Egy legenda hazánkban: Tom Jenkinson a Diesel Clubban

Tom Jenkinson aka. Squarepusher egy novemberi estén mutatta be legújabb, just a Souvenir című lemezének anyagát a Diesel Clubban.

A jazzdobos apától származó srác első pár ep-je már 17 évesen, a Trent Reznor neve alatt futó Nothing Records-nál jött ki, amely meglehetősen nyitott a különleges zenékre, legyen az elektronikus ill. hangszerelt. Reflektorfénybe mégis a "Feed me Weird things" című. albumával került 1995-ben, amely már a Richard D. James (Aphex Twin) által vezetett Rephlex gondozásában jelent meg.

Stílusteremtő látásmódja a zenekritikusok arcára a mosolyt jópár évre ráhegesztette, ezen sikereit meglovagolva került később a Warp-hoz. Számos kiváló album és ep következett, az elektronikus módon előállított zenék lehetséges határait keresve, de az alapok, a jazz beidegződése mindvégig érezhető volt. Magyarországra a sokat vitatott legfrissebb anyagával érkezik, a "Just a Souvenir"-el, mely egyfajta sajátos kalandozás a math-rock világában, igaz kissé elüt eddigi munkáitól, de a nyitottabb füleket azért ez sem ejthette zavarba…
           
A helyszínre érkezésünkkor, nagyjából 21.50-kor, a kapu előtt egy legalább 20 méteres sor állt és kb. negyed óra didergés várt ránk. Ekkora érdeklődésre már előzően is számítani kellett, de mindenféle utóítélet nélkül mondhatom, hogy egy meglepően szimpatikus és érett közönség volt jelen, a régóta várt vendég fogadására ugyanis már nem csak a kezdődő huszonévesek voltak kíváncsiak. Talán ennek tudható be a sokak által panaszolt fejvesztett bulizás, tánc hiánya, pedig a teremben teljes kényelemmel el lehetett férni.

Gyors terepfelmérés után már sokat nem kellett várni "szkvaer" előadásának kezdetére, melynek kiegészítéseként képsorok helyett most  három, elsőre kifejezetten idegesítő módon villódzó, hatalmas ledmatrix fal szolgált. A  felállás a következő volt. Jenkinson gitárral a nyakában, előtte két laptop és egy dobos alig láthatóan, aki kb. a koncert első harmada után jött a képbe.

A fő elem továbbra is a jellegzetes, szanaszét  szabdalt drill'n'bass alapokra helyezett gitárjáték maradt, ez kiegészülve ugye a dobossal, akinek hatása különösebben nem volt érezhető, kivéve a már punk és a noise keverékébe hajló részleteknél. Az első pár szám enyhe bemelegítő discozgatással telt, utána jöttek a  megszokott dallamok és a bejáratott számok, a „Just a souvenir"-nek is a slágeresebb oldalát élvezhettük, túlnyomó többséggel, érezhető módon vigyázva a közönség füleinek az épségére…

Feleslegesnek tartom mélyebben belemenni a hallottak boncolásába, mert az este nosztalgikus alaphangulata annyira meghatározó volt, hogy szinte teljesen felülbírált mindenféle egyéb és mellékes motívumot. A fellépő Tom Jenkinson volt, akinek az első magyarországi megmozdulására már évek óta vártunk.

Mintha egy ritkán összegyűlő közösség nem mindennapi találkozóján vettem volna részt, élőben hallhattuk a modern zene egyik alapkövületének lenyűgöző rutinját, akinek a jól ismert munkáin keresztül talán mindannyian egy időben indultunk el a zenehallgatás mélyebb rétegeit kutatva.

Mára már talán nem is annyira meghatározó a személye, mint pár éve volt és már nem is taglóznak le annyira a "Come on my selector" szélsebes törtjei, de hatásuk tagadhatatlan, a megjelenés kötelező volt mindenkinek és a csalódásra semmi sem adhatott igazi okot...

A koncert végezetével a színpadot gyorsan szétkapták, a buli a külső teremben folytatódott Mesterházy és Cadik vezette irányban. Cadik válogatását inkább a modern újdonságok uralták, a grime, a jungle-core és a dubstep mezsgyéin, míg Mesterházy nem félt feltenni a "gagyista" acid-technok (nem mellesleg, ennek nagyon örült mindenki) után a Windowlickert sem, de szerencsére hallhattam újból a Vatstep DSP-ét, mely igazi klasszikusnak számít egy-egy általa tartott estén.

Hogy lejátszotta-e a másik, szintén kultikus track-et a Player-től, azt már sajnos nem tudtuk meg, mert el kellett jönnünk. Igaz a szokottól eltérően eléggé későn tettük ezt... Vajon miért? Több hasonlót!

-Molnár Miklós-

[2008.12.08.]