Bemutatták a három testőrt

Október 13-án (pénteken…) a Budapest Congress & World Trade Center-ben (a régi Budapest Kongresszusi Központban) bemutatták a külföldön hatalmas sikert aratott Három testőr című musicalt. Nagyon is érthető a lelkesedés, de vajon mi történt vele, míg kis hazánkba jutott?...

A darab összességét tekintve nem hozza azt, amit az ember elvárt tőle. Az elhangzó dalok valóban kiválóak, nem hiába kerültek külföldön a slágerlisták élére. Mint színpadi mű azonban hibákkal küszködik…

Nem egyszer érthetetlen, miért szükséges a darabhoz egy ekkora tér. A színészek talán főként abban fáradtak el, hogy el kellett jutniuk a színpad egyik végétől a másikig.

A fények magát a produkciót (apró baklövésektől eltekintve) remekül világították meg, azt azonban fel nem foghatom, hogy amikor két jelenet között kellemes aláfestő zenével várakoztatták az egybegyűlteket egy-két percen át a díszlet átrendezése okán, akkor miért kellett nem egyszer a közönség felé irányítani a lámpákat, ezzel arra késztetni a tisztelt publikumot, hogy a szeme elé kapja a kezét, hunyorogjon, vagy féltse a látását.

A színészi játék hullámzónak bizonyult. Míg egyesek remekül megállták a helyüket mind beszédben, mind énekben (így Keresztes Ildikó), addig mások bajban voltak a prózával (így Pflum Orsolya), és sajnos olyan is akadt, aki egyikben sem nyújtott kiemelkedőt (itt nevet inkább nem mondanék).

Minden bizonnyal rengeteg múlik az aktuális szereposztáson, én személyesen és teljesen szubjektíven úgy gondolom, nem a legjobbat fogtam ki. A címszereplőkből pedig többet is el bírtam volna viselni. Ezzel nem pont az őket alakító színészeket szeretném fényezni (bár megállták a helyüket), pusztán csak arra akarok utalni, hogy a darab láttán nem látom teljesen jogosnak, hogy velük legyen fémjelezve a musical.

Rengeteg benne az olyan momentumot, amit nem igazán lehet hová tenni. Például érthetetlen, miért kell véresen komoly jeleneteknél a háttérben tartani két udvaroncnak párnán ülő báb pudli kutyákat. Az állatokat ugyanis olykor emberek beöltözve, olykor bábok jelképezik. D’Artagnan lovának ábrázolása ilyen szempontból remek volt. A „macskanővel”, akinek semmi jelentősége nem volt a történet szempontjából, azonban nem tudok dűlőre jutni.

A csatajeleneteken látszott ugyan a mögöttük álló munka, de hagytak kívánni valót maguk után. Reméljük, egyszerűen csak idő kell még nekik, hogy kiforrjanak!

Ami az élményt illeti, nem egyszer ragadja el a nézőt egy-egy dallam és hangulat. Ismét muszáj megemlítenem Keresztes Ildikót, aki olyan kitűnő rosszlány, hogy nincsenek is rá szavaim. Nem hiába kapta Ő a legnagyobb tapsot és üdvrivalgást még az előadás közben is. Bár megjegyzem, nem volt nehéz dolga kiemelkedőt nyújtani. Remekül mutatja ezt az előadást lezáró olykor egy-egy szereplőnek kicsit erősebben szóló, ám alapjában véve gyér és unott taps, amit semmilyen körülmények között nem nevezhetünk ovációnak.

Mindent összevetve és félretéve végre a szakmai dolgokat: ha az ember elengedi magát és nem szőrszálhasogató alkat, akkor egy kellemes esti élményben lehet része. Aki pedig végtelenül kritikus és minden rezdülést az agyába vés apró jegyzeteket készítve magában, nos, Ő pedig azért nézze meg a darabot, hogy kiélhesse magát rajta és utána hosszas eszmecserét folytathasson arról, miért is tartja borzalmasnak. Szóval menjen el mindenki, akinek ideje és anyagi lehetőségei engedik! Akinek le kell mondania valamilyen programját érte, vagy spórolnia kell rá, azt finoman óva inteném…

Egyébként meg egy mindenkiért, mindenki egyért! - vagy valami ilyesmi…

Szabó Melinda Gertrúd

[2006.10.16.]