjén, akiket a Volt fesztivál színpadán talált meg a fiatalabb, magyar közönség, majd visszatértünk a nagyszínpadhoz.

Összességében azt gondolom, hogy a Sziget minden évben nagy élmény lehet azoknak, akik képesek az előítéleteiken, és az elvárásaikon felülemelkedni. Persze igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a Sziget már nem ugyanaz, mint régen, hiszen átalakult, fejlődött, megváltozott a rendezvény, és a fesztiválozó közönség is, de ez nem baj. Ez csak változás, ami természetesen nem mindenkinek imponál, de ahogy az életben minden fejlődik és átalakul, úgy változnak a minket körülölelő dolgok is. Egyetlen dolog azonban egészen biztosan nem változott az elmúlt 25 évben: A fesztiválozók nemzetiségtől és kultúrától függetlenül, még mindig jól érzik magukat egymás társaságában, élvezik a zenét és a szabadságot.

Suri Andi

[2017.08.15.]