Budaörsi Napok - kedden történt

A Quimby volt az est legnagyobb fellépője, de olyan kevésbbé híres, de hasonlóan színvonalas zenekarokat is hallhattunk tegnap, mint például a Sonar. Játszott még a Wild Spirit, a Dikid, a Crybabies, és a Vingine One.

Az előző napinál nagyobb tömeg tömörült az ELTE Kőrösi Csoma Sándor kollégiumába, a jegypénztár előtt 30 méteres sor állt, ruhatár elérése pedig közel tíz perces túra volt, lépcsőnállással, beszélgetéssel, és egy tündéri ruhatárosnénivel, akinek mindenkihez volt egy jó szava.

A Sonar, a közeli Dokk C-89 színpadon lépett fel. A Korai Öröm, Másfél, Colorstar szentháromság kvartetté látszik bővülni, hiszen az instrumentális, delay-jel és samplerekkel operáló pszichedelikus post-rock banda minden tekintetben felveszi a versenyt a fennt említett együttesekkel. Produkciójuk rendhagyó volt, az egyetlen az este folyamán, ahol nem csak a fülünk kapott a szokásosnál több ingert, hanem a szemünk is: a vizuálos Menzkie személyében a koncert időtartamára 5 főssé bővült a Sonar.

Miután könnyes búcsút vettünk a srácoktól a Dokk színpadnál máris nyomulhattunk be a nagyterembe, ahol a Quimby kezdett zenélni, hét-nyolczáz ember előtt. A közel másfél órás koncert alatt mozogni jóformán csak vertikálisan lehetett, táncra csak a hátsó sorokban gondolhattak. Főleg az új albumról játszottak, elhangzott a Country Joe McDonald, a Legyen vörös, az Autó egy szerpentinen, a Kamikaze bárány (amivel nyitották a koncertet), de persze a depressziósabb-lassabb dalok sem maradtak el: a Don Quijote ébredése, és a Most múlik pontosan. Aztán persze, mivel nem csak ez az egy lemezük van, régebbi számokat is játszottak, az elmaradhatatlan Androidőt, a Halleluját, és az Unom című szerzeményüket. Pozív csalódás volt a hangzás, a hétfői koncerthez képest fényévekkel jobb, tisztán és érthetően hallottuk Líviust, amint elmeséli hogy hogy ő is állt ott ahol mi, mikor még pszichológushallgató volt, jó sok évvel ezelőtt. Majd felvilágosított minket, hogy ő már egy fröccstől is azt érzi, amit mi, fiatalok két üveg bor után, és hogy ezekben az években ismerkedünk meg az "érzelemmentes szexszel". A koncert végén, levezetésképp még a ritmusszekció három perces szólója csendült fel, egy utolsó utáni szám, az Unom, és már vége is volt.

Akinek ez nem volt elég, az hajnalig táncolhatott négy-öt helyen, ahol a funkytól az 50-es, 60-as évekig, a d'n'b-től a 90-es évekig (mint anno az általános iskolás osztálybulik) minden megvolt, de akinek ezek közül egyik sem nyerte el a tetszését, az még mindig dönthetett a sörpadok és a csocsóasztal mellett. Még három nap, ma Anima és Riddim Colony, meg még sokan mások, lehet pótolni a lemaradásokat!

-bd-

[2007.03.28.]