Kétszer három testőr nem hat

Nekem abban a szerencsében volt részem – itt szeretnék köszönet mondani a Zene.hu-nak, kedvenc borszakértőmnek, valamint szüleimnek, rokonaimnak és mindazoknak, akik hittek és bíztak bennem :D -,hogy pénteken és szombaton is szemtanúja lehettem a 3 testőr első pengeváltásainak. Persze azzal kapcsolatosan,hogy ez mennyiben szerencse pénteken este még a jelenlegitől igen eltérő álláspontot képviseltem. Akkor még úgy éreztem,eddigi életem során a művészet különböző szentélyeiben Thalia rovására elkövetett vélt vagy valós sérelmekért álltak bosszút a Moirák azzal,hogy úgy gombolyították életem fonalát, hogy az a BC & WTC (ex-BKK) területére vezessen azon az estén.

Jórészt felesleges ismétlésekbe bocsátkoznék,ha a pénteki előadással kapcsolatos minden fájdalmamat megosztanám meg Veletek, hiszen Melinda véleményében szinte minden ponton osztozom. A vagányabb nézőket is kimerítő, igazi túlélő gyakorlat volt ez a néhány óra. Az, hogy minden idők egyik leghosszabb felvonásával tesztelték a vesénk teljesítő- és tűrőképességét csak az alapként szolgált a további feladatokhoz. Jelentős próbatételnek volt kitéve szinte valamennyi érzékszervünk. Még orrunk csak-csak megbírkózott volna a Douglas üzletek auráját felidéző illat-kavalkáddal, amely a szép számú kis és nagy estélyi alól kikívánkozó, önmagában akár finoman elegánsnak is mondható parfüm kegyetlen összecsapása után a csatatéren maradt. A szemünknek azonban már sokkal nehezebb dolga volt a reflektorok ismétlődő mégis feleslegessége okán orv támadásainak kivédésével. Történt ugyanis, hogy az egyes jelenetek között a színpad átrendezésének horrorisztikus látványától oly módon kívánták „megóvni” a gyenge idegzetű publikumot, hogy időről időre változó színvilágú reflektorokkal megpróbálták kioltani a szemü(n)k világát. E próbálkozás értelmetlenségét az teljesítette be, hogy gyakran nem volt időben tökéletesen összehangolva a színpadon folyó logisztikai tevékenységekkel. Így végeredményben részesültünk egy kicsit az átrendezés látványából is,amely kellőképpen kiragadott minket a darabból, majd ezután megpróbálták kiégetni a szemünkből ezeket a képeket. Voltak egyéb próbálkozások is a jelenetek közti szünetek kitöltésére és a figyelem elterelésére. Ezek kevés üdítő kivételtől eltekintve humornak, ötletnek és értelemnek hiányában azonban megintcsak meddő próbálkozások voltak.

A színpad túlzottan nagynak bizonyult. A vívó jelenetek kivételével – amelyek ha nem is közelítették meg egy Jackie Chan film mozgásvilágának sokszínűségét, összességében szerintem a lehetőségekhez képest jól koreografáltak voltak – nem volt esélyük a művészeknek bejátszani a teret. A díszletek és jelmezek megítélése végképp szubjektív műfaj, nekem speciel nem volt bajom velük. Helyenként kimondottan ötletesnek találtam őket és nem akadályoztak abban az igyekezetemben, hogy térben és időben belehelyezkedjem a darab világába. A kedvenceim az „élő” szobrok voltak. Csupán az vett el egy kicsit értékükből számomra, amikor egyiküket - egy egyébiránt rendkívül attraktív hölgyet - annak ellenére aposztrofál sellőként D’Artagnan, hogy semmilyen erre utaló jelet (halfarok vagy legalább egy nyomorult pikkely) nem fedezhetett fel rajta. A főhős lova – megintcsak szubjektíve – nagyon tetszett, szerintem zseniálisan varázsolta elénk a két „megszemélyesítője” egy húsvér paripa mozgásvilágát. A két, bábként megjelenő öleb is jópofa volt, igaz éppen ennek a jellemzőjüknek abban a drámai jelenetben talán kevéssé volt létjogosultsága. Ettől eltekintve – vagy inkább ezzel együtt – sokat merengtem azon,hogy mennyire kellene komolyan vennem mindazt, ami a színpadon zajlik. Esetenként úgy tűnt, a művészek sem kaptak erre vonatkozóan egységes eligazítást. Voltak pillanatok,amikor meggyőződéssel hittem,hogy egy nagyon jól megkomponált musical-paródiát látunk,a következő jelenetben azonban már hiába kerestem az erre utaló elemeket. De még a tapsrend is önmaga paródiája volt, így a végéig megtartották bennem a művészek a bizonytalanság feszültségét.

A legmélyebb sebeket azonban mégiscsak a hallószerveink ellen irányuló merényletek okozták, már csak azért is, mert leginkább e szerveink kényeztetésére készültünk ezen az estén. Én három (+1) kategóriába soroltam a szereplőket. Voltak, akik prózában és énekben egyaránt bizonyították jártasságukat, megadván a lehetőséget a darab önmagában történő élvezetének. Mások csak a könnyű testi sértés fogalmát merítették ki azzal, hogy vagy az egyik, vagy a másik műfajban otthonosan mozogva csak ritkábban okoztak fájdalmat a közönségnek a számukra idegen terepen vagdalkozva. Sajnos azonban akadtak – még a főbb szerepekben is – olyanok, akiknek a ténykedése már szabotázs akciót sejtetett a háttérben... És volt Keresztes Ildikó, aki ezen az estén külön kategóriát jelentett és akiért már önmagában érdemes volt sok szenvedést kiállni.

Az, hogy a darab önmagában végül is egyáltalán nem rossz, és a pénteki szájízem elrontásában leginkább humán tényezők jatszottak szerepet,másnap derülhetett csak ki.
Még ha bizonyos rendezői koncepciókat szombatra sem sikerült magamévá tennem, ezúttal egy igen kellemes, élvezetes estét köszönhettem a színpadra lépő művészeknek. Ezúttal ugyanis ők voltak elsöprő többségben a színpadon. Így mintha egy más darabot láttam volna. Az előző nap olykor fájdalmas nevetésre késztető, máskor a purgatórium kínjait felidéző számokról kiderült, hogy kellő énektudással és színészi játékkal pozitív értelemben tudnak ütősek lenni és nem úgy, mint kezdő alkoholistának a Diana sósborszesz. Szombaton tisztábban megformált karaktereket láthattunk (köztük olyanokat is, akik előző nap is a kellemes kivételeket jelentették). Név szerint hármukat emelném ki (maradjunk a 3-as szám bűvöletében). Szomor György zseniálisan oldotta meg a (ének-)technikailag egyébként cseppet sem könnyű feladatot. E mellett a tapsrendig végletekig ellenszenves volt, ahogy az a bíborostól elvárható. Magyar Bálint is nagyon kellemes csalódás volt számomra. Rá kellett jönnöm, a mellett,hogy könnyedén hozza azt a figurát, akinek elsődleges rendeltetése,hogy a hölgy nézők szívét életfogytig tartó rabságba ejtse (de 3 órára mindenképp), kellemes hangja és az énekléshez való affinitása alkalmassá teszi arra, hogy mindezt egy zenés műfaj keretei között is megtegye. Détár Enikő közelítőleg vette a Keresztesi Ildikó által előző nap igen magasra tett lécet, kettejük közt legfeljebb szubjektív tényezők dönthetnék el, ki az első és ki a második szereposztás. Szerencsémre nekem nem kellett ilyen döntést hoznom, így egyaránt - ha nem is egyformán - élveztem mindkettőjük játékát.

Nálam az első nap egy tizes skálán hármas volt. Szombaton egy erős hetest adtam volna a darabnak. A számmisztikában hívők és jártasak ezek után talán biztosra vennék, hogy a harmadik, a vasárnapi előadás már végképp minden igényt kielégítően zseniális lehetett. Ha tényleg így volt, javaslom, hogy ezentúl minden harmadik előadást tartsanak csak meg. De a szombaton látott művészek gyakori szerepeltetésével.
András

Kedves Drina!
Egy részről jogos, amit mond. De éppen ezért írtam, hogy "Minden bizonnyal rengeteg múlik az aktuális szereposztáson, én személyesen és teljesen szubjektíven úgy gondolom, nem a legjobbat fogtam ki." Biztos vagyok benne, hogy néhány másik színész alakítása javított volna a darabon. Másrészről viszont, csak úgy, mint én, más is egyetlen előadást fog megtekinteni. Ez pedig ráadásul a premier volt. Ha tudták, hogy nem ez a legjobb szereposztás (már pedig tudniuk kellett), miért nem a másikat tették előre.
Szóval azzal együtt, hogy megértem, amit mond és tény, sokkal körültekintőbben is lehettem volna a témában, megnézhettem volna még egy előadást, derekasan bevallom: a bemutatón csakis azért nem mentem el a szünetben, mert tudtam, hogy cikket kell írnom róla és azért még motoszkált bennem, hogy esélyt adjak a javulásra a második felvonásban. Pedig én aztán egy végtelenül türelmes ember vagyok, akinek esze ágában nem volt eddig még soha semmiről elmenni a szünetben. Eddig...
Abban pedig eszinte biztos vagyok, hogy a többi színész remek teljesítménye ellenére is a darabbal kapcsolatos egyéb problémáim fennállnak a többi előadáson is. Így a fények például.
Remélem, a cikkem azért nem sikerült igazán bántóra! Nekem ilyesmi nem állt szándékomban, én pusztán csak leírtam az élményeimet és a véleményemet, szerintem megfelelően indokolva. Nem írhattam róla, hogy mennyire nagyon jó, ha nem tartottam annak. Ezt ugye megérti?

Kedves Szabó Melinda Gertrúd!

Ezúton szeretném megjegyezni, hogy nagyon sajnálom, hogy nem a szombati előadást nézte, hallgatta végig, mert úgy gondolom, nem így jellemezte volna a darabot!
Minden bizonnyal igaza van a fentebb írt véleményt tekintve, de ha már lehetősége van "kritikát" írni róla, akkor legalább két előadást végig kellett volna kísérnie! Már csak azért is, mert több szereposztással adják elő a Színészek.
A szombati előadás óriási ovációt kapott, mely elsősorban Szomor Györgynek és Magyar Bálintnak volt köszönhető. Sajnálatos módon csak a pénteki előadásról olvashat a nagy érdemű, holott ez így ebben a formában nem tisztességes a színészekkel szemben...