Generációs szakadék az Almássyn

A magyar rock múltjának egy szösszenetét (Időgép) és a jövő egy reménységét (Lovegun) prezentálta az Almássy téri buliközpont egy hétköznap este.

A nyolra kiírt koncert nyolckor még csak a Lovegun beállásánál tartott, a fiatalok nagyon jó hangzást akartak, tehát megadták a módját. Mivel néző se égen se földön, senki nem problémázott. Egyetlen nagyobb társaság sörözgetett a búfében, de második pillantásra kiderült, hogy ők az Időgép és szorosabb környezete.

Végül is valamikor kilenc körül sikerült az Időgépnek elkezdenie a kőkemény őszinte rockandrollt. Szóval zúzott. Mint már annyi éve mindig (illetve mint már annyi éve a tagok, hisz a zenekar csak 6 éves) zúztak a Tunyogi Band-ban, a Dockers-ben tapasztalatot szerzett örek rőkák. Ötven éve ugyanúgy, ugyanazzal a naiv őszinte(?)séggel. Méltatlanul kevesen voltak a koncerten, ezt mostanáig nem tudom miért.

Koncertjük alapját főleg a második lemezük anyaga – Szemben a széllel – képezte, azt játszották klasszikus rockkoncerthez méltóan. A közönség hiányáról tudomást sem véve daloltak, ami több évtizedes tapasztalatuknak tudható be. Játszottak maguknak, gyakoroltak a nagyobb koncertekre. Meghallgathattuk élőben többek között a “Ne hívjatok papot” vagy a még rádióbarát “Ha lenne szó” dalokat vagy akár a “Megtanultalak téged” opuszt – ők még mindig azt hiszik, hogy egy nő kiismerhető. Egy hétköznapi időgépes utazásnak a múltba megfelelt, ha még dr. Sándor gitárjátékát is belevesszük akkor meg méginkább. Jó hangulatot akarván maguk után hagyni, egy nagy slágerrel fejezték be a műsorukat. Ha az angol kiejtés nem lett volna zavaróan rossz, még élveztem is volna.

Közben – mivel fél tízre voltak kiírva – szépen gyülekezett a Lovegun rajongótábora is. Sajnos annyira más a két tábor, hogy az újabbak be sem mentek az Időgép koncertjére, pedig ha másért nem, hát tapasztalatszerzés céljából, érdemes lett volna.

Rövid le és felszerelést követően belepörgettek Noa-ék is miközben az Időgép, mint aki jól végezte hakniját cuccolt kifelé, ahelyett, hogy megnézték volna a jövő reménységét. Inkább csöndben pakoltak és elhúztak. Nincs rá jobb kifejezés sajnos. Sic transit gloria mundi.

A Lovegunnak azért már jobban ment a közönségtoborzás és ha nem is telt ház, de értelmes mennyiségű, a dalokat jobban fogó és ismerő rajongó jött el, akiknek jó részét a zenekar barátként üdvözölte.

A Lovegun, akik első önálló lemezük stúdiómunkálatait éppen hogy befejezték, és már csak a lemez befejező munkálatai zajlanak, gőzerővel készül a bemutatóra. Ez a koncert a bemutató felkészülésének is felfogható. Több dalt hallhattunk, még a L.O.V.E. Street korszakból, sok sok átdolgozott, rockosított slágert pl. “Gimme a man after midnight” vagy a “Felügyelő”. Megjegyezném, hogy Noa legalább a kiejtésre odafigyelt, de lehet hogy ez már az új generáció sajátossága, hogy nem fonetikusan leírt, magnóról vagy Szabad Európából meghallgatott szövegeket kántálnak.

A Lovegun egy nagyon kellemes bulit csapott, a közönség határozottan értékelte az előadásukat mind a feldolgozások mind a saját szerzemények (pl Rómeó) során. A társaság tapasztalata messze elmaradt ugyan az Időgépé mögött, de a lelkesedés és a fiatalos hév bőven kárpótolt mindenkit.

Amellett, hogy gyakorlatilag folyamatosan pörgött a műsor, a számok egymás után, néha engedélyeztek egy egy kis pihenőt is a közönségnek, de szigorúan nem szerelmes dalokkal, csak egy kicsit lasabb számokkal.

Noa átvezető/felvezető szövegei is mindig tuningolták a népet a következő számra, nem az első 5 taktus után jött rá a nép, hogy mi is jön. Még le is jött a “nép” közé a mikrofonjával ami egy ekkora közönségnél teljesen helyénvaló volt, de mi lesz ha tényleg nagyon befutnak (jó esély van rá), akkor is le fog jönni? Meglátjuk. Remélem nem szállnak el meguktól, és megmaradnak ilyen szimpatikus fiatal bandának a csúcson is.

SirOesh

[2006.10.16.]