Előjáték sóval és cukorral

Azaz hogyan dobjuk fel kapcsolatunkat több év után, amikor a szexuális és romantikus szinkron már aszinkron. Vagy egyáltalán, dobjuk-e?

Tavaly novemberben mutatta be a Musical Színház a Salt and Sugar, azaz Só és Cukor című előadását Farkas Gábor és Siménfalvy Ágota szereplésével. Azóta sem múlik el hét előadás nélkül a Merlin Színházban.

Be kell vetni a rábeszélőképességet

Érdekes darab. Már csak a nyelvezete miatt is igaz ez, hiszen angol nyelven, magyar feilrattal folyik a kommunikáció az előadáson, ami néha karaoke-ba megy át a nézők aktív részvételével. Persze annyira aktív amennyire a magyar színházbajáró társaság aktív szokott lenni, tehát Gábrielnek be kell vetnie rábeszélőképességét és szigorát, hogy a nézők abban a néhány jelenetben amikor szükség van rájuk, meg is csinálják amire a színész felkéri őket. Viszont nem nevezném angol nyelvű előadásnak, mert itt-ott előfordul benne szép magyar szó is (meg bor is), meg angol-magyar duett, amit az angolszász nézősereg tutira nem értékelne.

Az előadás egyébként meglehetősen interaktív. A néző néha belefeledkezik a pordukcióba, átértékeli saját tapasztalatait a másik nemmel való kapcsolatát illetően, majd egyszer csak Gábriel kiugrik a szerepéből és úgy szól a közönséghez, mintha mindig is tudta volna, hogy itt van egy rakás ember, akik az ő barátai, és egész idáig jól elbeszélgettek egymás mellett, de most fel kéne venni mondjuk a monoklit és egy picit megnézni őt – vagy éppen Ágnest, leszükítve a látóterünket csak arra az egy dologra, amit nem is biztos hogy eddig észrevettünk.

Tíz éve párkapcsolatban élőknek ajánljuk

Sehol nem jelenik meg az előadás plakátjain, hogy ez bizony 18 éven felülieknek való előadás, és csak azért 18 éven felülieknek, mert nincs olyan kategória, hogy “legalább 10 éve aktív párkapcsolatban élőknek”. A publikum soraiban ücsörgő huszonévesek (vagy sem) jókat röhögtek a szókimondó szövegeken, de nem hiszem, hogy átérezték volna az előadás lényegét.

Az angollal azért volt egy kis gondom. Mindkét énekes tisztán és szépen énekelt és beszélt angolul, de inkább hunglishül. Még kéne egy kicsit dolgozni a “vájt” és a “white” közötti különbségen, hogy csak egyet említsek a fülemet szúró kiejtési hibák közül. Enélkül a Broadway még nagyon messze van, azonban angolul az egész téma szalonképes volt. Míg “az everybody fucks but me” simán elmegy, ugyanezt magyarul egy ilyen színvonalas előadásban inkább nem mondanám ki, mert elveszi a mű bukéját.

Minimálszínházat láthattunk megint, olyannyira, hogy még a zongorista (Kovács Zoltán) is szereplővé vált a darab elején/közben. Viszont becsületére legyen mondva, hogy a meglehetősen széles repertoár minden darabját hihetően és lelkesen játszotta. Legyen az Rolling Stones, Cash, vagy akár Cohen, de még a “Szomorú vasárnap” is lágyan és érzékien jött át.

A só és a cukor egyensúlya

Vági Bence koreográfiája nagyon jól támasztotta alá a só és a cukor egyensúlyát, az együttlét és együtt nem lét örök kérdését. Az egész mindenesetre a középkorúaknak adott igazán valamit, legalább annyit, hogy egy pillanatra – amíg a színház és a busz/autó között gyalogol a januári/őszi esőben – esetleg átértékeli kapcsolatát párjával, de az is lehet, hogy rájön valamire ami az elmúlt sok évben elsikkadt. És akkor már megérte eljönni.

SirOesh

[2007.01.24.]