A Pecsában ünnepeltek a tribute zenekarok - fotók

Fantasztikus 13 órás tribute-ünnepen vehettünk részt a Petőfi Csarnokban október 31-én kora délutántól folyamatosan egészen másnap hajnal fél négyig tartott összesen három színpadon a monstre fesztivál.

A három helyszín: a nagyszínpad, a back stage és a kis színpad, rengeteg érdekes fellépővel szolgált, az események egyidőben és párhuzamosan zajlottak a színpadokon, ezért fizikailag képtelenség volt mindenhol ott lennünk. Azért reméljük, hogy sikerül átadnunk azt az élményt, amelyeket tapasztaltunk.

Egy hölgy basszusgitározik

A kora délután fellépői közül a kis színpad nyitózenekara a texasi Pantera tribute zenekara, a Crew From Hell nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A kisterembe szép számmal érkeztek a Pantera szimpatizánsai, akik hamar bemelegedtek a zúzós zenére. A zenekarban érdekesség, hogy basszusgitárosuk egy hölgy. Szandra (aki még a Buttercup nevű zenekarban is játszik) nagy átéléssel játszotta a Pantera dalokat. De legjobban az énekesük tipikus mozgása, megjelenése és hangja emlékeztetett Phil Anselmo mesterére.

A kis színpad után átnéztünk a nagyszínpadhoz, ahol a német Helloween tribute zenekara a Keepers of Jerico uralta az egész színpadot. Fiatalos, lendületes a csapat, a színpadi mozgásukra és a megszólalásra nem lehetett panaszunk és mindezt határtalan jókedvvel tették. A frontembernek hihetetlen jó érzéke van a közönséggel való közös hang megtalálására, többször lejött énekeltetni, sőt különböző jelmezekben jött ki énekelni rövid programjuk során. Ismertebb dalokból állt a repertoárjuk, így elhangzott az I’m alive, a Starlight, Ride the Sky, I Want Out, a How Many Tears is - még tudtuk volna hallgatni.

Szorított az idő

A brit Deep Purple klasszikusokat játszó Cry Free produkciója volt, amely lekötött bennünket ezek után. A kisterem ismét megtelt, és aki elkezdte hallgatni a zenekart, az nem tudott elszakadni erről a helyszínről, mert olyan hitelesen és profin adják elő a Purple klasszikusokat, hogy már hátul is kezdett megtelni a terem. Hallhattuk a nagy Purple slágereket Burn, a Stormbriger a koncert elején még jammelésre is maradt idő, a vége felé már szorította a zenekart az időkorlát, ezért az egybegyűltek bánatára be kellett fejezniük a koncertet, de nagyot alakítottak.

Az AC/DC-nek több tribute zenekara is van kis hazánkban, de talán a legfelkapottabb mostanában az AB/CD, akik nemcsak zenéjükben, hanem színpadi megjelenésükben – már egy kis ágyút is felállítottak a háttérben – is igyekeznek hasonlítani az eredeti ausztrálokra. Az új fiatal gitáros, Fángli Erik nemcsak Angus szólóit játssza el hitelesen Gibsonján, hanem mozgása is „Anguszos”, sőt a híres vetkőzést is ugyanolyan aprólékosan kidolgozva és lassan adja elő, mint ahogy az eredetiben. Kristó Laci az énekes rutinosan bevonta a közönséget a nagy AC/DC klasszikusok éneklésébe, szemmel láthatóan jól szórakoztak a nagyteremben lévők.

Tűzfújás nem maradt el

A Kiss Forever Band produkcióját feltétlenül ki kell emelnünk, mivel teljesen más volt, mint amelyet eddig megszokhattunk tőlük. Egyetlen negatívum számunkra, hogy rövid műsoridőt kaptak. Az 1980-as évekbeli maszk- és kosztüm nélküli KISS-korszakra jellemző dalokból állították össze döntően a repertoárjukat. Aki megszokta a KISS Forever tagjait a maszkokban, kosztümökben, magas talpú csizmákban, az igencsak elcsodálkozott, mikor „civilben” és smink nélkül látta meg a zenészeket. Azért a tőlük megszokott koreográfiákat és mozdulatokat nagyjából ugyanúgy hozták koncertjükön, mintha be lennének öltözve és sminkelve. Pocky Demon tőle megszokott módon forgatta szemeit és öltögette a nyelvét az elől álló hölgyek megbabonázására és bemutatta a tűzfújás produkcióját is. Olyan nótákat is hallhattunk, amelyeket eddig még nem (vagy csak néhányszor) játszottak, például a Thou Salt Not, Hide Your Hearth, Fits Like a Glow, Little Ceasar, aztán a gyönyörű Tears are falling, illetve néhány már megszokott KISS-sláger is elhangzott, mint a Domino, a Lick It Up és a záródalként a Rock & Roll all Nite.

Az Iron Maidnem is kitett magáért ezen az estén, mind látványban, mind pedig a nagy Maiden dalok „majdnem” előadásával. Külön erre az estére bevettek a műsorukba néhány általuk még nem játszott dalt is, pl. a klasszikus Killers-t, a Murders In The Rue Morgue, Deja-Vu, vagy a Back in the Village, melyeket végig énekeltek a Maiden fanok. A színpadképük is Maidnem-es volt, sőt még a zenekar jelképévé vált kabala és jelkép Eddie is megjelent a deszkákon. A hangulat annyira felfokozódott, hogy természetesen alig akarták a bandát leengedni a színpadról.

Maradtunk a nagyszínpadnál és rövid átszerelés után a szintén nagy táborral rendelkező Guns n’ Roses dalokat játszó Hollywood Rose vonzotta vissza a színpad elé a közönséget. A zenekar frontembere, Jesse mind külsőségekben, mind auditív módon igyekszik visszaadni Axl Rose egyediségét, végig pörögte a bulit, a közönséggel folyamatosan kommunikált, megénekeltette az elől állókat is, sőt beugrott közéjük és jelenlévők a fejük felett körbeadták a frontembert, akinek sikerült ép bőrrel megúsznia e mutatványt. A setlist a leghíresebb Guns megaslágerekre épült, így hallhattuk - többek között - a Don’t cry-t, a Paradise City-t, a Civil War-t is. Vendégzenészt is hívtak erősíteni a gitárhangzást, a Black-Out-ból ismert Csányi Szabit hívták fel néhány dalra közös gitározás erejéig.

Elmászott a mikrofon

Sikerült átnéznünk néhány dal erejéig a szélsőséges zenei stílusú (sokak szerint nu-metalt játszó) iowai Slip Knot dalokat bemutató Slip Chaos kemény, zúzós, pörgős koncertjére, ahol nagyon lelkes közönséget találtunk. Aki nem ismeri az eredeti bandát, annak kissé bizarrnak tűnnek az egyforma vegyvédelmi overallokba öltözött és egyéni stílusú maszkokat (bohóc, kabuki, hóhér stb.) viselő zenészek, az erőteljes színpadi mozgás, amelyet nagyon jól „levettek” az imádott Slip Knot-tól, ezzel teljesebb élményt nyújtottak. Gyakran jutott szerephez a gitárok mellett a sampler is, jók voltak az énekesek. Roppant érdekes és kemény ez a háromdobos felállás. Elég jól szóltak – csak néha elmászott a mikrofon az elől lévő doboktól – ugyanis Shawn baseballütővel látványosan hatalmas és durva oldalütéseket mért rá.

Elérkeztünk a Tribute-fesztivál utolsó fellépőjéhez, a Cult munkásságát lelkesen terjesztő Cultus fejezte be ezt a monstre eseményt. Hozták a jó hangulatot, de mivel ők már éjjel negyed háromkor csaptak a húrok közé, eleinte megmutatkoztak a fáradtság jelei az amúgy kissé már megfogyatkozott publikumon. Ez érthető is tizenvalahány óra folyamatos zene/buli után, végül is sikerült feléleszteniük a jelenlévőket. A Cult-ot imádók azért e késői időpontban sem lankadtak és lelkesen énekelték a Wild Flower-t, a Lil Devil-t és a többi nagy slágert. Erőteljes a csapatban a gitárhangzás, Kató Csaba és Tóth Levente felváltva játszották az ízes gitárszólókat.

Összességében amennyit alkalmunk volt megnézni/meghallgatni ebből a tribute-fesztiválból azok nagyon színvonalas és jó hangulatú produkciók voltak, viszont tizenhárom óra alatt nagyon elfáradtunk benne. De megérte!

- Hajós Maja -

[2007.11.04.]