Két év után ismét Tosca

Szép, elbűvölő szirénje, az ünnepelt díva, Floria Tosca szólamában Sümegi Eszternél nem lehetne hitelesebb megformálót találni. A Wiener Staatsoperben is ugyanezzel a szereppel többször vendégszereplő szoprán a magyar operai élet értékes kincse, magasságokban és mélységekben is tökéletesen szól Toscája, már-már hátborzongatóan ama érzést keltve, mintha maga az ünnepelt énekesnő (egyébként fiktív figura) tért volna vissza az Úr 1800. esztendejének Rómájából a Magyar Állami Operaház színpadára. Minden egyes hang, s a librettó minden egyes mondata, szava, szótagja mély szerepértésről és átérzésről tanúskodik. Közhelyszerű lenne csupán a népszerű Vissi d’artével példálózni, hogy a mű legnépszerűbb számának kiemelésével zengjem dicséretét.

Eme mélységesen vallásos, Istentisztelő művésznő vérbeli nőiessége, temperamentumos féltékenykedése, s mélységes naivitása száz százalékos hitelességgel került megformálásra. Mily drámai, mély lélektani jelenetté vált a harmadik felvonás kettősének vége, midőn a kivégzőosztag színpadrajövetele közben Kovácsházi a Cavaradossik ama variánsát választotta, hogy lelke mélyén tudja, nem lesz színlelt a kivégzés! Tosca naív lelkesedése közepette, friss, ringatózó derűlátása közben (ne feledd, szerelmem, a lövések után essél el, majd ha eltávozik a kivégzőosztag, felkelésre szólítalak) remegő hangon válaszolt, igen, persze! Mily szerelemről és fényes jövőképről árulkodott Sümegi tiszta tekintete, kristálytiszta éneklése, hogy két felvonáson belül a második holttestet keljen megpillantania, s a kétségbeesés tragédiájának kiáltásaiban törjön ki!

Ott  termett Róma mindenható ura

Perencz Béla egy tömbből faragott, robosztus, lehervadhatatlanul gonosz, ördögi vigyorú Scarpia bárója pedig maga volt a rendőrfőnök-önkényúr legalattomosabb megtestesülése. Elnyűhetetlen baritonja hátborzongatóan szólt, kifogástalan eleganciája és álszentsége mögül egyetlen pillanatra sem lehetett félreismerni szándékait, a haladó eszmék kíméletlen üldözését, s a nő minden áron való megszerzésének kíméletlen elhatározását. A sekrestyés gyerekek örömtáncának forgatagát a baljósan felzúgó Scarpia akkordok után egy másodperc töredéke alatt elfojtotta, s ott termett Róma mindenható ura a Szent András templomban. Az egyszerűbb utat választva, nem színlelve, ő is kiválasztotta saját Scarpia interpretációját: nem a Jágó szerű megnyerő, behízelgő figurát hozta; a rendőrfőnök itt saját, gonosz szíve után ment, semmit sem árnyalt, s Perencz számára ez volt a leghelyesebb út.

A Te Deumban baritonja megrengette a templom egész alapzatát, a Farnese palota-beli nyitó áriában oly annyira megvetette a lantot pengető érzelmes szeretőket, hogy gúnyos imitálásuk librettóbeli sorában sem tudott kibújni saját bőréből. A vallatás és az erőszakoskodás alatt pedig minden álcából kivetkőzve, az addig is erőteljes, velőtrázó zengés arányosan megduplázódott. Sokféle Scarpia létezik, sokféle megközelítés. Perencz, a saját megformálásának útját tökélyre fejlesztette. A szokásokkal ellentétben még a harmadik felvonásban is kijött a függöny elé (Még a nagy klasszikus Metropolitan-beli Tosca Scarpiájánál, Cornel Macneil-nél sem tapasztalható), minden alapja megvolt ehhez, s végre mindhárom főszereplőnek egyszerre tapsolhatott a ház hallgatósága az opera legvégén.

A főszereplők mintájára még a Sekrestyést éneklő Gárday Gábor is a végletekig átgondolta kisebb volumenű szerepének megformálását, habár az némely ponton átcsúszott a kabarétréfa groteszk, túljátszott kategóriájába, színészi, sőt vokális szinten is. Ám soha kevésbé szórakoztatóbb jelenséget! A remegő Libera me domine, s a reszkető kezek, az a fránya fájós derék, mind maximálisan kidolgozva. Puccini operájában egyedül itt jelenik meg a széles ötletpalettát kínáló humor, s a két utolsó felvonásban már csak a hatalom szolgalelkű végrehajtóinak nyomasztó, fekete serege, Spoletta, Sciarrone, majd a Börtönőr a saját szólammal rendelkező mellékfigura. Igaz, a titkosrendőr Spolettát éneklő Haramza László sunyi gonoszságú tekintete is majd felfalta a vörös estélyiben, göndör hajcsigáin diadémmal tündöklő Toscát szemeivel, gazdájának korcs, alacsony rangú, miniatűr groteszk képeként, így ő is hozzátette saját elképzeléseit a szűkre szabott szólamban.

Török Géza olasz opera specialista karmester zenekara néhol tán túlságosan nagy és monumentális hangzást ért el, fél-egy fokkal túllépve az ideális volument (pl. Te Deum, ahol az első sorok sikeres áténeklése után, a végére Perenczet is elnyelte az orkesztra), de a tempók a partitúrához hűen ideálisan követték a cselekmény menetét, meghagyva a zenekari rövid részek lélektani töltetének kibontakozási idejét, melyet igen fontosnak tartok a Tosca zenei anyagában. Angelotti menedékkereséstől kezdve a Scarpia gyilkosság utáni Tosca jeleneten át a kivégzés előtti fokozódó feszültségig minden énekes rátalált saját motívumára, s differenciáltan magukévá téve a pszichológiai folyamatokat megvalósult az igazi, minden operabarát által hőn áhított énekes-színész produkciók ideális előadása.

- Don Luis de Vargas -

[2007.11.24.]