Valami van, de nem az igazi - Rückwärts: Asszony-Ember

A hazai ipari zene képviselője, a Rückwärts együttes megjelentette második albumát, Asszony-Ember címmel. Nem lett rossz, de mintha valami hiányozna.

A Fülöp István (ex-Beatrice) által életre keltett Rückwärts már 2002-es megalakulásakor is határozott elképzeléssel rendelkezett arról, milyen stílust is kíván képviselni. Precíz, monoton dobok, szaggató gitárriffek, elektronikus zenére emlékeztető, s helyenként idegborzoló szintetizátorhangok, határokat feszegető szövegek. A már említett indusztriális vagy ipari rock/metal elengedhetetlen kellékei. Mivel bevallottan – és zenéjükben is jól felismerhetően – példaképük, nagy kedvencük a német Rammstein együttes, gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy a már világhírűvé (-hírhedtté) nőtt germán nagyágyúval való párhuzamok és eltérések (akarva-akaratlanul is) kidomborodjanak.

Az életérzés megvan

Alapjában véve a „rammsteinos életérzést”, hangulatot teljesen jól hozzák. Súlyos alapokon zúzós gitárok, baljós és gyári hangulatot keltő effektek. Szövegeikben is társadalmi, emberi visszásságokat vesznek górcső alá; s talán egyetlen apró szépséghibaként róható fel nekik, hogy az ének még inkább szövegmondás, mint vezérdallam. Persze, ha belegondolunk, Lindemann is csak a harmadik Rammstein-albumtól kezdett el (a klasszikus értelemben) énekelni...

Az albumnyitó „Miért kell…” erős kezdet jól kántálható refrénnel („Küzdjél! Harcolj! Tüntess! Rombolj!”), de a második szám („Figyelj oda rám”) orwelli utópiát idéző hangulata valahogy nem hat akkora újdonságként. A korong címadó dala a harmadik helyen van, s mindent megtalálunk benne, ami az anyazenekar eddigi legnagyobb számainak jellegzetességét adta – többek között a női vokált (pl. Engel), a sejtelmesen ugráló szintit (pl. Spiel mit mir), vagy az ütemes gitáros kezdést (pl. Dalai Lama) a helyenként felpörgetett lábdobokkal (pl. Benzin).

Úton a világhírnév felé?

Látszólag tehát minden megvan, ami ahhoz kell, hogy rövidesen az idolok nyomdokaiba lépve világhírnévnek örvendjenek – vagy talán mégsincs. Egyszerűen hiányzik az a valami, ami megszabadítaná a bandát attól, hogy Rammstein-hasonmásként kezeljék őket. Talán a még ütősebb szövegek? A még megragadóbb dallamok? Vagy hiába minden, és ebben a nagyon behatárolt stílusban képtelenség a már gyakorlatilag mindent elért elődök árnyékából kilépni (vagy akár csak felnőni is hozzájuk)…?

Azért félreértés ne essék, vannak kimondottan hatásos számok is az albumon. Ilyenek az „MLM” vagy a „Ne taposs el”, de az „Üss meg” és a „Tükör” is megvillant egy-egy figyelemfelkeltő gitár- illetve szintiszólót. Utolsó előtti a „kötelező” ballada („Nincs rettegés”), amelyből csak úgy ordít a lehetőség, de sajnos az énekes Kaltenecker Emil hangterjedelme gátat vet a teljes kibontakozásnak. (Van még két bonus track is, a „Miért kell…” és az „Üss meg” angol nyelvű verziói, ezekhez tényleg már csak kukacoskodásból annyit fűznék, hogy esetleg a kiejtésen is lehetne csiszolni…)

Meglátjuk, vajon majd a bűvös harmadik album mit hoz ki a fiúkból. Reméljük, a legjobbat.

– Fejes Anna –

[2010.03.30.]