2025 legnagyobb szabású Esti Kornél koncertje Budapesten
Egy este, ahol eljátsszák a kihagyhatatlan dalokat. Egy este, ahol először mutatják be élőben, teljes pompájában a nyár elején megjelent új nagylemezüket.
Júniusban jelent meg az Esti Kornél hetedik stúdióalbuma Elég címmel. Az új dalok mellet a régi nagy kedvencek is elhangzanak majd a koncerten.
Egy este, ami terápia a zenekarnak és a közönségnek is, ahol együtt énekelhetjük, ordíthatjuk ki magunkból az összes felgyülemlett feszültségünket, bánatunkat, örömünket.
Egy este, ami után könnyebb szívvel mehetünk vissza a valóságba.
Vendégzenekarként érkezik hozzájuk a Fiúk zenekar, akik az utóbbi időszak egyik legnagyobb meglepetései az alternatív zenei színtéren. A Fiúk hangzásvilága egyszerre nosztalgikus és nagyon is mai, pimasz és érzékeny dalszövegekkel. Ha még nem hallottad őket élőben, most itt a lehetőség. Garantáltan tapadni fognak a dalaik!
Egyre több Parkos koncertet jelnyelvi tolmácsolással is követhettek, hogy a dallamok és a történetek valóban mindenkihez eljussanak. A Park ikonikus dombjánjúlius 31-én az Esti Kornél koncertjén nemcsak hallhatod, de láthatodis a dalokat, átélve a szövegek minden rezdülését.
Az este tervezett menetrendje:
18:00 - Kapunyitás
18:40 - Fiúk
20:00 - Esti Kornél
22 órától pedig Dj Endy-vel és a legkülönfélébb stílusú zenék várnak Titeket!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.