V. Egri Rockfesztivál

Ismét elérkezett a május vége, és ahogy ez már szokás, az Egri Rockfesztivál. Ötödik alkalommal nyílt meg május 21-én a Szépasszonyvölgy kapuja eme rendezvénynek, hogy helyet adjon a rockzenére éhes fiatalok, és persze nem is annyira fiatalok számára.

Mert ugyan a tizen- és huszonéves korosztály uralta a terepet, de nem egy őszülő hajú ősrockert is láttam arra kóborolni… Az idő ezúttal mellettünk állt, az eső elmaradt és kellemes melegben élvezhettük a koncerteket.

int később megtudtam, három órakor volt a kapunyitás, és négykörül már fel is lépett az első banda. Nagy bánatomra csak hat óra után értünk oda, és lemaradtunk pár zenekarról. Engem személy szerint az Alcoholica érdekelt volna a legjobban. Láttam a honlapjukat, nagyon igényesnek találtam, és a Vertigo nevű együttest ismerve hallani akartam, hogy ők mit tudnak Metallica ügyben. Na nem baj, majd máskor. Háromnegyed ötkor volt a Road, akiket már hallottam zenélni, így annyira nem bánkódtam miattuk. De azt nem gondoltam volna, hogy a Watch My Dying ilyen korán, fél hatkor lép föl. Így sajnos erről is le kellett mondanunk. Mikor odaértünk, kezdődött a haverkodás, a rég nem látott ismerősök köszöntése, az éttermek és borospincék minőségellenőrzése…Úgyhogy a fél hétkor kezdő Superbutt-ot csak kívülről hallgattuk. Annyi baj legyen, a fesztiválokon úgyis találkozunk velük.

Fél nyolc körül a húrok közé csapott a Replika, s ezt már mi sem hagyhattuk ki! Besiettünk hát, és elfoglaltunk egy jó kis állóhelyet a tomboló rész és a padok között. Mivel egy dombszerű képződményen van az egész, kicsit labilisan álltunk, pedig akkor még nem is ittunk semmit (Jut eszembe, irány a pult!). Nem úgy, mint a zenekartagok és a szervezők, akik jóban vannak és már előző nap lementek egy kicsit „mulatni” . Replikáék elég jól nyomták, de Csató Peti a számok között felcsapott prédikátornak és lökte a szent szöveget. Amivel nem is lenne semmi baj, csak szerintem egy tokaji bortól és melegtől megrészegült rockertömeg nem biztos, hogy a legvevőbb közönség erre. Ettől függetlenül lelkesen éljeneztek és tapsoltak, bár szerintem a fele sem tudta, miről van szó.

Ezután fél kilenctől a Sear Bliss csábította a sötétebb zene híveit a színpad elé. Azt hittem, hogy csupa fekete cuccban, sötét hangulatot árasztva fognak színpadra lépni, de kellemesen csalódtam. Mindenki más, ún. „normális” cuccban jelent meg, és a fúvós hangszer használata is meglepetést jelentett számomra.

De a legnagyobb várakozást a Cadaveres De Tortugas fellépése előzte meg. Nem sokkal tíz óra előtt foglalták el a deszkákat, és már a hangolás és összepróbálás alkalmával megőrjítették a közönséget. Körmiék kis bemutatót is adtak tánctudásukból, a koncert alatt meg sem álltak, iszonyúan pörögtek, mint ahogy a közönség is. Én csak az ülőhelyről mertem nézni azt a tombolást, ami lent ment. Az összhatást főleg a félmeztelen rasztahajúak tették ki, s a legmerészebb nőneműek is csak a színpad szélén mertek táncikálni. Sokat játszottak az új lemezükről (a színpad díszlete is annak a feelingjét adta vissza), s az ismételten támadásba lendülő „Sklipnot Baba Kommandónak” is küldtek egy számot! Az egyik kilipnótájuk, a What you want gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Sokkal, de sokkal tutibb volt, mint tévében . Bár a klip is koncertfelvételekből lett összeválogatva, de nem lehet összehasonlítani azzal, amit élőbe nyújtanak a srácok. Ezt látni kell. A közönségbe ugrás is náluk volt a legtöbb, nem csoda, az érzés mindenkit magával ragadott, a közönség és a zenekar egy hullámhosszon volt. Nagyon tetszett!

De ezután következett az a zenekar, akik nélkül most már egyetlen fesztivál sem létezhet: a Depresszió. Ahhoz képest, hogy az utolsó előtti banda volt, és rész vettem már pár koncertjükön, feltűnően kevés volt az ember a színpad előtt. De Feri verbuváló akciója lassan meghozta az eredményét, és egész szép tömeg kezdett kialakulni tizenegy óra tájban. A legtöbb szám az új albumról szólalt meg, de hallhattuk a klasszikus Lásd!-ot is, valamint egy különlegességet is: az első demójukról a címadó dalt, a Messiást. Minden bandatag nagyon jól érezte magát, de a legjobban Zoli, a basszusgitáros volt elemében, valamint Ádám, akire a gitárszólói mellett most a hangja miatt is felfigyelhettünk. Amikor végeztek háromnegyed tizenkettő tájban, a szervező, Szilvás Gergely odament Halász Ferihez és súgott neki valamit. Ennek eredményeképp még eljátszhattak két számot, aminek a közönség egy része nagyon örült, ám voltak, akik már a főzenekar Pokolgép fellépését várták.

Ám mi messziről jöttünk, és éjjel hazavezetni fáradtan nem igazán kellemes, ezért éjfél tájban hazaindultunk. Így nem hallottuk a Pokolgépet, aki a tervezett idő szerint másfél órán át, fél kettőig nyomta a rockot. Akik végig maradtak biztosan nem bánták meg. Nekünk pedig nem marad más hátra, mint várni a jövő májust!

Kovács Tünde

U.i.: Köszönet Bélusnak és Ivettnek a fuvarért! És Balázsnak, hogy végig mellettem volt!

[2005.05.30.]