Tankok verték fel a port az Újszegedi Partfürdőben - képekben a 100 percig tartó őrület

Szabadság, szerelem, … zene!   Még alig kezdték bontani a Dóm téren a Szegedi Szabadtéri Játékok nézőterét és színpadát, a méltóságteljesen hömpölygő Tisza éjszakánként ismét zenei aláfestést biztosít a partján andalgó szerelmeseknek és a sörösüvegmagányban békét, vagy legalább menedéket keresőknek. A folyó szerdától egészen a hétvégéig a Szegedi Ifjúsági Napok (tarkább nevén: SZIN) koncertsorozatának hangfoszlányait szállítja a túlsó partra és a városnak az Újszegedi Partfürdőtől távolabb eső pontjaira.

A nyár utolsó fesztiváljának nulladik napján (a boldogság felé vezető út első – igaz, nagyon apró és bizonytalan – lépését jelentené, ha valaki elmondaná, miért nem az első nappal kezdődnek manapság ezek a programfolyamok…) a Tankcsapda adta meg az alaphangot a fergeteges évszak búcsúztatóhoz.

A három debreceni srácot, vagy ahogy Lukács Laci fogalmazott tegnap, „alföldi parasztot”  nem csak a Tisza szeretete kapcsolja össze a várossal, hiszen a SZIN negyven (!) éves történelmét magában foglaló könyvben néhány lapot mindenképpen kellene szentelni a Tankoknak is.

Az ifjúság mámora

Szeged a fesztiválpaletta egyik legszínesebb SZINesebb foltja, de nem csak azért, mert ez a legnagyobb hagyományokkal rendelkező rendezvény. A helyszín varázsa, az oszlopokon álló hétvégi házak látványa, a Partfürdő területén található medencék és a Tisza hangulata mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kiemelje a SZINt a nyár programjai közül.

Apró, SZINes poén - a jubileum jegyében -, hogy idén az elővételes hetijegyek árát elosztva a programok számával azt kapjuk, hogy éppen 40 Forintot kell fizetnünk egy-egy programért. Koránt sem reprezentatív mintavételezésünk azt mutatta, minden másért körülbelül annyit kell fizetnünk, mint két héttel ezelőtt a (Hajógyári) Szigeten. Annyiban ez nem meglepő, hogy a fesztiválokon lassan franchise rendszerben működik a kiszolgáló apparátus és a vendéglátó helyek vándorcirkuszként járják végig az országot.

Viszont ha azt veszem figyelembe, hogy Szeged nem csak nevében az ifjúság fesztiválja, de arányaiban tényleg itt találkoztunk a legtöbb diákkal és a külföldiek is lényegesen alacsonyabb számban reprezentálják magukat, örömmel tapasztaltam volna, ha az árak is igazodtak volna kicsit ezekhez a körülményekhez. Amiben viszont nem volt hiba, az a vendégszeretet volt, ami a segítők és biztonsági emberek szinte minden megnyilvánulásában kellemes meglepetésként szolgált.

Tűzoszlopok, füst és persze lábdob

A nulladik nap kétségkívül legnagyobb eseménye a fél tízkor kezdődött Tankcsapda koncert volt. Összehasonlíthatatlanul kedvezőbb időpont ez a punkok és rockerek feltüzelésére, mint ha a lemenő nap fényében kezdenek el dübörögni a dobok. De nem csak ez hozta sokkal közelebb számomra a debreceni srácokat ezen az estén, mint két héttel korábban.

A színpad mérete, felépítése és a fénytechnika is lényegesen ütősebb körítést adtak a koncertnek. Annál jobban fájt, hogy amikor igazán beindult volna a „bugi” a lábamban, szomorúan konstatáltam, hogy Lukács Laci mikrofonja néma. Ez némiképp hátráltatta, de szerencsére csak késleltette a buli igazi beindulását. A hangtechnika a későbbiek során sem támogatta teljes mértékben az élmény kiteljesedését. Láthatólag a dobok illetve cinek beállítása is hagyott némi kívánnivalót maga után, legalábbis folyamatos küzdelem látszódott a háttérből.

Talán ezért, és a hosszúra nyúló fesztiváldömpingnek köszönhető fáradtság hatására is több verbális intermezzót iktatott az ikonná minősített csapat frontembere a produkcióba. Másrészt gondolhattunk arra is, hogy élvezte, ezúttal ismét olyan tömegek lesik minden mozdulatát, akik minden szavát értik. A közönség pedig hálás volt nem csak a rendkívül tartalmas koncertprogramért, de a szegedi olimpikonok sikeréről való megemlékezéséért is és itták Lukács minden szavát. Jóllehet, a technika az idei koncertsorozatról már megszokott volt, csakúgy, mint a kivetítőn, illetve a héttérben megjelenő képek, a tűzcsóvák és a füstoszlopok. 

A lakóknak nincs félnivalója

De ezúttal olyan balladák is helyet kaptak a programban, amelyek kicsit komolyabb hangvételűek, (ars) poétikusabbak és az örök témával átmenetileg szakítva szexuálisan kevésbé túlfűtöttek. Persze ezek mellett szinte a teljesség igényével felcsendült minden szám, aminek el KELL hangoznia egy valamirevaló Tankcsapda bulin.

Azért mondom, hogy szinte, mert a csapat annyi legeslegjobb számot adott közönségének lassan két évtizedeshez közeledő pályafutása alatt, hogy még egy ilyen, 100 perces koncert után is maradnak olyan számok, amik a záró akkordok felcsendülését és a hirtelen felindulásból elfogyasztott koncertzáró söröket követően a sátrakból kiszűrődve egészítik ki a programot.

Összességében azt mondhatom, ismét nem kellett csalódni a cívis város triójában, a kezdeti nehézségek (gondolok elsősorban a hangzásra) okán lassabb bemelegedés után igen nagy hőfokon izzottak és felfűtötték a szép számú közönséget is. Reméljük ez az izzás megmarad egészen a hét (és ezzel a nyár) végéig a nélkül, hogy felperzselné Szeged városát. De ahogy elnéztem tegnap éjjel a várost cerberusként őrző Dóm kivilágított tornyait, az itt lakóknak nincs félnivalója. Legkevésbé a SZINes ifjúság mámorától.

Tankcsapda-SZIN 0. nap - képekben

Olvasd el ezt is: Ki a keményebb rocker? - egymás ellen a Tankcsapda két tagja

Balázs András - 

[2008.08.28.]