Szente Vajk őszintén elmondta: "Bele kell nézni a tükörbe, de vigyázni is kell vele"

Szente Vajk musical énekessel beszélgettünk az élet nagy dolgairól: a sorsról, a a zenéről, a barátságról, a kudarcról. Nézzük mi jut eszébe a művésznek a következő szavakról.

Fény: A színpad fénye, legalábbis számomra. A fejgép, és amitől nem látszanak a nézők. Erről most az ugrott be, amikor Sztanyiszlavszkijt olvastam. Az első fejezet címe az, hogy Dilettantizmus. Abban írja le, hogy mikor a kezdő színészek kimennek a színpadra, keresik a nézők tekintetét. Persze, ez a színházban profiknál már nem így van, de akkor is, mikor kimész, nagyon izgalmas tud lenni például a próbákon a fények alatti üres nézőtér. Mert amikor a színház készül, azt senki se látja, csak a fények vannak ott, meg te. És ez egy nagy különbség a zenés és a prózai színház között, hogy itt nálunk a fény az szent. Nincs olyan, hogy ma mondjuk előrébb állsz, aztán meg hátrébb, mert akkor nem látszol. A fény számomra jóbarát.

Zene: A színház, amit csinálok. A zenés színház. És azt gondolom, hogy egyre jobbak vagyunk. Mármint nem csak mi, a Madáchban, hanem itt, Magyarországon, mindannyian. De például Londonban, ahol gyakran járok, ez főleg jellemző. Mindamellett, hogy remekül énekelnek, és szteppelnek is akár negyven-ötven éves fejjel, zseniális színészek is, egytől egyig. Ehhez félelmetes technikai felkészültség kell, és ez, idehaza is egyre jellemzőbb, hála istennek. Vidéki színházakban éppúgy, mint Pesten.

Barátság: Vannak barátaim. Azt szokták mondani, hogy ez színházi közegben nem igazán jellemző, de nekem hála istennek vannak. Most nyáron például, forgattuk a Made in Hungária című filmet (február 14-én lesz a bemutatója), és az ottani stábból is sokakkal összebarátkoztam, már megbeszéltük például, hogy megyünk majd együtt focizni is, pedig aztán tényleg a szélrózsa minden irányából válogattak össze minket. A barátság alapfeltétele szerintem a tisztelet. Többek között azért vagyok jó bizonyos darabokban, amikben játszom, mert jóban vagyok a partnereimmel, tisztelem őket, és így persze nagyon könnyű. Ez szerintem nagy szerencse.

Álom: Van. Elég sok, mondjuk naponta száz. Van köztük hosszú- és rövid távú is. Most nem arra gondolok, amit este álmodok, hanem a terveimre, amikről szeretném, ha valóra válnának. Az egyik hosszú távú nagy álmom az, hogy valamikor majd színházigazgató lehessek. Tök jó dolog meghatározni, hogy mit adsz az emberek kezébe, vagy még inkább a fejébe. Szerintem nem elég, ha csak hatni tudsz rájuk, fontosabb, hogy gondolatokkal menjenek haza. Ez egy távoli álmom, de erősen dolgozom rajta/érte.

Hűség: Szerintem, ha valaki színházban dolgozik, ki kell próbálnia mindkét oldalát. Nagyon izgalmas és tanulságos érzések születnek belőle, amiket lehet használni. Volt olyan barátnőm, akihez nem voltam hűséges. Ami persze nem jó, de mindenképpen izgalmas. Persze, egy idő után nem lehet bírni, mert mindig tudod, hogy valami hamis, nem igazi. Ugye szokták mondani, hogy mindent ki kell próbálni, de szerintem ez ilyen formában nem igaz. Nem kell mondjuk alkoholistává válnod ahhoz, hogy eljátssz egy alkoholistát, mert létezik fantázia is. Nem igaz, hogy csak akkor tudsz eljátszani teszem azt egy sorozatgyilkost, ha nekiállsz öldökölni. A színház világában elengedhetetlen, hogy fantáziából építs. De a hűtlenség az más, mert edzi a lelket. Szóval voltam már hűtlen, de nem volt jó igazából, hogy mindig ott volt kettőnk között egy titok. Egy idő után nem is bírtam folytatni a dolgot.

Kudarc: Utálom. De egyébként nem tudok róla sokat mondani. Lehet, hogy nagyképűnek tűnök, de nincsenek igazából kudarcaim. Valószínűleg ez azért van, mert tudom magamról, hogy mit tudok, így pontosan tudom azt is, hogy mit szabad és mit nem kéne elvállalnom. És ennek köszönhetem azt is, többek között, hogy sikerül megőriznem az erkölcsi normáimat, és így teljesen jóban tudok lenni önmagammal.

Végtelen: Nem is tudom, ki mondta, hogy a világon a leghosszabb dolog az élet. Engem az nem érdekel, hogy a világegyetem végtelen-e, engem csak az érdekel, hogy az én életemben mi zajlik. Az, hogy életem végéig Arsenal szurkoló leszek, avagy hogy életem végig ott lesz velem a családom. Nekem ezek fontosak. Ami számomra végtelen, az a színház és az álmok. Lehet, hogy ez is önző, de nem érdekel.

Harc: Létezik. De nem szokásom igazán nagy harcokat vívni, legalábbis nem sok mindenért. Persze, szoktam küzdeni az álmaimért, például. De a kifejezetten nagy színházi harc itt nálunk nem jellemző. Részemről főleg nem, akin látom, hogy nem találjuk a közös hangot, azzal én nem vívok csatákat. Ha nem fontos, nem küzdök egy jó kapcsolatért, ellenben ha fontosnak érzem, akkor a végsőkig elmegyek. De ahogy én se vagyok szimpatikus mindenkinek, nekem se lehet mindenki az, nem szeretek mindenkit és nem is érdekel mindenki. Így ezért több erőm is marad azokra a harcokra, amik valóban fontosak. Ahhoz, hogy ezeket felismerd, és ami még fontosabb beismerd, nagyon jól kell ismerned önmagadat, és tudnod kell őszintének is lenned. Ami viszont egy nagyon pozitív küzdelem például, amikor véletlenül a Producerek előadás elején nem jönnek velünk a nézők, hiába brillírozunk. Na, ilyenkor meg kell vívnunk a harcot a nézőkért, de azért ez majdnem mindig össze is jön, legkésőbb az első felvonás közepére. Ez egy tök jó harc.

Mélység: Nem tudok úszni. Viszont a színházban nagyon fontos a mélység. Persze, ezt nem eldöntöm, hogy na akkor most mély leszek. Ehhez állandóan figyelnem kell magamat, a környezetemet, az életet. Nem hiszek abban, hogy elő kell hozni az érzelmeket, hanem akkor az igazi, ha ismered magadat annyira, hogy bármikor úgymond „meglegyenek”. Fontos, hogy tudd, te nagyjából mit tennél adott helyzetben, és ezt össze tudd vetni azzal, hogy a karaktered mit tenne. Aztán már megy is

Vég: Minden este háromnegyed tízkor.

[2008.10.04.]