Soproni és budapesti koncertekkel töltekezik dalírás közben a Wall Of Sleep
Miközben javában íródnak az új Wall Of Sleep lemez dalai, a doom metalos csapat két koncertre is időt szakít a következő hétvégéken.
Az elsőre október 28-án, a soproni Hangárban kerül sor, a XII. Wall Of Sleep Halloween keretében. Ezt a rendezvényt évente ismétli a zenekar, és igyekszik egyszerre helyi feltörekvő bandákat is meghívni, valamint országosan játszó neveket is bedobni a minifesztiválra. Idén a házigazda mellett a helyi Hold On melegít, majd a Plasticocean és a Raksha Bandhan mállasztja az arcokat. Emellett szokás szerint ér jelmezben, kifestve érkezni az este szellemiségéhez (!) méltóan.
A következő hétvégén, november 4-én pedig, Budapesten, a Robotban lép fel a Wall Of Sleep, ennek a bulinak a szervezők a "22 Years and Still Not Dead" nevet adták, utalva a zenekar egykori dalszövegére, és a megalakulás óta eltelt időre.
A két koncerten már biztosan elhangzik néhány a jövő évi megjelenéssel tervezett új album dalai közül, tehát ha valaki szeretne igazi ősbemutatón részt venni, ezek a bulik remek alkalmak ehhez.
10.28. Sopron / Hangár - XII. Wall Of Sleep Halloween
11.04. Budapest / Robot - 22 Years and Still Not Dead
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.