Tanévzáró ünnepség volt a Barba Negra Trackben - képekben

Június 15-én hivatalosan véget ért az idei tanév, ami jó apropót adott egy igazi gőzkieresztős ünneplésre. Köteles Leanderék ráadásul a koncert promóiban is érzékeltették az este fontosságát, hisz a Kills tagok mindegyike egy-egy tanár bőrébe bújva bíztatta az embereket, jöjjenek el, mert nem fogják megbánni. Nos, a létszámot tekintve a hívó szavak befogadó fülekre is találtak.

Szeretem az olyan koncerteket, ahol egy este folyamán több zenekar is fellép, hisz így lehetőségem adódik bővíteni a rálátásomat a hazai előadókra, vagy meghallgatni olyanokat, akikre valamiért eddig nem jutottam el. Így voltam többek között az Iron Maidnemmel is, akik igen korai kezdéssel nyitották meg az estét – ami így a nyarat tekintve még erőteljesen világos volt.

Be kell, valljam, sose voltam egy nagy Iron Maiden rajongó, egy-egy dalukat hallgattam csak, ettől függetlenül nagyon élveztem a srácok koncertjét, s ahogy a körülöttem lévőkön láttam, mindenki velük együtt énekelte a dalokat, s önfeledten tomboltak is. Ritkán járok egyébként tribute bandák koncertjeire, ez alól csak az ACid/DC a nagy kivétel (fantasztikus bulikat szoktak tolni mindig a srácok; Baricz Gergő hihetetlen módon képes megidézni mind Bon Scottot, mind Brian Johnsont, nem különben Fülöp Bence, aki Angus Young gitárjátékát úgy adja vissza, mintha a lemezeket hallgatnánk), de a Maidnemes srácok meggyőztek arról, hogy érdemes őket is erőteljes figyelemmel követni.

Másodikként a USEME legénysége foglalta el a színpadot, akiket korábban már volt szerencsém látni idén tavasszal az Akvárium Klubban, s akkor őszintén beleszerettem abba az energiába, hangulatba, ahogy ezek a srácok léteznek s élvezik a zenélést. A legtöbb embernek talán már nem kell bemutatni a 2015-ös év végén a magyar zenei élet meghatározó zenészeiből verbuválódott csapatot, hisz külön-külön már sokszor lehetett őket látni, így egyesülve viszont valami olyasmit sikerült megalkotniuk, ami véleményem szerint hiányzott eddig. Jó dallamvezetés, izgalmas dalszövegek, ráadásul Csongor Bálint azon kevés frontemberek közé tartozik, akiknek tök mindegy, mekkora színpadon lépnek fel, azt teljes egészében be tudják tölteni – és nem csak azért, mert bemozogja az egész teret, hanem mert a karizmája is ilyen. A többi zenészkolléga pedig (Anga-Kis Miklós, Markó Ádám, Szalkai Tibor és Varga Zoltán) erre az egész jelenségre rásegít mind technikai tudásával, mind pedig a bennük lévő alázattal – így uralkodik el egy felhőtlen boldogságérzet a közönségen.

Hallgattam volna még tovább is a fiúkat, de az este most kivételesen nem róluk szólt, mert a főszereplők, a Leander Kills tagjai ezután érkeztek meg a fedélzetre. Azt lassan már tényként tarthatjuk számon, hogy amihez Köteles Leander nyúl, az előbb vagy utóbb arannyá válik. Sokak lelkében okozhatott kisebbfajta törést annak idején a Rising feloszlása, s kérdés volt, vajon ha Leander újra kezdi másokkal, akkor vajon mennyire lesz megújulás, vagy éppenséggel mennyire követi a régi utat. Én azt gondolom, vannak olyan projektek, amik bár nagy sikerekkel működtek, de mindenki érdekében kell egy vonalat húzni, hogy eddig és nem tovább. Leander pedig a Kills-szel nagyon komolyan rácáfolt a kétkedők kritikáira, ugyanis egy zeneileg erősebb, karakteresebb, s talán egy érettebb formáció került színpadra. Ezekre bizonyíték talán a sikerek mellett az is, hogy a közönség a bandával együtt énekelte a dalokat, folyamatosan ujjongtak, s mindenki arcán örömöt s mosolyok rengetegét lehetett látni.

Az este külön kis meglepetése az Amigod formáció szereplése volt, ami Leander másik, a ’80-as évek szintipopját megidéző zenekara, amivel az idei NAGY-SZÍN-PAD tehetségmutatón is szerepeltek. Két dal hangzott el tőlük: a Hősöd, ami talán az egyik legismertebb slágerük, illetve a Szeress reám, ami pedig a legfrissebb, s amihez hamarosan érkezik egy nagyon vagány, kicsit múltidéző klip is.

Itt szeretnék egy picit elkanyarodni, s kiemelni Czifra Miki gitárost, aki mindkét formációban alaptagnak számít. Személy szerint én alapvetően gitárcentrikus zenehallgatónak mondanám magam, s könnyebben elnézem, ha egy zenekarban mondjuk a frontember kicsit gyengébb, mint azt, ha a gitáros jellegtelen, s sablontémákkal tűzdeli tele az adott dalt. Miki esetében ki kell emelnem, hogy talán az egyik legtechnikásabb gitáros kicsiny hazánkban, aki ha nem ide születik, már biztosan világsztárként turnézza végig a különböző országok legnagyobb színpadait. Megvannak azok a rá jellemző dallamvilágok, s technikai dolgok, amik alapján fel lehet ismerni a játékát, mégsem mondhatjuk az rá, hogy sablonos. Hallottam mind a Kills-ben, mind az Amigodban és a Poison Alley-ben játszani őt, s mindegyik zenekar esetében más-más oldalát, s más jellegű tudását csillogtatja meg, miközben a lelkében lévő érzelmekből is bőven kapunk kóstolót. Emellett pedig bámulatosan alázatos és szerény, ami miatt egy pillanatig sem száll a fejébe a dicsőség.

Az est végén a ráadás Valami folyjon dalba Icarus is becsatlakozott, úgyhogy azt gondolom, akik kilátogattak erre a különleges tanévzáró ünnepségre, azok mindent megkaptak, amire számíthattak ezen az estén. Talán egy picivel többet is, ami remélhetőleg annyira feltöltötte a közönséget, hogy a legközelebbi buliig ki is tartott mindenkiben.

Rosta N. Napsugár

[2018.07.02.]