A Delta november 16-án jelenik meg. A lemezt a londoni Church Studioban vették fel, Paul Epworth (Adele, Rihanna, Maximo Park) producerrel.
Az új album első kislemeze a ’Guiding Light’, mely tegnap este óta elérhető.
Előző, Wilder Mind című albumuk dinamikus hangzásvilága a fesztiválok nagyszínpadának visszatérő vendégeivé tette őket. Az új lemez pedig mit sem veszített ebből a lendületből: tökéletes elegye a meghitt, személyes mondandóval átszőtt szövegeknek és az energikus zenei alapoknak – ez a Mumford & Sons védjegye, ez tette őket az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb zenekarává.
A Delta azonban nemcsak a soron következő Mumford & Sons-album, hanem a Sigh No More megjelenése óta eltelt tíz év lenyomata is: az új dalok intimebbek és több bennük az önreflexió mind a zenét, mind a szövegeket tekintve.
A kétszeres Grammy-díjas banda 2007-ben alakult, nevük az énekes-gitáros, Marcus Mumford nevéből ered. Rajta kívül Ben Lowett, Ted Dwane és Winston Marshall - akik mindannyian szintén több hangszeren is játszanak - alkotják az együttest. Először 2008-ban játszottak a Glastonbury fesztiválon, majd 2009-ben elindult a Gentlemen of the Road, ami a zenekar saját fesztiválja. Hazánkban utojára a 2018-as Szigeten léptek fel.
[2018.10.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.