|
Mohácsi István: Francia rúdugrás című szextettjét két részben, a szerző rendezésében mutatták be. Az előadás főszereplői: Kovács Patrícia, Herczeg Adrienn, Pál András, Felhőfi Kiss László, Urbán Tibor és Szabó Vera. »
|
1431. |
|
Ha bárki kíváncsi arra, merre tart manapság a deathcore, akkor április 22-én ott a helye a Dürer nagytermében, ahol az Emmure főzenekari jelenléte mellett a Chelsea Grin, az Attila, az Obey The Brave és a Buried In Verona állnak majd a nagyterem színpadára. »
|
1432. |
|
Április 9-én mutatták be a 128 éves Operaház történetének első reklámfilmjét. A filmbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón, a bérletújítás kezdete előtt hat nappal jelentették be az Opera és az Erkel Színház következő évadjának programját. »
|
1433. |
|
Egy év kihagyás után tér vissza az Eurovíziós Dalverseny mezőnyébe Örményország, és esélyeit nem bízza a véletlenre. Indulóját belső választás alapján Gor Sujyan személyében jelölte meg, a Lonely Planet (Magányos Bolygó) című dalt viszont a zsűri és a közönség közösen választotta ki. »
|
1434. |
|
Rovatunkban az aktuális naphoz köthető kedvelt dalokat elevenítjük fel. Minden nap kiderül, hogy melyek voltak azok a számok, amelyek akkor pezsdítették fel a vérünket és adtak kedvet a mindennapokhoz. Nézzük mi volt a kedvenc dal 22 évvel ezelőtt. »
|
1435. |
|
Hivatalos indulót írt a Maszkura és a Tücsökraj az idei Utcazene Fesztiválnak. Az Utcadal eredeti és akusztikus változatát március 22-e óta a rendezvény honlapján lehet meghallgatni. »
|
1436. |
|
Készülj a húsvétra! Legyél te a legdögösebb nyuszilány, vagy kapd elő a hózentrógert, és vadászd le a nyuszikat! Légy részese a legőrültebb húsvéti bulinak! »
|
1437. |
|
Budapest kellős közepén rengeteg programmal várják a látogatókat: csütörtöktől szombatig a hazai és a külföldi könnyűzene sokszínű formációi hallhatóak »
|
1438. |
|
Az énekes-dalszerzőtől március 22-én, a kistarcsai köztemetőben vettek végső búcsút. Az eseményről többször beszámoltunk. »
|
1439. |
|
A Republic zenekar március 13-án este közölte a gyász szertartással kapcsolatos hivatalos infot. »
|
1440. |