A Celtic Woman tartott teltházas koncertet az Arénában
A 12 éve alakult formáció előadásában ír klasszikusokat, kortárs dalokat, és nemzetközi klasszikusokat hallgathattunk..
A koncertet „előénekelte” Vásáry André, aki kitűnő felvezetés volt a hölgyek produkciójához.
André az utóbbi években több országban is komoly képzéseken vett részt mellyel ének tudását tökéletesítette és nem csak a technikát fejlesztette de nyilván művészi szemléletének is fejlődést jelentő tanulmányokat végzett. Le kell szögeznem, nem volt hiába. André kiforrott énekessé vált. Éneklése karakteres fejlődési ívet mutat a kezdetektől.
A koncerten tökéletes tisztasággal és művészi minőséggel, és stílussal vitte színpadra a dalokat, melyek közül talán sokunknak mint dal is legemlékezetesebb az Ennio Morricone; Volt egyszer egy vadnyugat áriája lehetett.
André mint mindig, jól öltözött és stílusos megjelenésével kiválóan hozza, azt az eleganciát melyet műfaja képvisel.
Természetesen nem hagyható ki ezen a koncerten feltűnő művész társa a Dollár jelét formáló elektromos hegedűjével, aki egy elbűvolő punk fazon benyomását kelti („nem is tudom miért” de valahogy Wendy O. Williams /Plasmatics/ jutott eszembe róla) aki kellemes kontrasztot jelentett André mellett. Az együttműködés ötlete nagyon jó volt mert Eliza Bliss jelenléte nem csak kiegyensúlyozott feszültséget teremtett a színpadképben, hanem nagyszerű kíséretet is hozott.
A Celtic Woman formáció 12 éve alakult, Írország gazdag zenei kultúrájának örökségét ünneplendő, annak bemutatásával, stílusjegyeit hordozva produkcióikon. Ír népzenei alapok, modernizált zenei környezettel, hegedűvel és gyönyörűen csengő énekhangokkal. Ez a Celtic Woman. Négy szép hölgy csodás ének tudással, hangszínekkel megspékelt Ír fúziós zene.
Az előadók sora az együttesben változott az évek során de az együttes megtartotta karakteres hangzását és az tagok minden esetben tehetséges nagyszerű előadók. Vokalisták: Susan McFadden, Mairéad Carlin and Éabha McMahon és a csapat új tagja a tehetséges hegedűs Tara McNeill.
Koncertjeik nagyon pontosan koreografáltak, megformált imázzsal, jelmezzel teljes színpadi produkcióként jelennek meg, ahol természetesen mégis a zene a lényeg, de az ő esetükben ez mégsem választható el a körítéstől.
Az elhangzottak között Ír klasszikusok, kortárs dalok, és nemzetközi klasszikusok. A koncert igazi High-fidelity módon szólalt meg, ultra tiszta hangzással professzionálisan beálított hangerővel, tökéletesen visszaadva a zenét. A siker hatalmas volt, a csurig megtelt ház lelkesen ünnepelt.
- endre -
Képek a koncertről
[2017.11.13.]