Talán egyszer a Café Momus lesz az a kapu… - interjú a lap elindítójával

Születésnapot ünnepel a Café Momus internetes komolyzenei szaklap. Méghozzá igencsak kerek évfordulóhoz érkeztek, ugyanis pontosan tíz évvel ezelőtt hívták életre. A zene.hu Dauner Nagy Istvánnal, a lap ötletgazdájával és elindítójával beszélgetett múltról, jelenről és jövőről.

– Tíz évvel ezelőtt indult útjára az oldal. Mi ihlette az ötletgazdákat és hogyan emlékszik vissza az első napokra, az első visszajelzésekre?
– Egy lap alapításának a gondolata már a nyolcvanas évek végén felmerült bennünk. Az akkori komolyzenei orgánumokból elsősorban a frissességet és a közvetlenséget hiányoltuk, de nagyon hamar be kellett látnunk, hogy az akkor egyedül lehetséges papíralapú újságoknál ezek a gondok kikerülhetetlenek.

- Később, amikor zenei végzettségű könyvtár-informatikusként az Országos Idegennyelvű Könyvtár zeneműtári osztályán dolgoztam, már a legelsők között rendszeresen használhattam az Internetet. Ekkor a lehetőségek még szinte teljesen ki is merültek a szöveges adatbázisokban turkálással és az e-levelezéssel. Amikor megjelent a képes-színes web (1996-ban már rendszeresen használtam), akkor a fölfedezés erejével hatott a felismerés, hogy ezzel a publikációs formával gyakorlatilag az összes korlátunk egy csapásra eltűnt. Így már nem volt sem nyomdai, sem terjesztési költség.

- Egy új lap bevezetéséhez nem kellett vagyonokat költeni reklámra. Ráértünk megvárni, míg maguktól találtak ránk az olvasók, és legfontosabbként: frissek tudunk lenni. Az Interneten megjelenő szövegek azonnal elérhetők bárhol, nincs lapzárta, nincs nyomdai átfutás.
Némi tanulás és kísérletezés után 1998-ban a nyári szabadságom teljes egészét töltöttem azzal, hogy a Café Momus első – ma már mosolyogtatóan primitív – változatát előkészítsem. Büszkék voltunk rá, és még büszkébbek, amikor megérkeztek az első levelek, gratulációk.

– Kik voltak azok a munkatársak, akik segédkeztek az első időkben?
– A lap nevét Szilágyi Mihály javasolta, aki műfordító, korábban a Rádió Zenei Együtteseinek igazgatója volt. Az első két évben állt mellettünk, és rengeteg ötletet köszönhettünk neki, de az első, akit az újság ötletével megkerestem – és aki nélkül valószínűleg el sem kezdtem volna –, az Tóth Péter zeneszerző volt. Ezután Szűcs József belépése járt nagyon komoly változásokkal, ő akkor a TESZT Magazin újságírójaként dolgozott, és közülünk egyedül ő tudta, hogy hogyan lehet egy lap életét, a munkafolyamatokat megszervezni. Az ő közreműködésével a Café Momus lényegében 2002-re nyerte el mostani, a napi frissítésű jellegét. Mai munkatársaink lényegében már ehhez csatlakoztak. A lapon mostanában tízen-tizenöten dolgozunk kisebb-nagyobb rendszerességgel, de sem fő- sem mellékállású alkalmazottunk nincs. Tulajdonképpen mindannyian szabadidőnkben, ügyszeretetből foglalkozunk a Café Momussal.

– Mi volt a célkitűzés, amikor életre hívták a lapot, illetve sikerült-e ezt elérni?
– Már a legelső napon megjelent beköszöntő cikkben megírtuk, hogy azt szeretnénk, ha a Café Momus hasonlítana egy olyan kávéházhoz – vendéglőhöz, vagy kocsmához – ahol a hanglemezgyűjtők leülhetnek csevegni, vagy ahol egy koncert után megbeszélhetjük, mit hallottunk. Természetesen a névválasztás sem véletlen (eleve a zenei vonatkozású vendéglátó-ipari egységek között kerestünk.)

- Írásainkat soha nem tekintettük az igazság egyedüli hordozójának, sőt többször is előfordult, hogy ugyanarról az eseményről eltérő vélemények jelenhettek meg nálunk. Szerencsére már nagyon sok olyan olvasónk van, aki a fórumokon értő módon képes beszállni ebbe az eszmecserébe. Nagyon büszkék vagyunk, amikor izgalmas viták bontakoznak ki egy-egy operaházi produkció, vagy az azt értékelő írásunk mentén.

Barátságok születtek a Café Momus segítségével

– Milyen a weboldal látogatottsága? Kialakult egy törzsközönség?
– Egy weboldal látogatottságának mérése különös problémákkal jár. Sokan publikálják a legszebb adatokat mutató számokat, de hogyan különítsük el azokat, akik egy nap sokszor – időnként nagyon is sokszor – kattintanak egy adott oldalra? Ráadásul a „legszebb eredményt” mutató adat tartalmazza az oldalakon rendszeresen felbukkanó keresőrobotokat is. Ez az adat nálunk milliós – de ahogy az előbb mondtam, ez nem sokat mond.

- Inkább arra vagyunk büszkék, hogy egy hónapban átlagosan több mint húszezer különböző helyről (!) nézik meg az oldalunkat. Ez igen komoly érték, és természetesen szép számú törzsközönséget takar. Sokan leveleznek velünk is, de a fórumok forgalma is jelentős, és rendre értesülünk arról, hogy olvasóink a Momuson kötött ismeretségük kapcsán személyesen is találkoznak, például CD-ket, vagy csak tapasztalatokat csereberélni, esetleg „tele-autó” kirándulásokat szervezni vidéki hangversenyekre, operaelőadásokra.

– Milyen további célkitűzések vannak a csapat előtt, mik a jövőbeni tervek?
– Rengeteg tervünk van. Egy jelentősebb „ráncfelvarrást” éppen október 1-jére, vagyis tizedik születésnapunkra időzítettünk, és nem csak a dizájn változott, sőt, talán az a legkevésbé. Eleve azért láttuk szükségesnek a program teljes felújítását, mert reményeink szerint így sikerült lehetőséget teremteni további újdonságok bevezetésére. Ezekről most még korai lenne beszélni – hiszen most éppen a megváltozott program elemzésén és apróbb hibák elhárításán dolgozunk –, de annyit elárulhatok, hogy nagyon fontos szerepet szánunk törzsközönségünknek, illetve általában a zenebarátok közösségének.

– Szép tervek ezek, de most talán jöjjön egy kissé nehéz kérdés: hogyan ítéli meg a komolyzene hazai helyzetét?
– Több, gyakran egymásnak ellentmondó folyamat tanúi vagyunk, de én alapvetően bizakodó vagyok. A rendszerváltással nem lett egy csapásra minden és mindenki gazdag, de tagadhatatlanul megnyílt egy csomó lehetőség. Igazából nem is nagyon értem, amikor „ez a kor nem kedvez a kultúrának” jellegű panaszokat hallok. Én még jól emlékszem, amikor a hetvenes-nyolcvanas években a hanglemezboltokban sehol nem lehetett Schumann-, vagy Brahms-szimfóniát kapni. A vidéki koncertekből, operaelőadásokból csak a helyiek részesülhettek, hiszen privát embernek is elfogadható szállás és közlekedés gyakorlatilag sehol sem volt.

- Ezekhez képest ma lenyűgöző a kínálat, a pezsgés.– Némelyik zenekarunk ma biztosan nehezebb helyzetben van, mint korábban, habár nem hiszem, hogy az akkori közalkalmazotti fizetések vásárlóerejét sírnák vissza, de tény, hogy fenyeget egyfajta bizonytalanság. Viszont a mai zenekarok világszínvonalú koncertteremben, a nemzetközi élvonallal mérhetik össze magukat. A kínálat biztosan sokkal gazdagabb és színesebb, mint régen.Bajokat inkább a keresleti oldalon látok. A komolyzene élvezete egyfajta intellektuális és érzelmi elmélyedést, koncentrációt igényel, márpedig elég sokan gondolják, hogy a fogyasztót célzó szokásos kampányokkal, celeb-hírekkel, sztárkultusszal, happeninggel a kultúra vásárlói is megdolgozhatók. Még szomorúbb, amikor sikerül...

- Amit pedig végképp nem értek, az a zeneoktatásért felelős, kompetens emberek szinte teljes hiánya – avagy némasága. Néhányan ugyan panaszkodnak a csökkenő óraszámok miatt – teljes joggal –, de nem sokat hallani a drámaian megváltozott helyzethez alkalmazkodó, a teljesen új kihívásokra válaszoló korszerű és adekvát elképzelésekről. Szomorú, hogy ezen a téren folyamatosan kopik régvolt előnyünk, fényünk, és még szomorúbb, hogy sokan még mindig a száz évvel ezelőtti problémákra ötven évvel ezelőtt adott válaszokban vélik megtalálni az egyetemes gyógyírt.

- Életem legnagyobb eredménye, legnagyobb boldogsága lenne, ha éppen a Café Momus lehetne az a kapu, amire egy reformer-tanár kiszögezhetné forradalmi téziseit. Rajtunk biztosan nem fog múlni.

– Havassy Anna Katalin –

[2008.10.12.]