Új előadók egyszerű dalokkal

Az énekes-dalszerzők új generációja egyre nagyobb sikereket ér el világszerte, a brit James Blunttal az élen

A zenei élet régen volt ennyire érdekes és színvonalas, mint manapság. Pedig nincs új a nap alatt, most épp a nyolcvanas évek újrahasznosítása folyik. Az egyik oldalon az évtized zenéjéből merítő, néhány esetben arcátlanul lopó, a britpopot továbbgondoló gitárzenekarok állnak, velük szemben az érzelmes, melankolikus énekes-dalszerzők vannak.

Az utóbbiakból egyelőre kevesebb tevékenykedik, de biztosra vehető, hogy számuk nőni fog, mivel egyre szélesebb rétegeket mozgósítanak, és összességében már nagyobb sikereket érnek el, mint a gitárzenekarok. Gondoljunk csak a brit James Blunt diadalmenetére – Back To Bedlam című albuma 2005 legkelendőbb hanghordozója volt Nagy-Britanniában, slágere, a You’re Beautiful időközben az egész világot meghódította, még az amerikai Billboard magazin kislemezlistáját is vezette, igaz, csak egy hétig. Ez óriási érdem, hiszen előtte ’97-ben járt utoljára brit előadó a csúcson Elton John személyében, a dupla A oldalas Something About The Way You Look Tonight / Candle In The Wind 1997 című maxijával.

Az érzelmes dalok természetesen szintén nem új keletűek, már a sokadik virágkorukat élik. Az akusztikus gitár, esetleg zongora mellett előadott, könnyen megjegyezhető szövegű felvételek sikerének titka elsősorban az egyszerűségben rejlik. Amíg a legjobb gitárzenekarok szinte kivétel nélkül Nagy-Britanniából származnak, addig az énekes-dalszerzők az egész nagyvilágból jönnek – a legnevesebbek közül Daniel Powter kanadai, Jack Johnson hawaii, Katie Melua grúz származású.

A legújabb csillag, KT Tunstall a skóciai St. Andrews szülötte, édesanyja révén kínai felmenőkkel is büszkélkedik. Lírai, bensőséges zenéjében az észak-amerikai folkzene keveredik dzsesszes elemekkel – mintha Suzanne Vega lépett volna elő a nyolcvanas évekből, kicsit felfrissülve. „Dalaim különféle érzelmeket, szituációkat fedeznek fel, és vizsgálnak meg” – nyilatkozta. Az egyetemi évei alatt független zenekarokban játszott, és gyermekműsorokba írt zenét.

A szerencse kicsit morbid formában érkezett életében – a népszerű brit tévés zenei show, a Later With Jools Holland egyik adásában Nas helyére kellett beugrania, ugyanis a rappernek meghalt az édesapja. A Black Horse And The Cherry Tree című dalát adta elő, s innentől kezdve karrierje biztos alapokra került. Tavaly az énekesnők közül ő adta el a második legtöbb albumot Nagy-Britanniában Katie Melua után – a 2004 decemberében megjelent Eye To The Telescope 1 023 650 példányban fogyott, és februárban a BRIT Awardsszon megkapta „A legjobb brit énekesnő“ díját. Azóta világszerte egyre nagyobb fény vetül rá. Lemeze már az USA-ban is kapható, bár az áttörés ott még várat magára – február közepén az eladási lista 47. helyén debütált 28 ezres példányszámmal. Valószínűsíthető, hogy KT Tunstall hamarosan mifelénk is befut, és biztos, hogy újabb énekes-dalszerzők bukkannak fel, a következő hónapok még inkább róluk fognak szólni.

Puha József (Új Szó)

[2006.03.16.]