A Piramis legenda összeomlása

A Piramis együttes két teltházas koncertet adott az Arénában. Egyéb jó hír?

Őszintén meg kell mondanom, nagyon nehéz szívvel ültem le eme cikk megírásához, sajnos több okból is! Semmiképpen sem szerettem volna ezt tegnap este megtenni, egyrészről vártam visszajelzéseket ismerőseimtől, akik a második bulin voltak, hogy ők miként élték meg ezt az élményt, másrészről saját magamat próbáltam megfontoltságra és nyugalomra inteni. Próbálok sorrendben haladni, ami biztos, hogy mindvégig sikerülni is fog.

Délután fél nyolc körül értünk az Arénához, természetesen parkolni szinte lehetetlen volt a környező utcákban, minden talpalatnyi hely foglalt volt ekkorra és valóban hatalmas tömeg igyekezett a bejáratok felé és mindenki nagyon lelkesen beszélgettek, nosztalgiáztak a régi bulikról, a korosztály vegyes volt, de talán az idősebb generáció volt többségben, oldalukon természetesen a már szintén felnőtt gyerekekkel.

A koncert kezdése előtt körbenézve tényleg teltház várta a nagy pillanatot, sikoltozások és szinte egy emberként kiabálta a közönség „gyertek ki, gyertek ki”, ami nyolc óra után kb. tíz perccel meg is történt. Egyiptomot, a piramisokat idéző egzotikus zenével, hastáncosnőkkel jöttek ki a színpadra ekkor mindenki szíve nagyot dobban végre eljött az a pillanat, amire már nagyon régen vártunk pontosan tizennégy évet, és tessék most ott állnak a nagyszínpadon ismét együtt! A kezdés nagyon pörgősre sikeredett, a színpad is látványos és szép volt és indult a buli a „Gyere közelebb” c. nótával, ekkor még senki sem sejthette ez a felhőtlennek látszó buli sajnos több okból is szomorúbb véget fog érni.

A közönség tombolt örült és szinte tátott szájjal nézte és élvezte a csodát, ami vele történik. Révész borzasztóan energikus volt és tényleg jó volt hallani az első néhány számot, majd jött egy nagyon furcsa pillanat, amikor Som Lajos lejött a színpadról a harmadik szám után.

Mi, akik mondhatom kicsit berkeken belül voltunk, tudhattunk sok dologról, a zene.hu volt az első Magyarországon, aki közölte és le merte írni mi is történt az Érsekújvári koncerten és tudtuk mi fog történni. Az ember szíve igencsak belesajgott, amikor hiányzott az ötösfogat egyik tagja, amikor felnézve a színpadra volt egy hatalmas nagy űr jobb oldalon, ami meg sem volt ugyebár világítva, leírhatatlan érzések kavarogtak bennem, de másokban is.

Talán ez volt az a pillanat, amikor a zenekar atomjaira hullott szét a színpadon és mindenféle egység megszűnt létezni a zenében az érzésekben is! Gyakorlatilag mindenki csodálatosan játszott, főleg Janó vittel a pálmát, mindenki maximumot adott magából, és még a Tacskó (Paróczai Attila) is jó volt zeneileg, de semmi ősrobbanáshoz hasonlítható energiabomba nem jött le a színpadról.

Sajnos történt még egy fontos momentum, amikor egy rossz mozdulatot követően Révész Sándor elesett és hihetetlen fájdalom volt látható az arcán – ekkor még nem tudhattuk, hogy mi is történt vele, csak később a koncert végén az öltözőben tudtuk meg elszakad a jobb Achillese –, ezután hatalmas önuralommal, de nagy fájdalmakkal küszködve folytatta a koncertet. A rendezők behoztak egy széket és inkább ülve énekelte végig a bulit.

Több számot is áthangszerelve halhatott a közönség, többek között a „kívánj igazi ünnepet” című dalt, amit vonósokra ültettek át – mindenesetre érdekes kísérlet volt. Valamint furcsa érzés volt hallani és látni Som szerzeményét – nélküle –  a „Ha volna két életem” című dalt. Szinte minden dal felhangzott, amit egy rajongó szeretett anno és örökbecsű még most is!

A közönséget viszont nagyon megosztotta, amit láttak és hallottak a koncerten, sokan a koncert felénél már a ruhatár felé vették az irányt és hangosan is kifejezték nemtetszésüket, mondhatóm nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a látottakat. A fanatikusabb rajongóknak tetszett a koncert és nem igazán értették a kétkedőket.

Saját szubjektív véleményem: én kitartóan végigvártam a koncertet a végéig, de nem lettem tőle igazán vidám és őszintén már nagyon vártam, hogy vége legyen, annak ellenére, hogy persze voltak jobb pillanatok is, de összességében mégsem javított az egész produkción. Sajnos, ha valahol nincs meg az egység nincs meg a közös akarat és cél, ez sajnos meglátszik a produktumon, amit csinálnak, és ezt nem lehet leplezni semmivel. Ezt azért tudom ennyire pontosan, mert én ott voltam 92-ben mind az öt koncerten, tudom, mit éreztem akkor, és azt is tudom, mit éreztem most.

A koncert vége felé ismét feltűnt Som Lajos a színpadon a fináléra, amikor is felelevenítették azon zenekarokat akiket az együttes tagjai szerettek, szeretnek most is és ezen számokból lett egy fantasztikus egyveleg, volt ott Cream, Led Zeppelin ez a része a koncertnek nagyon jó hangulatú volt minden tekintetben.

Majd jött az utolsó dal „ a becsület” és képletesen legördült a függöny. A közönség tapsolt és üvöltött, de itt megint volt egy érdekessége a bulinak: hiába tapsolta vissza a közönség a bandát már nem jöttek ki még egy meghajlás erejéig sem, majd másodpercek múltán felkapcsolták a világítást és hazaindultak az emberek. Persze hazafelé is végig mindenkinél nagy téma volt a koncert megítélése, hogy végül is jó volt vagy sem?

Este megnéztem a különböző internetes fórumokat, ahol szintén nagy csaták mentek kinek tetszett, kinek egyáltalán nem, sőt a napi bulvár sajtóban sem csendesedtek a „Piramis botrányról” szóló cikkek írások. Mint az megtudtam a másnapi koncertet – becsületére legyen - gipszelt lábbal végigcsinálta Révész Sándor és ez a második koncert is teltházas volt.

Sajnos azonban az emberi visszásságok, ármánykodások rávetültek egy sokak számára szent dologra, nem hiszem el, hogy nem lehetett volna megoldást találni arra, hogy Som Lajos végig ott lehessen a színpadon, hiszen a Piramis akkor is az Ő élete volt, amitől elég furcsa módon megfosztották.

Megfosztották valamitől, ami erkölcsileg, emberileg járt volna neki, és ezért volt különösen megható, amikor az ominózus zenei egyvelegnél Révész bemutatta Som Lajost fergeteges taps és rivalgás fogadta és talán ezzel is erősítették Lajost, hogy tudják ez az Ő zenekara és megköszönték neki a csodálatos dalokat a csodálatos éveket amit a Piramis jelentett az embereknek!

Talán az is mellékes, ki játszott, ki nem, be volt-e dugva a gitár az erősítőbe vagy sem – ez nem fontos. Szerintem őszintének kellene lenni, egy szent és sérthetetlen dolog van a világon egy zenekar számára a közönség, amit nem szabad erkölcsileg megfosztani attól, amiben harminc éven keresztül hitt!

-BK-

[2006.12.30.]