Hevesi Tamás: "Aláírom, hogy mindez nem könnyű"

A dal megszületése után, 1980-ben megalakul a három akusztikus gitárral, dob helyett kongával megspékelt, unplugged, saját dalokat játszó Névtelen Nulla. Két év múlva Tamás felvételizik a Színművészeti Egyetemre, de a szentesi gimnázium drámatagozatos előélete ellenére nem veszik fel. A kudarc hatására a sportra és a zenére koncentrál. Utcazenészként bejátssza Budapest főbb köztereit, és bár nem keres vele sokat, de a hit és kitartás meghozza gyümölcsét, mert egyik éjszaka bankó helyett egy cédula landol a gitártokban: „Hívj fel holnap! Novai Gábor” – és egy telefonszám. Telefonál, és Novai felkéri két szám eléneklésére, amiért – akkoriban lélegzetelállítóan nagy összeget –, harmincezer forintot kap. Az összeg felével beszáll egy Trabant megvásárlásába, amit a barátjával közösen vásárolnak, és azzal majdnem három hónap alatt bejárják nyugat- és észak Európát – persze a gitárjával együtt. A folyamatosan amortizálódó Trabant gyakori lerobbanásai miatt szüksége is volt rá, hiszen azzal kereste meg az alkatrészekre, javításokra valót.

Nem ez volt az első hosszabb, nyugat-európai útja, mert az utazási szenvedélye akkor ébredt, amikor 1986-ban egy KISZ-szervezésű, Peace Caravan nevű nyugat európai úton hivatalos küldöttség tagjaként tizenegy országot bejárt.

„Zárójelben mondom, hogy közben albérletben laktam Solymáron, és kocsikísérőként, fizikai munkát végeztem havi négyezer háromszázért a solymári PEMÜ-ben. A zenekarok, énekesek nem a sült galambot, vagy producerek hívását várták akkoriban két koncert között! Tehát ehhez képest kell nézni a harmincezer forintos gázsit a két dal felénekléséért!”

1985-ben meghívják az együttest Salgóbányába, egy országos szintű, tehetségkutató nyári táborba, ahova egy helyi, megyei, majd fővárosi elő- és középdöntős siker után kerültek be.

„A tíz zenekartól két-két dalt vettek fel, az egyik az általam írt Miért? című volt. Ez egy nagyon bonyolult hangzásvilágú, eléggé elvont dal volt, ezért figyelt fel erre Victor Máté, és kíváncsi lett rám, a dalszerző előadóra, Amikor feljátszottuk a dalt a táborban, azt vettem észre, hogy a keverőnél ülő hangmérnök, Lakatos Gábor ütöget egy műszert a pult tetején. Kiderült, hogy annyira kiakadt a mutató érzékeny kijelzője az általam kieresztett hang nyomán keletkezett levegő áramlásának és magasságának harmonikus összecsengésétől, hogy a skála végén megállt és meg sem rezzent többé. Miután ilyen eset nem fordult elő a szakmában, Victor Máté minden kollégának elbüszkélkedett azzal, hogy milyen hihetetlenül tökéletes hangja van ennek a Hevesi Tominak.”  

A salgóbányai megismerkedés következménye az lett, hogy Victor Máté meghívta a zenekart egy felvételre a Magyar Rádió legendás 8-as Stúdiójába, ahol felvették a Jeremyt és a Csíkos napernyőt, és kislemezre is tették a dalokat. Kis idő múlva egy szerkesztő az egyik adásban bejátszotta a Csíkos napernyőt, és óriásit szólt! Özönlöttek a levelek a kívánságműsorokba, a Poptarisznyába, mindenki azt akarta hallani!

„Hétről-hétre izgatottan vártuk az újságokban – pl. Szabad Föld, Ifjúsági Magazin – megjelenő listát, izgultunk érte, de hosszú hónapokig verhetetlen volt, magabiztosan vezette a slágerlistát. Egyszer – talán Kálmán Zsuzsa zenei szerkesztő lehetett – megfordította a bakelit korongot, és rátalált Jeremyre. Beadta az éterbe. Akkor lett országos siker a viszonzatlan szerelem hevében, tizennégy évesen írott dalom. A két dal közel két évig fenn volt az országos slágerlistán.

Hát, így kezdődött a zenei karrierem.”

1987-ben kijön a Névtelen Nulla első nagylemeze, Jeremy I-II címmel. A sikerek csúcsán egy váratlan fordulattal búcsút int Magyarországnak, és elkezdi megvalósítani életcélját, miszerint azért dolgozik, hogy utazhasson, felfedezhessen idegen tájakat, más kultúrákat ismerhessen meg. Irány a nagybetűs szerelem, Ausztrália!

„Úgy repültem, hogy Budapest-Amszterdam, ott útba ejtettem a holland barátnőmet, majd jött a pakisztán Karachi, utána (a régi nevén) Ceylon, azután tankolásnyi szünettel Kuala Lumpur, és végül, ötvenhárom óra folyamatos repülés után Melbourne-ben landoltam. Ahol ömlött az eső. Mondom, idejövök álmaim színhelyére és szakad az eső!? A napfényes Ausztráliában!? De szerencsére, mire átrepültem Sydneybe, már vakító kék ég, harmincnyolc fokos hőmérséklet, és ötvenhatban kimenekült ismerősök meleg szeretete fogadott.”

Az interjú a következő oldalon folytatódik.

[2018.05.07.]