|
Kiválasztotta A Dal című produkció zsűrije azt a harminc dalt, amely vesz részt az Eurovíziós Dalfesztivál a január 25-én induló magyar előválogató show-jában. Összeállításunkban valamennyi dal meghallgathatod, sőt a végén voksolhatsz is a favoritodra. »
|
1291. |
|
Hegedűs D. Géza rendezésében parádés szereposztásban látható ez a fergeteges humorú női komédia.
»
|
1292. |
|
Az eseményre 2014. március 22. szombat 19 órától kerül sor - a jegyekt már árulják.
»
|
1293. |
|
Hip-hop zenészek és popdívák találkoznak a Class FM legjobbjai között: Eminem és Rihanna duóját igyekszik utolérni R. Kelly és Lady Gaga szerzeménye. A Quimby pedig a héten debütált legújabb dalával hazánk mérvadó slágerlistáján.
»
|
1294. |
|
Íme a 2014 január 11-én nyilvánosságra hozott 2. heti Petőfi Top 30.
»
|
1295. |
|
A hatodik Mamma Mia! előadást is meg kellett hirdetni a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorkínálatában, olyan kiemelkedő az érdeklődés az ABBA-musical iránt. Az eddigi öt előadásra már nem lehet jegyet venni. 2014-ben a fesztivál második világháború utáni újraindulásának 55. évfordulója lesz, ez alkalomból tudományos konferenciát rendeznek Szegeden.
»
|
1296. |
|
Harmadik hete vezeti az amerikai Billboard Hot 100-as listáját Eminem és Rihanna együttműködése, a Monster. Ezzel három egymást követő hete tartja a második pozícióban Pitbull és Ke$ha közös dalát, a Timbert.
»
|
1297. |
|
Két ember, egy férfi és egy nő megölése miatt tartóztatták le azt a férfit, akinek állítólag vitája volt Doe B-vel. A rappert és egy diáklányt egy alabamai nightclubban öltek meg a hétvégén. A 25 éves Jason McWilliams vasárnap este adta fel magát a rendőrségen a nyomozóknak, akik a Centennial Hill Bár és Grillben szombaton koraeste történt lövöldözés miatt vizsgálódtak.
»
|
1298. |
|
A funky zenét kedvelők számára igazi zenei csemegével szolgál a Garami Funky Staff zenekar most pénteken a Jazzy Pub és Mediterrán Bistroban. Érdemes lesz kimozdulni tehát a két ünnep között is, hisz ez az esemény nagyon jó karácsonyi levezető lehet, illetve már elkezdhetünk hangolódni a Szilveszterre is.
»
|
1299. |
|
A brit X-Faktor idei győztese, Sam Bailey szerezte meg a karácsonyi toplista vezető pozícióját az Egyesült Királyságban debütáló slágerével, a Skycraperrel. Az egykori börtönőr legközelebbi riválisa Pharell és a Happy volt, amit lekörözve elkönyvelhette az év leggyorsabban fogyó kislemezét.
»
|
1300. |