Zene dzsesszhegedű rajongóknak Illényi Katicától
Igazából semmi rosszat nem lehet mondani Illényi Katica nemrég megjelent The Jazzy Violin című válogatáslemezéről, hacsak azt nem, hogy a „jazzy” helyett inkább a „swingy” kifejezést kellene használni a címben, hiszen a lemezen szereplő dalok túlnyomó részében egy egész ragtime zenekar kíséri a művésznőt. Szóval én azt mondom, nevezzük a műfajt annak, ami - még ha a swing és a dzsessz valahol egy tőről fakadnak is.
Dzsessz. Lesz?Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a cím egyben a hangszer nevére is utal, de azért mégsem lenne rossz, ha az ember tudná, mire számítson. Ráadásul a borítón a nagy példakép,
Stéphane Grappelli (korunk egyik legnagyobb dzsesszhegedűse) neve is olvasható, ami megint csak újabb tanúságtételt tesz amellett, hogy itt bizony dzsessz fog szólni.
Aztán alig-alig tudok felsorolni néhány felvételt, ami nincs megspékelve swinges klisékkel. Pedig ezen a válogatáson szereplő felvételek mindegyikét játszotta a dzsesszhegedű jó öreg virtuóza is, csak neki nem volt ekkora kísérő zenekara.
Természetesen tisztában vagyok azzal is, hogy azok, akik ismerik
Illényi Katica korábbi lemezeit, járnak a fellépéseire, kicsit sem lepődnek majd meg ezen a válogatáson, hiszen minden egyes darabját ismerhetik. A megtévesztés, csak az olyanoknál működik, akik kicsit le vannak maradva a MÜPA aktuális fellépőinek követésében (mint például jómagam). Nos, sorstársaim, tájékozódásként tudom ajánlani a művésznő hivatalos honlapját és az ott fellelhető kicsit sem rövid életrajzot.
Itt van AmerikaTúllépve fenti sérelmeimen és most már ténylegesen a zenére koncentrálva én azt mondanám, hogy ez a lemez mindenkinek be fog jönni, aki egy kicsit is szereti a múlt század elejének amerikai életérzését, zenei ízlését (swing és ragtime) és az ez időből származó, könnyed zenés-táncos filmeket, hiszen a zenei alapok végig ezt a korszakot idézik.
Nem állítom, hogy a hegedű jelenlétét könnyű befogadni, de tulajdonképpen harmonikusan illeszkedik az alapokhoz, egyszerűen csak szokatlan egy avatatlan fül számára a hangszerek és a műfajok ilyen szintű kombinálása. Természetesen pontosan ez a szokatlanság, merészség és a magas fokú hangszeres tudás teszi a lemezt és általában véve Illényi Katica művészetét egyedivé, különlegessé.
A lemezen sorjáznak a régi híres dalok; odafigyelve és háttérzenének is kiválóan megállja a helyét az összeállítás. Az olyan nagyágyúk, mint a
Tiger Rag (La Rocca) vagy a
Four Brothers (Jimmy Giuffre) itt is rendkívül élvezhetőek. Különösen a Four Brothers, amelynek már nagyon sokféle feldolgozását hallhattuk – nekem a legemlékezetesebb a
Cotton Club Singers által jegyzett
Négy gengszter.
Kellemes, bizsergető a lassú, komótos
My Man (M. Yvain – C. Pollack) interpretációja, majd rögtön utána a gyors
Alexander's Ragtime Band (Irving Berlin). Utóbbiban és még három másik felvételben (It Had To Be You, Honeysuccle Rose, I Got Rhythm) a művésznő a hangját és az énektudását is megvillantja, ami összességében abszolúte pozitívumként említendő: ettől még változatosabb ez a kis gyűjtemény.
Dzsessz nem sok lesz, de azért jó lesz!Nem tehetek róla, de nekem akkor is azok a dalok tetszenek jobban, amelyekben a dzsessz varázsa adja meg az alaphangulatot a hegedűjáték befogadásához. Hogy példákat is mondjak, ilyen a
Tea For Two, a nagyszerű
J'attendrai (Dino Olivieri) vagy a gyorsabb tempójú
Sweet Georgia Brown. Persze mindez egyéni ízlés dolga. Aki inkább ragtimeot vagy swinget szeretne, az sem fog csalódni, de a legjobban az jár, aki Illényi Katica művészetére kíváncsi, hiszen ez a lemez mégiscsak róla szól, eddigi zenei pályafutásának egyfajta eszenciája egy korrekt, szerethető válogatáslemez képében.
-Nagy Szabolcs-
[2008.04.02.]