Vény nélküli muzsika

Kodály nevéhez hamar eljutottunk tehát, s róla nekem mindig egy olyan kép ugrik be, ahogy gyerekekkel körülvéve valamilyen rendezvényre hangolódnak. A Borago-ról is ezt gondolom: gyerekek elé velük! A lelki táplálékon túl ugyanis a gyerekek mindent megtanulhatnak a gyönyörű, magyar beszéden keresztül a helyes testtartásig – folyamatosan ezt figyeltem a Sej, búra... kezdetű nótánál.

Az már valamiféle rajongás, amikor az ember az első akkordból felismeri a nótát? És ha elgondolkodik azon, hogy a hangszeren (nemrégi elírásomban: handszeren) valóban játszik a zenész, nemcsak használja?... Igen, igen. Elfogult vagyok a Ne bánd édes virágom kezdetű dallal...

Nincs rivalizálás

A következő nóta előtt eszembe jut, hogy mekkora rivalizálás szokott lenni a hasonló körökben mozgolódó zenészek között. Itt még ez sincs. Hornai Anita testvérzenekarként említi a Special Providence együttest, ahonnan a fiatal dobos, Markó Ádám érkezik, s segít rá az egyébként is hihetetlen jó hangzásvilágú Citrusfa kezdetű örökbecsűre.

Aki nem olvasta volna, milyen vendégek érkeznek az este folyamán, azt gondolta volna, nem lehet tovább fokozni. Ekkor hívták a színpadra a „guru”-t, a jazz-zenész Dresch Mihályt. (micsoda nyelvtörő…), akivel a lemezen is hallható Édesanyám, gyújts gyertyára című nótát adják elő, amit halálos csönd kísér…

A koncert végén pedig minden zenész a színpadra érkezik és együtt adják elő a zárónótát. A zenekar kedvét az apró hibák sem veszik el, és még ráadást is adnak. A Kodály-évfordulók miatt rengeteg rendezvény van országszerte, sok koncert is az ő szerzeményeiből. De azt hiszem, talán a nagy népdalgyűjtő néha mégis sokkal jobban örülhet, amikor az általa elvetett magokból ilyen fantasztikus hajtások serkennek, mint a Borago.

- smaragd -

[2007.02.21.]

« előző oldal

(2. oldal)