A zene szeretete - Singas Project nyolcadszor

A most már csak Singas-ként ismert formáció ismét megmutatja, hogy van még hová úszni abban a bizonyos nu-jazz felhőben. Kellemes, kísérletezős futamok bárkinek aki fel tudja venni a ritmust.

Dalonként külön-külön kritizálni az albumot lehetetlen vállalkozás lenne. A Singas legújabbThis is theater honey! című albuma legalább annyira széles skálán mozgó egyveleg mint amilyen maga a nu-jazz stílusa is. Számos különböző tempójú és stílusú dal kapott helyet, melyek közül több klasszikus jazz hangzású, némelyik pedig teljesen elborult kísérletezős future sound.

Az ötödik Cry Me című opuszt kiemelve rögtön igazolást is nyer a kísérletezős, furcsa álomszerű betétek jelenléte. Ez a dal valamiféle amorf zenei massza, különösebb kapaszkodó nélkül, így sok fül számára idegesítő vagy egész egyszerűen borzalmas lesz, ám aki számára „átjön” az érzés, a dal fokozatos belendülése, az kifejezetten szeretni fogja. Én szerettem. Habár eleinte riasztott a sok nyávogás, és szöveg nélküli dúdolás, később úgy éreztem ez is hozzátesz valamit ahhoz amit Singas-nak nevezünk.

Külön bája van az akcentusos angol beszédnek és a beszéd-utánzatoknak. Ám amitől valóban fogyasztható lesz az album, az mégis a tempósabb zenei részek, ezek miatt hiszem, hogy a tagok tényleg tudnak zenélni. Ilyen kellemes track például a Faun in the Garden, mely a második perctől kezdve biztos, hogy nem enged el. Hasonlóan megragadó szám kerekedett ki a hatodik Broken Sunglasses és a nyolcadik Work Well című dalok. Ezek igazi újítást adó számok, amelyekben ugyan van kísérletezés, hangszerekkel való játszadozás, ám mégsem ruhaszkodnak el annyira a jazz témaköréből, mint ahogyan a Cry Me tette. A hatodik track-ben az ének is kellemes, a leállós rész pedig egyenesen kötelező, csak hogy ne fulladjon unalomba. Szerencsére nem fog. Ha valakinek sikerült felvennie a ritmust.

Külön említésre méltó a kilencedik Elevator Dance című nóta, melyet leginkább valamiféle ambient óceáni relaxálózenének hihetnénk az első két és fél perc után. A kellemes ringatózást követően megtapasztaljuk a dal másik oldalát, amely annak ellenére, hogy teljesen más mint amit eddig hallottunk, mégis sikerrel evickélünk át a túl oldalra, a klasszikus jazz-hangzás felé, és még csak fel sem tűnik a változás, kifejezetten jól szól a két külön éra ebben az egy dalban. Azt hiszem ez a dal képes lenne arra, hogy az ismeretlen számára felvázolja mit is jelent a Singas, milyen zenét játszik, hol kísérletezik és mivel. Szerintem lehetne akár ars-poetica is.

Kinek ajánlanám a nu-jazz eme gyöngyszemét? Ez teljesen szubjektív, hiszen bárki rákaphat aki kicsit is nyitottabb a zenei világ felé, mint az átlag kereskedelmi-rádióhallgatók. Én azt mondom tegyünk egy próbát!

– George – 

[2010.12.06.]