Miért szedik hangjegyekre Bach műveit?

Vajon mit szólna Johann Sebastian Bach, ha november 22-én beülne a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe és meghallgatná, hogyan használja műveit (azok egyes részeit) improvizációk kiindulópontjának Fassang László és Vincent Le Quang?

Felháborodna, hogy - legójátékként - elemeire bontják, majd másképp építik föl egyszer már tökéletes arányokkal megalkotott műveit? Bosszankodna, hogy a két zseniális muzsikus még az ő tekintélyét sem tiszteli? Valószínűleg nem.

Ő, aki hol Vivaldi versenyműveit alakította orgonaconcertókká, hol saját orgonaműveiből írt concertót, a concertóból nyitótételt kantátához, ízig-vérig barokk muzsikusegyéniségként mindezt természetesnek venné. Ez a hangverseny egyszerűen modellezni fogja, hogyan hallgathatták 300 évvel ezelőtt a Bach-zenét - mintha éppen az elhangzás pillanatában születne, mintha a szerző csak improvizálna.

A minden elhangzásakor újjászülető, sosem konzerválódó dallamok kimeríthetetlen forrása a népzene, napjaink egyik leghivatottabb előadója pedig Palya Bea. Az ő művészetének szolgálatába állítja hangszeres és improvizációs művészetét Fassang László a hangverseny második részében.

Az est mondanivalóját a főszereplő Fassang László az alábbi módon fogalmazta meg: - "Itt elsősorban nem hangszerekről van szó, hanem személyekről. Sokkal inkább Beához és Vincent-hoz kötődöm, semmint a szaxofonhoz és az énekhanghoz. Nem a stílusok keverésének a szándéka vezérelt, amikor ezt a két embert megtaláltam. Ez nem egy neutrális orgona-ének-szaxofon projekt, amelyben az énekes és a szaxofonos tetszőlegesen lecserélhető; és ha például Bea ne adj isten megbetegedne, akkor valaki beugorhatna a helyére. Nem. Ők ketten nagyon fontosak számomra, megértjük egymást emberileg és zeneileg, nagyon szeretünk együtt játszani, és Bea történetesen énekel, Vincent szaxofonozik, én pedig orgonálok."

-OTS-

[2007.11.19.]