"Úgy érzem, ki kell állnom a magyar nótáért"

A harmonikás kislány csodagyerekként tűnt fel az ötvenes évek elején. Nagy művészek vitték magukkal haknizni, később tánczenekarokban zongorázott, énekelt, s már nemcsak előadói, hanem dalszerzői képességeit is megmutathatta. Mégis a nóta nőtt leginkább a szívéhez Pálkerti Zsuzsannának, aki Az év magyarnóta-szerzője díjat kapta idén az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettől.

A május semmit nem jelent nekem című dalát Kovács Erzsi énekli Mosolyogva búcsúzom CD-jén. Népszerű, ahogy Pálkerti Zsuzsannának, az év magyarnóta-szerzőjének többi dala is.

- Hogyan lesz valakiből nótaszerző?
- Hogy másokból hogyan lesz, azt nem tudom. Én egész kiskorom óta dalok között élek. Akkor még csak rádió volt, de az egész nap szólt és én hamar megtanultam az operetteket, az akkori slágereket. Ötévesen fölfedeztek és jártam az országot olyan hírességekkel, mint Sárdy János, Feleki Kamill, Bordy Bella vagy Kiss Manyi. Harmonikáztam. Hétéves koromban a nevemre került a lakásunk telefonja, mert annyian hívtak szerepelni. Még nem tudtam kottát olvasni és úgy tanultam meg a hangsort, hogy Cili elment Déneshez, Dénes elment Évához, Éva elment Ferihez, Feri elment Gizihez, Gizi elment Ádámhoz és Ádám elment Hedvighez (C, D, É, F, G, Á, H, C).

- Tizenkét éves koromtól tanultam zongorázni. Nagyon kiváló tanáraim voltak. Tanított Szokolay Sándor és Szervánszky Endre. Nem voltam szorgalmas, de a zenére mindig is fogékony. Az általános iskola elvégzése után gyors- és gépírónak tanultam és továbbra is muzsikálgattam. Tagja voltam a Kohó és Gépipari Minisztérium, majd a Telefongyár zenekarának, s alakítottam egy kisegyüttest is, amellyel szórakozóhelyeken léptünk fel - válaszol ifjúkorának rövid történetével Pálkerti Zsuzsanna.

- Zenét mióta szerez?
- Tizenhat évesen egy szerelem ihletett arra, hogy dalt írjak. Az Őszi nóta ma is kedves a szívemnek. Mégis, harminc évig tánczenész voltam és tánczenéket is írtam, mert az akkori férjemmel elsőként az isaszegi Csata vendéglőbe szerződtünk. Előttünk cigányzenekar játszott, és bizony, eleinte nem fogadtak bennünket szívesen, de végül is megszerettek.

- Ott nagyon sok nótát megtanultam játszani és énekelni is. Később sokfelé elvetődtünk, gyakran hívtak a nótaénekesek kísérőnek, így újból megszerettem a nóta műfaját. Ötszázötven szerzeményem van. Azt nem tudom, hogy mennyi belőle a nóta és mennyi a táncdal, csak azt, hogy hetven százalékban enyém a zene és a szöveg, s csak harminc százalékban írok dalokat mások szövegére. Azért én nem írok, hogy eggyel több nóta legyen. Csak olyan szöveg tud megihletni, amely közel áll a szívemhez, amely lelkileg is megérint.

- A világ az utóbbi évtizedekben nagyot változott. A nóta tükrözheti ezt, vagy ma is a természetről és az érzésekről szól?
- Mi másról szólna? Csak a külvilág változik, nem az ember. Az ugyanúgy szeret, szenved, örül. És az érzéseit ezekkel a dalokkal kifejezheti, úgy is, hogy hallgatja és úgy is, hogy énekli. Bár a mai kultúrában mostohagyermekké vált a magyar nóta, a dalaimat egyre többen éneklik, hallani nemcsak színpadon, hanem kazettán, lemezen is.

- Négy éve tanítok egy dalénekes iskolában. Amit tudok, azt átadom. Úgy érzem, ki kell állnom a magyar nótáért. Tizenöt éve korrepetálom a budafoki Blaha Lujza zenebarát kört. Többféle műfaj népszerű, de a nótacsokrot mindig úgy építjük fel, hogy kezdünk egy hallgatóval, aztán következik a kicsit tempósabb andalgó, majd a lassú csárdás, végül a gyors. Most is születnek bennem új dalok, leginkább éjszaka, amikor nem jön álom a szememre. Nekem ez az életem.

– MTI – 
fotó:www.lirikusok.hu

[2008.09.07.]