Pitti Katalin megható nyilatkozata: "Akármilyen fájó, mégis szép búcsú volt"
Vidékre költözött Pitti Katalin
A Balaton-felvidék keleti részén, Litéren él a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Duna Családi kör című műsorában Pitti Katalin felidézte, milyen fájdalmas időszak után lelt új otthonra vidéken.
A pandémia alatt bezártak a színházak, megszűntek a fellépések, Pitti Katalin ezzel egy időben magánéleti nehézséggel is szembesült: beteg édesanyja a nap 24 órájában ápolásra szorult, ezért elköltözött Litérre, hogy vele lehessen addig, ameddig csak lehetővé teszi az állapota.
„Vesebeteg volt, és egy nap eldöntötte, hogy elég volt a kezelésekből. Odaköltöztem hozzá, állandóan lestem, mire vágyik. Azt hiszem, örült, hogy ott voltam vele. Akármilyen fájó, mégis szép búcsú volt” – idézte fel Pitti Katalin, aki édesanyja elvesztése után úgy döntött, hogy véglegesen áthelyezi lakóhelyét a Veszprém vármegyei településre. Mint mondta, a nehézségek életünk velejárói, és még a legnagyobb sorscsapások is együtt járhatnak valami széppel.
„Vallom, hogy a lelkünket ünneplőbe kell öltöztetni, ha emberek közé megyünk. A művészektől mindig várunk valamit, egy katartikus élményt, amely feltölt bennünket, és akár később felidézve is jó érzéssel tölt el. Sokszor imádkozom színpadra lépés előtt azért, hogy jó arányérzékkel adhassak a közönségnek, hogy se túl sok, se túl kevés ne legyek” – tette hozzá Pitti Katalin, aki a költözés óta kevesebb időt tölt a fővárosban, de rendszeresen előad és tanítja is a jövő operatehetségeit. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, amelyen 60 napig elérhetők a Családi kör korábbi adásai is.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:40-től és 15 órától a Dunán.
[2025.10.09.]