Gondoltam egy városra. Az nyer, aki a következőkben megadásra kerülő segéd információk alapján hamarabb kitalálja, hogy melyikre. A segítségek: 33 ezer lakos, 88 m tenger szint feletti magasság, Erkel Ferenc, Almásy gróf, kende és horka, vár, kolbász. »
Mivel egyre több VOLT-os törzsvendégünk hozza már magával gyerkőceit a fesztiválra, ezért idén is állandó gyerekprogramokkal várjuk négy napon át a legkisebb fesztiválozókat a délelőtt 11-től nyitva tartó VOLT OVI-ban. »
Nincs jobb érzés, mint amikor az ember fia egy pofa sörrel a kezében lehuppan a fűbe és figyeli, ahogy a zenekarok jönnek-mennek a színpadon. A fesztivál tipikusan nyári műfaj, ezért gondoltam, hogy most a hűs szobában egy kicsit elmélázunk azon, hogy hova is fogunk menni, ha majd kitör a nyár. »
A Balaton Soundra e hét pénteken éjfélig érvényesek az jegyelővételi kedvezmények. Figyelem! A belépők 80%-a már most elővételben elkelt! Eközben már majdnem teljesnek mondható a fesztivál programja. A Groove Armada a nagyszínpados szombati fellépése helyett ezúttal DJ-szettre vállalkozott, a legendás Orbital legénysége azonban emlékezetsnek ígérkező élő show-val érkezik a BS nagyszínpadra. »
A hétfő reggel eltűnt, Rio de Janeiro és Párizs között közlekedő francia repülőgép négy magyar utasa között volt nagy valószínűséggel Gallasz József, a Kispál és a Borz, illetve a Quimby egykori menedzsere. »
A ’80-as végén az egész Kelet-Európai régiót érintő politikai változások jelentősen megváltoztatták Magyarország zenei térképét is. Végre beleláthattunk a nyugati világ szokásaiba, végre mindenhez hozzá lehetett jutni ami szükséges volt ahhoz, hogy a zenekarok fel tudják venni a versenyt a külföldi bandákkal. Sajnos a jó dolgokkal azonban megérkeztek a zenei „hulladékok” is. »
A Placebo új lemezének megjelenése előtt egy héttel a teljes anyagot meghallgatóvá teszi a rajongók számára. A Battle For The Sun címet viselő, várva várt új albumot a www.placeboworld.co.uk/battleforthesun oldalon lehet megismerni május 29, péntek reggel 10 órától. »
2008-ban adta ki ezt a lemezt a magyar progresszív rock and roll és blues nagy örege, Török Ádám. Ezúttal nem a RABB, vagy éppen a Török-Tátrai tandem, hanem a régi klasszikus, a Mini kíséretében. Bár a cím érdekes vegyülete a magyar és az angol nyelvnek, maga az album is követi ezt a vonulatot, bár nagyjából egy kultúrkörben mozognak a számok – legalábbis a címeket nézve. »
Egy héttel azt követően, hogy – amint arról mi is beszámoltunk – a Diesel Clubban adott koncerttel véget ért a Tankcsapda tavaszi turnéja, a fiúk május 20-án - a fővárosiak legnagyobb örömére - ismét Budapestre látogattak. Igaz, ezúttal minden korábbinál nehezebb volt az A38 hajón megtartott bulira bejutni. »