Új szereposztásban játszottak az Operában

Több mint kéthónapos szünet után újabb André Chénier blokkot játszottak az Operában. A színre lépők társaságát nevezhetnénk akár a „harmadik szereposztásnak” is, hiszen az opera négy kulcspozíciójából három helyen is változott a fellépő. Dénes István vezényelt Kesselyák Gergely helyett, s a Chénier – Madeleine – Gérard háromszögben csupán Kiss B. Atilla maradt hírmondónak a februári nagy sikerű triókból.

A lakájból forradalmi vezetővé váló baritont június elején Busa Tamás keltette életre, aki a télen még Mathieu Populus kisebb szólamát énekelte, ám az Operaházban már sok jelentős bariton figura megformálása fűződik nevéhez (Don Giovanni, Posa, Wolfram, csak hogy a művész sokoldalúságát is illusztrálni lehessen). Habár Anatolij Fokanov igen magasra állította a mércét, nem várhattunk ígérkezett produkciót Busától sem. Ennek ellenére mégis hiányzott az átütő erő, a szép színezetű bariton hang inkább egy átlagos produkciót, egy ki nem emelkedő Gérard-t keltett életre, nem adott új színt a figurának.

A legérzékenyebb és a legkifinomultabb

Lukács Gyönyi volt a februári Chénier produkciók közönség-kedvence. A világhírű, külföldi operaházakban is joggal ünnepelt magyar szoprán helyett beálló Sümegi Esztert is elismeri a nemzetközi élvonal. Rendszeres fellépő a bécsi Operában Tosca szerepében, így az ő jelenléte is nagy kincsnek számít Budapesten. Madeleine alakítása személy szerint nekem nagyon tetszett, főként vokális szempontokból. Hangszíne a három Madeleine közül talán a legszebb, éneklése a legérzékenyebb, legkifinomultabb. Első felvonásbeli alakítása a hősnő kevesebb énekelnivalója miatt nem méltatható annyira, mint az utolsó három rész. A második felvonás nagy duettje, a harmadik felvonásbeli ária és a záró duett azonban nagy pillanatokká váltak sugárzó lényének és erőteljes, szép hangjának köszönhetően.

Ám mindehhez az élményhez elengedhetetlen az este főszereplője (most már nem csupán címszereplő státusza miatt): Kiss B. Atilla. Ne feledjük, a fenti kiemelt részletek zöme kettős. A februárban még több fórumon kritizált tenort már első beszámolómban védelmembe vettem, de annyi tény, hogy figurája most már véglegesen beérett, és tökéletesebben énekelte, mint korábban. Sőt! Olyan tökéletes színvonalon, hogy méltó volt a címszerephez, és uralta az egész előadást.

Gyorsan vége lett

Dénes István dirigálása is eltért elődjétől, különböző elgondolások kerültek ki pálcája alól, különböző, szokatlan tempók egyes helyeken, például kivételesen gyorsan vége lett a második finálé záró taktusainak, ami a várható hatás rovására is ment. Amúgy a vezénylés kérdése egy ilyen operában jó, ha megmarad az aláfestés szintjén, a két beékelt intermezzo is inkább kellemes, mint kiemelkedő volt.

Az egész estén megérződött a sok új beálló miatt létrejövő „harmadik szereposztás” jelenségből áradó egyenetlenség. Coigny frófné szerepében Pelle Erzsébet inkább elbeszélte, mint elénekelte szólamát, Simon Krisztina Bersije is kidolgozatlan maradt a korábbiakhoz képest, miközben Egri Sándor Mathieujén és Kiss Péter besúgóján ugyanazt a jótékony hatást érzékelhettük, mint Kiss B. esetében: a „régiek” szerepformálása beérett, a többhavi szünet csak jót tett az alakításoknak.

Mivel csupán a legelső előadást tekintettem meg, s a felújított gárdára még négy várt, biztos vagyok benne, hogy a kezdeti egyenetlenségek enyhültek. Összességében azonabn elégedett lehetett eme előadás nézője is, mert André Chénier és Madeleine alap tenor – szoprán felállásában Kiss B. Atilla és Sümegi Eszter maradandót és felejthetetlen produkciót alkotott.

Don Luis de Vargas

[2007.06.22.]