Hogy mondjam el? - Mozart! varázsolt

Lehetne éppen képzavar is, de nem, csak nem nagyon lehet szavakkal leírni azt, amit láttam, kaptam Mészáros Árpád Zsolttól és az egész társulattól nemrég a Budapesti Operettszínház Mozart! című előadásán... – Beáta, egyik törzsolvasónk megosztotta velünk élményeit, amit a darab során élt át.

Egy éves várakozás után újra felgördült előttem az Operettszínház függönye és végre elindult, aminek kellett, megjelent Constanze /Vágó Zsuzsi/ a színpadon. Már ekkor kiderült ez az előadás csak jó lehet!!Zsuzsi már az elején olyan hévvel játszott, hogy csak úgy perzselt körülötte a levegő! „Nissen! Az én nevem többé nem Mozart, hanem Nissen!” Ez végig meg volt tőle az egész darab alatt, a Forog a táncban szinte a szavak végét dühödten ordította nem is énekelte. De mikor „lotyónak” kellett lenni, számító kis nőcskének akkor az volt, kacér volt és mámorító, elcsavarta Wolfgangunk fejét rendesen. Csábító és számító volt.

Vágó Bettinek, mint Nannerllnek az elején még kicsit keresgélnie kellett magát a szerepben, de a Herceg már másutt jár már olyan volt, amilyennek az égben megírták. A sok közül az egyik legmeghatározóbb jelenet is kötődik hozzá. Mikor elmondta a testvérének, hogy apjuk meghalt szívfacsaró volt.

Pálfalvy Attila lett azt hiszem itt is a favoritom. Nekem sokkal több érzelemmel tudja vissza adni a görcsösen zseni gyereket nevelni akaró apát. A végére egy mind lelkileg, mind testileg teljesen megtört ember jött ki a színpadra, és olyan érzelmekkel a hangjában, ami azonnal könnyeket csalt a szemembe. Végül egy teljesen meggyötört öregember búcsúzott el az élettől.

Füredi Niki abszolút hiteles bárónő, fenséges és elegáns. A Csillagok aranya tényleg beragyogta a színházat, olyan különleges hangja van ennek a hölgynek, és végre Erika veszölye helyett veszélyt hallottunk és így sokkal szebb és élvezhetőbb is a dal.

Bálint Ádám hmm….szeretem ahogyan játszik de hangilag sajnos nekem még mindig keveset ad. Viszont színészileg rengeteget fejlődött, nagyon széles skálán mozog ez a tudása, bár még mindig akadnak nem ösztönös, hanem észrevehetően betanult mozdulatok tőle. De ez, ahogy mind, több tapasztalatot szerez kiküszöbölhető lesz.

Németh Attila…..Ő volt az, aki nekem ezen az estén nem tetszett, előre elnézést, de voltak idétlen arc mimikái, amik miatt a drámai jelenetek is, ha csak őt figyeltem volna inkább nevetségesnek hatottak volna mint drámainak, egyszerűen nem tudom őt hercegnek tekinteni, valahogy nincs meg benne az a gőgősség, az a hercegi. Sajnos sokszor nem értettem azt sem, amit énekelt, rezegtette a hangját és ez engem kifejezetten zavart. A Győzedelmes zeneszót teljesen széttördelte, nem volt íve a dalnak.

A kis Mozartot alakító Földes Marci tökéletes összhangban volt jelen a nagy Mozarttal. Árpi nagyon figyelt rá végig. Ha kellett szorosan ölelte, ha kellett dühödten eltaszította magától, néha akár már félteni is lehetett volna a kis embert főleg a vége felé mikor már a teljesen kontrollját vesztett Mozarttal kellett meg küzdenie.

És akkor a főszereplő- Mészáros Árpád Zsolt

Még most is néhány nappal az előadás után is keresem a szavakat a teljesítményére. Szakad a papír és hopp egy édes kölyök ugrik be, aki a piros kabátját úgy imádja, mint a legkedvesebb játékát egy kis gyermek. Hatalmas bohóc volt végig mikor az lehetett, olyan szeretni valóan édes kölyök volt olyan kicsit Pán Péteres, kicsit, mint aki a boldogságtól a föld felett jár, repdesett összevissza. Zene az vagyok én című dal elején babrált kicsit az ingujjával kigombolta majd két lépés után be és ezt követően oda szögezett a székbe az előadásával, énekhangjával és ez még csak a kezdett volt. Mikor felemelték és jött a dal végén a hatásszünet ameddig ellátott szemügyre vette a nézőket. A dal végén felrobbant a színház olyan üdvrivalgás volt, hogy teljesen meg lepődtem még én is, hogy már így a darab elején is ez van, akkor mi lesz később.

Mozartunk elutazott először Mannheimbe, majd Párizsba

Az a kéj, ahogyan a Weber lányokat nézte, no természetesen csak a szebbeket, Aloysiát és Constanzét, a többiektől szó szerint megijedt. Tette mindezt úgy, hogy a közönség hangosan nevetett rajta.  Majd Párizs következett, ahol már senki nem ismeri el és fel a gyermek zsenit ekkor megjelennek az első felhők az élete felett. Majd jött a Mama halála. Mikor először láttam a darabot egy eszét vesztett, őrjöngő gyermeket láttam, aki elvesztette szeretett anyját, most ez másként volt és talán hatásosabb is. Olyan csendben és kérlelően mondta, hogy hívjuk az orvost, hogy nem lehetett könnyek nélkül megállni.

Az Árnyék dal….sokan ismerik a nótát és azt is, amit  ebből a dalból kitud hozni, nem tudom mit írhatnék róla….nem boldogulok vele. Csodálatosan szép volt és több tíz másodpercig tartó szűni nem akaró vastaps jelezte, megrázóan szép volt!!

Következett a darab egyik sarkalatos pontja, a „szabadság vááááár” nagyon rákészült hatalmas levegőket vett előtte, és úgy szólt ez a két szó, mint az álom, hosszan nagyon hosszan és eszméletlenül tisztán, egy teljesen más dimenzióban járt a jelenet alatt, semmit és senkit nem figyelt.

Szeret, mind ki ismer a szokásoshoz híven édes volt, ahogy évődött egymással Constanze és Mozart. És szép lassan eljött a pillanat, amikor Mozartnak elérkezett az idő, hogy megbomoljon az elméje... Hát megőrült de még, hogy hogy!!! De még ugye előtte volt egy Miért nem fogadsz el!!! Nem csak fizikailag vetkőzött le, hanem lelkileg is teljesen lemeztelenedett. Eszméletlenül jó volt átélni, amit adott, és ahogyan énekelt. Sokáig nem is emlékeztem hogyan is adta elő a dalt, ugyanis a színészi játéka elvitt teljesen. Talán csak másnap kezdett derengeni a végén az, az „engem” szócska.

Talán a leginkább úgy jellemezhető, hogy döbbent csend volt a végén senki sem tudott vagy2-3 másodpercig még csak pisszenni sem, aztán felhördülés és mondhatni őrjöngésbe hajló taps és sikítás, füttyszó keletkezett. Ezután jött a teljes őrület. Kígyók, farkasok, farkasok, kígyók…….félelmetes volt, ahogy körbe, körbe járkált a színpadon és az arcán az arckifejezés olyan volt mint akinek tényleg elment az esze, hiába voltak táncosok a színpadon semmit nem láttam belőlük Árpit kellett követni mindegy egyes pillanatban.

Mindet átvett az őrület

Itt már minden pillanatban igyekezet a kis Mozartot eltaszítani magától, dobálta, ellökte magától, nem tűrte mikor az meg akarta ölelni.
Az Egyszerű útban megint nem nézett semmit csak átadta magát az őrültségnek és csak harcolt és harcolt és nem adta meg magát, nem adta oda a szabadságát.

Szép lassan vége lett az előadásnak Mozart minden utolsó csepp vérét a saját maga requiemének megíráshoz adta. A fáradtságtól is meggyötört volt már az arca, de ez csak a felét adta ki a hatásnak, a többi tehetségéből fakadóan ült ki az arcára.És mikor a legvégén a kis Mozart mögött megjelent a piros ingben, mintha maga Mozart tért volna vissza egy utolsó dalra. Tapsrend első pillanattól kezdve érezhető volt,  a közönség imádta a darabot és ez hallatszott is, majd pedig álló tapsban teljesedett ki.

Zárszóként egy idézet:

„A szív ha szabadnak született, nem hagyja magát rabláncra fűzni, s ha el is veszíti a szabadságát, akkor is büszke ré, és kineveti magát.”
/Mozart: Szöktetés a szerájból/

– Balogh Beáta –

[2008.10.01.]