Vény nélküli muzsika

Borago lemezbemutatón jártunk a Jövő Házában

Február második péntekén minden adott volt egy jóféle Borago-koncerthez: mécsesek, füstölő, napszemüveg az énekesnő fején... Már hetekkel az esemény előtt felírattam az orvosommal a koncertjegyet az első album bemutatójára, nehogy elszalasszam.

Sosem tudom, hogy hogyan álljak a lemezbemutatókhoz. Várjam azt, ami a lemezen van, vagy amit eddig a demó felvételekből hallottam? De már az első dal is egészen szokatlanul hangzott, s a „Megállj, megállj” harmadszori refrénje pedig olyan követelőző volt, hogy aki a várakozásban elgondolkodott azon, hogy esetleg mégsem várja meg a kezdést, most odaragadt a székhez.

Belevágtak a közepébe

A félhangokkal-hangnemváltásokkal bőven fűszerezett Gyimes című dallal igencsak a belevágtak a közepébe a muzsikának, s nem hagyták mozdulatlanul a közönség végtagjait. Az albumon szintén szereplő Kerek erdő-nél gondolkodtam el azon, hogy az egyes mai rendezvényeken fura hangzása van a csujogatásnak, de itt annyira természetes, mintha minden reggel ezzel kelnének; s ha egy pillanatra elzárnám a hallójárataimat, ugyanúgy átérezném a hangulatot az arcokból, mozgásból...

Gyűjtött népdalok következnek ismét, s megint erőt vesz rajtam a csodálkozás, hogy az ilyen nóták hogyhogy nem kerülnek fel a slágerlistákra. A Béreslegénynél, s az utána következő A bolhási kertek alatt című népdalnál láthatóan mind a közönség, mind a zenészek alig bírnak ülve maradni (nem is értem, miért nem volt elöl több tér a táncnak )

Az örömökről mesélnek

Szusszanásként némi prózát is beszúrnak a dallamok közé: mesélnek az örömükről, a több hetes készülésről, aztán kapjuk a felszólítást rögvest:
„Írd meg, rózsám leveledbe...”  Jó pedagógiai érzékkel ezután sem hagyják lankadni a közönséget, megcsettintetik (ez így helyes?) a Búzát vittem kezdetű nótával.

Ha nagyon be szeretnénk skatulyázni a Borago zenéjét, azt mondhatnánk – a mostanság oly’ divatos szóval élve: - világzene. Ezt Novák Péter is elmondta a koncert előtti sajtótájékoztatón, de hangsúlyozta: ma már válogatatlanul mindenfélét ebbe a kategóriába sorolnak. A Borago viszont valóban világzenét játszik. Mi sem bizonyította ezt a jobban, minthogy Fekete-Kovács Kornél érkeztekor a Nem arról hajnallik-ot lounge-bossa stílusban sikerült előadni.

Az Anita által egyszerűen csak Apunak hívott trombitaművész-tanár a „vendéglátókhoz” hasonló, a zenéhez elengedhetetlen alázattal szólaltatta meg hangszerét. Ahogy nyilatkozott: A „tiszta forrás” vize nemzedékek óta mély alázatot és odafordulást kíván a „szomjoltótól”. A népzene, egyszerűségéből és mondandójából fakadóan maradandó, új köntösben hallgatva sem veszíthet ezekből, mert önmagát adná fel. A Borago sem lehetne ilyen szívbemarkoló, ha nem lenne őszinte, szenvedélyes, magával ragadó, de ugyanakkor ártatlanul naiv.

[2007.02.21.]

(1. oldal)

következő oldal »