Ők is itt lesznek a Szigeten: The Killers - Videóval!
Még 8 nap van hátra a 2008-as Sziget Fesztiválig. Nézegetted a programot, de nem ismersz minden előadót? Mi segítünk: bemutatjuk a nagyobb színpadok fellépőit. Elsőként a Nagyszínpad sztárjait ismerheted meg!
A The Killers egy többszörös Grammy-jelölt amerikai rockcsapat Las Vegasból. A banda 2002-ben alakult, tagjai Brandon Flowers (ének, billentyű), Dave Keuning (gitár), Mark Stoermer (basszus), és végül Ronnie Vannucci Jr. (dob). Brandon Flowers és csapata már debütáló, Hot Fuss című albumával befutott – az együttes érdekes módon először nem hazai pályán, az Egyesült Államokban, hanem Nagy-Britanniában lett népszerű.
A 2004-es debütáló albumukat 2006-ban a Sam’s Town című lemez követte, amellyel a csapat végleg biztosította helyét a legfontosabb aktuális bandák elitjében.
A nemzetközi sajtó elismerően írt erről az albumról: „A Sam’s Townnal kiérdemlik a legjobb zenekar címet” – így a New Musical Express, „Minden egyes lejátszás után egyre jobb az album…a retro és az örökzöld határán mozog” – írja a Rolling Stone s a Q Magazine szerint „Egyszerűen fantasztikus”.
Brandon és Dave nem fejezték be felsőfokú tanulmányaikat. Mindegyikőjük játszott más bandában is mielőtt összeálltak. Muzsikájukra legfőképpen az angol zene és a 80-as évek újhulláma hatott, illetve olyan előadók, mint a New Order, David Bowie, U2 vagy a The Beatles.
Első fellépésikre Denverben, egy kis pub-ban került sor. 2001 nyarán már leszerződtek Angliában, majd oda is költöztek. 2004-es albumukról (Hot Fuss) a Somebody Told Me című dal a toplistára került az Egyesült Királyságban.
2005-ben az MTV Video Music Award-on elnyerte a "Legjobb Új Előadó" címet. Második albumuk a Sam’s Town kétszeres platina lett Angliában. Olyan számok hallhatóak rajta, mint a When You Were Young, a Bones vagy a Read My Mind. A 2006-os MTV Europe Music Awards alkalmával a "Legjobb Rockcsapat" kategóriában kaptak díjat.
Játszottak már a Glastonbury Fesztiválon, és a U2-t is támogatták már Bécsben a Vertigo turné egyik állomásán.
The Killers - Somebody Told Me (live)
-M-
[2008.08.04.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.