István, a Király az Operettszínházban - Koppány, a sztár
A következő jelenetben, már a darab egyik legfontosabb fiktív alakja; Koppány lánya, Réka imádkozik a templomban. A Rékát alakító Gubik Petrának és Kálmán Petrának sincs könnyű dolga ebben a szerepben, hiszen egy olyan legendához felérni, mint a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, Sebestyén Márta, még egy gyakorlott énekesnek is nagy kihívást jelent. Ráadásul Réka karakterét kibontani és megmutatni a dalokon keresztül sem könnyű. Hiszen Réka egy nagyon tiszta lélek a darabban, gyakorlatilag ő az összekötő István és Koppány között. Ő jelképezi a valódi hitet, az igaz, őszinte szeretetet és a békét. Réka, bár Koppány lánya, már áttért a keresztény hitre, felismeri István erejét, és átlátja a céljait, de apját is elismeri, szereti, követi és elfogadja nézeteit. Ő az egyetlen szereplő a műben, aki megpróbál békét teremteni a két fél között, és nem uszítani akar, de hiába.
Koppányt Dolhai Attila és Feke Pál alakítja. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer látni fogok egy olyan színészt a színpadon, aki akárcsak megközelítőleg is meg tudja úgy mozgatni az emberek lelkét és szabadság iránti természetes vágyát, mint annak idején Vikidál Gyula. Dolhai Attilának azonban mindez sikerült. Látszik is, hogy nagyon sokat dolgozott azért, hogy a lehető leghitelesebben alakíthassa Koppány vezért. Kigyúrta magát, szakállt növesztett és remekül átélte a magyarok lázadó vezérének érzéseit és motivációját. Hihetetlenül robbanékonyan, energikusan mozgott a színpadon, és nagyon jól meg tudta mutatni a közönségnek a Székely Kriszta által megálmodott Koppány vezér személyiségét. Hasonló érzésem volt a hatalom árnyékában felnövő Istvánt alakító Veréb Tamásnál is.
Már az első felvonásban is érezhető volt, hogy István milyen nehéz helyzetben van, hiszen saját rokonával kell szembeszállnia azért, hogy megvédhesse az országot a teljes pusztulástól. Érdekházasságot kellett kötnie a bajor Gizella hercegnővel, (Maros Bernadett, Zámbó Brigitta), aki szívesebben kokettált Vecellinnel, Laborc teteme fölött, míg István vívódott és megpróbálta megtalálni a helyes utat.
A forradalomban és a nézők szívében rejlő kettős érzést egyébként több jelenetben is felerősítette a rendező. Például, miután Sarolt (Siménfalvy Ágota, Polyák Lilla) kiadja a parancsot, hogy Laborcot (Kerényi Miklós Máté, Szerémy Dániel) végezzék ki és a három nemes rázendít az "Abcug Koppány" című dalra. Elől a jobb szélen Istvánt látjuk, a három köpönyegforgatóval, akit egyre jobban dühít, hogy a fülébe duruzsolnak, a háttérben Sarolt, Gizella és Asztrik (Magócs Ottó, Hommonay Zsolt) borozgat és nevetgél, miközben a színpad közepén Vecellin és az emberei agyonverik Laborcot. Mindezt, lassított mozgásokkal. Hihetetlenül szívbemarkoló, és nagyon nehéz jelenet. Különösen a Laborcot alakító Kerényi Miklós Máténak és Szerémy Dánielnek, valamint a Vecellint játszó Gömöri András Máténak és Barkóczi Sándornak is. Az a színpadi mozgás, és mimika, amit ebben a jelenetben egyetlen hang nélkül megmutatnak, külön elismerést érdemel.
Hasonlóan kettős érzéseket ébreszt az emberben a csata utáni diadal jelenete, ahol szintén több esemény zajlik a színpadon. Tordát a háttérben a papok kényszerítik rá, hogy megkeresztelkedjen és a biztonság kedvéért jól meg is verik. Koppány feleségeit; Boglárkát (Dancs Annamária, Bódi Barbara), Picurt (Ábrahám Gabriella, Faragó Alexandra) és Enikőt (Fekete-Kovács Veronika, Szendy Szilvi) megkötözve rángatja Sur, Solt és Bese. Rékát pedig a tisztek készülnek megerőszakolni, miközben István Gizellával és Sarolttal az oldalán, zavarodottan és egyre zaklatottabban fogadja a gratulációkat.
A jelenetet Réka könyörgése szakítja meg, aki Istvánhoz fordul, hogy adja ki neki édesapja testét, hogy az ősi, keresztény és emberi vallás szerint is minden léleknek járó végtisztességet megadhassa neki. István hajlana a szeretett lány kérésére, ám anyja, Sarolt ezt nem engedi. A jelentben Sarolt szinte forr a dühtől, és az ártatlan lányra vetné magát, de István megragadja anyja karját és megakadályozza, hogy bántsa a lányt. Ez nagyon fontos jelképe egy fiú férfivá válásának, akár hétköznapi ember, akár uralkodó. Idővel István is egyre kevésbé enged anyja befolyásának, mindemellett István értelmes és megfontolt karakter, pontosan tudja, hogy bár anyja kemény, de nagyon okos és az egész nép érdekét tarja szem előtt. Tiszteli és szereti, de azt már nem engedi meg neki, hogy bántsa a szeretett lányt. Székely Kriszta rendezésében a leendő király belső harcai, az anyjával való erkölcsi szembenállás érzései sokkal erősebben megmutatkoznak, mint eddig bármikor. Nagyon szerettem, ahogy a rendező ezekben a jelenetekben egyre jobban kibontakoztatja István jellemfejlődését, amit Veréb Tamás és Kocsis Dénes elképesztően tehetséges színészi játékkal meg is valósít a színpadon.
A darabban egyébként nagyon sok zseniális ötlet került megvalósításra, mind a koreográfiák, mind a rendezői ötletek tekintetében. Koppány felnégyelésének megvalósítása a színpadon elég erős szimbolikus képet tartalmaz, melyből határozottan érezhető, hogy a kereszténység áldozataként is lehet tekinteni rá. A jelenetekhez Bodor Johanna és Lénárt Gábor készített zseniális koreográfiákat. Személyes kedvencem volt a "Szállj fel szabad madár" és a csata előtti jelenet koreográfiája, mely bővelkedett a néptánc elemeiben, mégis modern hatást keltett, mindamellett, hogy a jelképes fegyverként is funkcionáló fém rudak és láncok beépítése a koreográfiába meghozta azt a félelem keltő borzongást a nézőtéren, amire egy ilyen jelenetben szükség is van.
A másik személyes kedvencem Torda, Koppány táltosának áldozatbemutatása volt. A táltost Szomor György és György Rózsa Sándor alakította. Mindketten elképesztően jók. Mellükre egy sólymot és koponyákat festettek, felemelkednek a közönség fölé, és valami brutálisan erős énekhanggal hozzák a Deák Billtől Gyulától megismert karaktert, és dallamokat. Ahogy beindul a dal, fokozatosan jönnek elő az ősi szellemek. Megjelenik a földanya, és az ősmagyar szellemek, óriáspókok jönnek be a nézőtérre, miközben Torda áldozatot mutat be a színpadon. Ezen a ponton már olyan érzése van az embernek, mintha ő maga is a szertartás része lenne.
Az extázis után, persze hamar visszatérnek a drámai érzések. Réka megálmodja atyja halálát és figyelmezteti, de Koppány nem hajlik, elkésett a békevágy. ("Késő már a múltat újraértelmezni kényszerpályán a világ.") Ez a harmadik részben a legfontosabb mondanivalóval bíró jelenet. Egyértelműen kiderül belőle, hogy István nem gyenge, nem az anyja rángatja, ő is hisz abban, hogy, ha az ország nem lép szövetségre a római katolikus egyházzal és a németekkel, akkor nagyon valószínű, hogy az egész magyar nemzet elpusztul. Messzebbről, nagyobb távlatokból látja az ország helyzetét. Persze ezt Koppány is tudja, de neki nagyobb a büszkesége, meg akarja őrizni a népe szabadságát és függetlenségét minden áron. ("Csak az volt a cél, hogy szabadságunk megőrizem.") Látja a papok álszentségét, a kenetes képmutatást és nem akarja, hogy szolgasorsa jusson a nép. Egyikük sem önös érdekből, vagy hatalomvágyból akar uralkodóvá válni, és éppen ezért szerethetőek mindketten, mégis harcuk kimenetelén múlott a magyarság jövője.
Ebből is látszik, hogy a magyar identitást nagyban meghatározó kettősség; a szabadság iránti vágy és az életben maradáshoz szükséges szövetségek kérdése már ezer éves dilemma a történelmünkben, mely napjainkig is elkísért minket. Ki tudja, vajon mennyit áldozhat egy nép a szabadságából a fennmaradása érdekében.
Egy azonban biztos; Székely Krisztának és az Operettszínház művészeinek sikerült egy olyan értékteremtő előadást létrehozni, mely újra megtöltötte élettel és tartalommal a legendás rockoperát. Így, habár könnyen magával repíthet bárkit a jól ismert dallamok varázsa, érdemes azért odafigyelni a színészi játékra is, mert ebben az előadásban minden egyes mozdulatnak, gesztusnak, és könnycseppnek jelentősége van.
Suri Andi
A képekért klikk a következő oldalra.
[2018.10.22.]
Hírek
