A legkeresettebb magyar zenészek 2007-ben: a zeneszöveg.hu szerint rockos lehet a TOP 10
A Zene.hu idén először elkészítette a legnépszerűbb magyar előadókat/együtteseket tartalmazó listáját is. A TOP100 zenész ranglistából kiderül, hogy a lap olvasói körében kik voltak a legkeresettebbek 2007-ben. Az érdekes felsorolás első részét december 27-én közöljük, míg 30-án kiderül a "legkeresettebb”.
A lista közléséig zenében jártas szakemberek tippjeit közöljük. Ma Varga Balázs, a zeneszöveg.hu weboldal főszerkesztője árulja el tippjeit a zene.hu-nak.
Magna Cum Laude - Bár a Magna Cum Laude már nem mondható frissen alakult együttesnek, mégis az évről évre tartó kitartó zenei munkának meg lett az eredménye. Sajátos zenei világú számaik egyre szélesebb körben tették ismerté az együttest, melyben szerepe volt egy remek filmhez készült betétdalnak, mégsem érdemtelenül váltak kedvencekké.
Hooligans - Letöltési adataink és szubjektív véleményünk szerint is megérdemli az együttes a 2007 TOP10 előadójának egyik helyét. Bár az év végén több olyan nem zenével kapcsolatos esemény is történt a zenekar életében, ami miatt a címoldalakra kerültek mindezek ellenére a Bohémélet című albumuk idén révbe ért.
Ákos - Ákos a magyar zenei élet egyik ikonja, akinek szólókarrierje indulása óta (1993) minden évben jelenik meg egy-egy új lemeze, amely minden alkalommal a csúcsra kerül. Bár idén még "csak" egy maxi kiadványa jelent meg, de a Még közelebb című albuma bearanyozódott, sőt platinalemez lett.
Tankcsapda - Az idén "nagykorúvá" érett Tankcsapda méltán Magyarország egyik legnépszerűbb rockegyüttese. A majdnem két évig tartó sikeres koncertturné befejezése után kiadott koncertlemezük az Elektromágnes nagy sikerre számíthat. Nálunk mindenképp helye van a top10-ben.
Presser Gábor - Presser Gábor amihez nyúl, abból siker lesz. Legyen szó zenélésről, zeneszerzésről, producerkedésről. Idén jelent meg A szövegíró című válogatáslemeze melyben a legnehezebb talán az volt, hogy melyik sikeres szám maradjon le a korongról.
Piramis - Bár az idén Som Lajos, a zenekar vezetője bejelentette a Piramis végét, ez nem nyomja rá a bélyegét a zenekar 30 éves fennállásának méltó befejezését jelentő tavalyi fantasztikus koncertjükről készült és most kiadott dupla lemezes DVD, aminek a segítségével bárki újra ott lehet a Sportarénában. A mindig őszinte és mégis sokatmondó, elgondolkodtató dalszövegeik miatt egyébként is az egyik kedvencünk a zenekar.
Demjén Ferenc - Az elmúlt negyven év egyik legtermékenyebb zeneszerzője és dalszövegírója, aki Presser Gáborhoz, vagy épp a Piramis együtteshez hasonlóan a magyar zenei élet kiemelkedő előadója és alkotója is egyben. Idén egy nagysikerű koncertsorozaton van Demjén Ferenc túl, melynek egyik állomásán személyesen is találkozhattunk, de most ezúton is tisztelgünk sok évtizedes alkotómunkája előtt.
Belga - Az idén is új albummal jelentkező Belga zenekar mára teljesen kinőtt a korábban ráakasztott "rétegzenekar" kategóriából. A Zigilemezen lévő sok újdonság közül nálunk (csakúgy mint az olvasóinknál) Boros című számuk mindent visz.
Quimby - Egy olvasói üzenetet kölcsönzünk: "A tökéletes összhang, a zene és a szöveg! Ezért érdemes élni!"
Hiperkarma - A 2007-es Sziget fesztiválon derült ki egy fergeteges koncerten, hogy itt a vége. A megannyi remek, szívhezszóló szám után a Hiperkarma feloszlani látszik. Kár lenne értük, a mi top10-ünkkel is igyekszünk jelezni, szükség van rájuk.
Eláruljuk, Balázs listájából 2 előadó van a TOP100 zenész listánkon az első 10-ben.
Holnap elindult a TOP100 zenészlista. Figyeld a zene.hu-t!
[2007.12.26.]