Közeledik a Radics Emlékkoncert
 

Interjú Vikidál Gyulával, aki Radics Béla szerint " úgy énekel magyarul, mintha amerikai csávó lenne" ...

Vikidál Gyula a P.Mobil frontembereként szerepelt egy színpadon a Magyar Gitárkirállyal. Ahogy az Shuszter Lóránt „felkonf”-jában is elhangzott , valóban bekerült a beat-lexikonokba ,hogy Radics Béla és a P.Mobil együttes négy szám erejéig közös fellépésen vett részt 1977. aug. 23-án
a Budai Ifjúsági Parkban.

- Volt személyes kapcsolatod Radics Bélával?
- Ha élne, pár évvel lennék csak fiatalabb nála. Ifjú rock-titánként ugyanazokat a híres vendéglátóipari egységeket látogattuk - ilyen volt az Erzsébet - az Ádám söröző, vagy a Nemzeti - ahol létezett egy bizonyos társadalmi élet. Itt rengeteg zenész megfordult, még "agrár-rockosok" is. Ha a szakma által ismert, elismert, nevesebb zenészek beléptek ide, különleges tisztelet övezte őket. Ennek a megszűnésével a pofátlanságig szabadult el a pokol. Ezeken a helyeken - ha egy amatőr társaság például szeretett volna előzenekarként játszani egy nevesebb csapat előtt - találkozhatott a zenészekkel, a tagokkal, akikkel ezt meg tudta beszélni. Volt egy ki nem mondott, soha le nem írt szabály és rend. Nagyon jól működött. Én is itt találkoztam Radics Bélával 1972-73 tájékán. Később ezek a találkozások sűrűsödtek, legalábbis részemről, hiszen Budaörsről jártam Csepelre a koncertjeire, kb.1976-tól mondhatom, hogy valamennyire megismertem. Volt egy - csak a rockzenészekre jellemző - kapcsolat közöttünk, ugyanahhoz a zenei világhoz kötődtünk.

- Az Emlékkoncerten melyik dalban énekelsz?
- Olyan dalokat, melyek méltán tükrözik ezt a fajta zenei világot. A Lángszívű lányt, Szólíts meg Vándort, Megátkozott embert és az Anyám vígasztalj című dalt Varga Miklóssal közösen. Bélus is nagyon szerette a Free-t. Az egyik dal szinte Free stílusban íródott, az a dallamvilág és harmóniavilág. Ebben szorosan kötődtünk egymáshoz, hiszen én is Paul Rodgersen nevelkedtem.

- Játszottatok együtt?
- Az utolsó időben Bélának nem volt zenekara. Mi elég sűrűn léptünk fel a Budai Ifjúsági Parkban. Sikerült rávennünk, hogy időnként beszálljon a csapatunkba zenélni. A 80-as években nagyon jókat játszottunk együtt, akkor még éreztem benne a tüzet. Nem az volt a kapcsolatunk lényege, hogy mennyit és hányszor találkoztunk. Neki is megvolt a saját baráti köre és nyilván egy zenész életében a kötődések már fiatal korban kialakulnak.

- Van egy mondata, amire szívesen emlékszel.
- Béla bizonyos emberekkel megosztotta a kialakult véleményét, hallottam visszajelzéseket. Volt egy ős mondata, mely számomra nagyon fontos volt és soha nem fogok elfelejteni, miszerint „a Vikidál úgy énekel magyarul, mintha egy amerikai csávó lenne” . Ez volt az a pont amikor azt éreztem - miután mindketten Paul Rodgers rajongók voltunk - hogy sikerült átültetni valamit, elérni odáig, hogy magyar nyelven is meg lehetett „úgy” szólalni és létrehozni új nótákat. Ez persze nem csak az én érdemem, kellett hozzá egy Cserháti Pityi, Pálmai Zoli, Kékesi „Bajnok” Laci, Bencsik Samu, Shuszter Lóri is. Sikerült úgy megszólaltatni a dalainkat, hogy valóban angolszásznak tűnjön.
Fontosnak tartom elmondani és ez a legszomorúbb, hogy míg az Egyesült Államokban vagy Angliában egy Radics Béla kvalitású embert ha elveszítenek, arról mítoszok terjengenek, nem csak baráti szinten ápolják az emlékét tisztességgel, hanem állami szinten emlékeznek meg róla.
A rockzenészek soha nem voltak ebben az országban megbecsülve, holott igen értékes anyagot adtak generációknak.

szilviac

[2005.10.10.]