Bontsuk föl egy palack bort és gondoljunk valami szokatlanra - The Unbending Trees segít
The Unbending Trees: Jobb, mint első hallgatásra
Chicago, London, sadcore, slo-core
A budapesti trió érdekes módon inkább Angliában vált sikeressé. Ez valószínűleg annak a nehezen emészthető, kicsit sznob, kicsit konzervatív, de igazán elegáns hangzásnak köszönhető, amely sajátos zenei koncepciójukra jellemző. Másrészt, ez a klasszikus borongós műfaj jobban illik az esernyők országának imidzséhez, mint bármely más földrészéhez. A zenekar jellegzetes chicago-i hangzást produkál.
Ez a műfaj az ún. slo-core, mely a kilencvenes években kezdte pályafutását a Codeine nevezetű banda Frigid Stars elnevezésű lemezével. A slo-core az alternatív rock törekvéseként született és egy másik hazánkban kevéssé ismert zenei megnyilvánulással a sadcore-al hozható összhangba.
Jellemző az ún. gloomy (borongós) hangsík, a lassú tempók, a halk szólamok, a balladisztikus hangvétel illetve a zenei szféra abszolút minimalizálása. A slo-core ugyan nem brit törekvés, mégis egy eredeti brit műfaj, az indie jelenti az alapját. Amely pedig ugyancsak tápanyagot szolgáltatott, a fennebb tárgyalt angol-skót irányzatnak: a sadcore-nak. Mindezekből tehát abszolút kiviláglik, miért is inkább sikeres a The Unbending Trees Európa konzervatívabbik felén.
Myspace, Ben Watt
A zenekar tagja: Hajós Kristóf, Háry Péter és Havasi Balázs eredetileg, The Dead Nun Returns névvel alapította a zenekart. A srácok már előzetes zenei múlttal rendelkeznek. A csapat bariton énekhangja Kristóf, előzőleg az Café Electrique-ben játszott. Ez a zenekar a szinti-pop és az indie rock háza táján tevékenykedett. Így nem nagy meglepetés a The Unbending Trees műfaji hovatartozása sem, kőpuritán brit hangzás ez is!
A csapatot Ben Watt az Everything But The Girl formáció frontembere fedezte fel egy Myspace-es kutakodása alkalmával. Az ő segédkezésével jelent meg a The First Day EP Londonban a Strange Feeling Records gondozásában 2007 őszén.
Na és az Overture…
Idén októberre beígért debütáló albumukról (Chemically Happy is The New Sad) Overture nótájukat nem mással, mint a Massive Attack-kel is gyakran kollaboráló, EBTG-s Tracey Thorn-nal rögzítették. Az ebből készült videón állítólag maga Tracey nem szerepel – pedig én a hölgy szereplőre azt hittem, hogy ő az, ugyanis hasonlít – mivel nem akar többet klipekben, videókban játszani.
A nóta természetesen hozza a slow-core hangulatot, melyet fentebb jellemeztünk.
A videóban fontos szerepet kap a tárgyi megjelenítés. Hiszen egy előkelő tárgyi csendélet fonja körbe Tracey és Kristóf magányát, ezzel nyugalmas és kissé nyomasztó terepet biztosítva töprengésükhöz: miért is van valami annyira vészjósló benned, a mozdulataidban, az egzisztálásodban, valami, amit nem tudsz asszimilálni személyiségedben? Miért rejtegeted, hisz ez tesz szabaddá!
A tárgyi világ nagyon finom, nagyon kellemes ennél megfontoltabb képi vezetéseket talán Aaron Platt-nál láttam utoljára. A képek dominánsak, mégis haloványak, nem türemkednek be a szereplők és a néző életterébe, szabad folyást adnak az érzelmeknek, a tevékenységnek vagy épp a semmittevésnek. Azt hiszem, hogy egy pipa még elfért volna azon az asztalon vagy Kristóf kezében.
Néha már annyira rossz…
Elsőre nagyon ódzkodtam attól, hogy végignézzem és hallgassam eme alkotást. Azonban kedvelem a brit zeneiséget, így adtam egy esélyt a nótának és a klipnek. Egy jó borozgatáshoz, az élet apró szösszenetein való elmélkedéshez, vagy kicsit szomorkásabb hangulatunkban való létállapotunkhoz kellemes hátteret szolgáltat ez a szerzemény, a lényeg, hogy egy apró mosoly azért mindig maradjon az arcunkon. Ugyanis a The Unbending Trees-t hallgatva részesei lehetünk egy olyan hagyománynak, amely azt sugallja: „néha már annyira rossz, hogy nem bír lefagyni a mosoly az arcomról”.
Az Overture képi világa is kellemes pillanatokat szerezhet a türelmes néző számára. Azt hiszem ehhez a zenéhez és ehhez a megjelenítéshez meg kell kicsit érni, talán ezért is nem lesz ez akkora rettenetesen nagy siker aprócska országunkban.
Hírek
