|
Március 24-én a Realistic Crew az új felállásban először lép színpadra, vendég a szlovák The Autumnist. A koncertek előtt, 19 órától az A38 Hajó kiállítótermében Vincent Moon An Island (Egy sziget) című zenés dokumentumfilmjét vetítjük le. »
|
701. |
|
Nagy-Britannia egyik legnagyobb példányszámban eladott napilapja, a The Independent online szerkesztőségének szakírója Európa öt legjobb fesztiválja közé sorolta a Szigetet. »
|
702. |
|
Hét év után, az idei VOLT Fesztivál nyitónapján ismét átadják a VOLTfolió Kulturális Médiadíjat – jelentették be a szervezők a szerdai Fonogram díjátadó gálán. A VOLTfolió akár a Fonogram fordítottjának is tekinthető, hiszen esetében a zenészek és a közönség díjazza a kulturális-zenei médiumokat és médiaszemélyiségeket. A VOLTfolióhoz – melynek kiemelt partnere a ProArt – szövetség a szerzői jogokért - idén három külőndíj is kapcsolódik. »
|
703. |
|
2009. óta működik ismét a Guano Apes, így a rajongók reménykedhettek abban, hogy a legendás német csapat ismét Magyarországra látogat. Végre megvan a hazai dátum is: Sandra Nasic és rockbandája október 15-én játszik a budapesti Club 202-ben! A jegyértékesítés március 10-én, csütörtökön indul. »
|
704. |
|
Ha március 19-én este különleges zenei különlegességre vágyunk, nem is érdemes nagyon sok időt a keresgéléssel tölteni, egyszerűen csak le kell menni a Gödör Klubba. A modern brit és keleti tradicionális zsidó dallamokat játszó angol Oi va voi zenekar mellett Szalóki Ági és Borlai Gergő párosa, a Kishúg is fellép. »
|
705. |
|
Megérkeztek a Sziget első hírei! Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új – szintén szabadtéri - helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők – néhány nagyöreg metálcsapat mellett - az aktuális zenei trendek bemutatására is minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. »
|
706. |
|
Több évnyi munka után elkészült és megjelent a Sadant nevű formáció bemutatkozó lemeze. A Seven című anyag egy nagyon kellemes utazásra invitálja a hallgatóit, és bár nem ez lesz a legizgalmasabb utazás, nem fogjuk megbánni! »
|
707. |
|
A hazai modern rock úttörőjeként aposztrofált FreshFabrik, egy rövidebb pihenő után újra visszatért a zenei életbe! Március 11-én egy hatalmas lemezbemutató koncert keretében mutatják be Mora című legújabb, 5. nagylemezük anyagát. »
|
708. |
|
A Magyar Jazz Szövetség megrendülve tudatja a hirt, hogy a kiváló jazz-zongorista, Pleszkán Frigyes, életének 52. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetéséről a család később gondoskodik. »
|
709. |
|
Idén a megszokottól eltérően nem a 2003. májusában lezajlott első koncerthez, hanem a tényleges, márciusi megalakuláshoz igazítja születésnapi ünnepségét hazánk elsőszámú ska zenekara, a Pannonia Allstars Ska Orchestra. »
|
710. |