Pleszkán Frigyes csodagyerekként kezdte pályafutását, jelenleg hazánkban a legvirtuózabb jazz-zongoristaként tartják számon, de tehetségét számos külföldi fesztiválon is díjazták. Remek technikáját és kiváló stílusérzékét rendszersen megcsillogtatja. A zenész ma 50 éves.
Pleszkán Frigyes 1959. július 1-jén Csornán született. 1973-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakának vendéghallgatója volt. Pályáját rendkívüli tehetségként kezdte, már 1976-ban, tizenhét éves korában fellépett szólóban a Pori Jazz fesztiválon. Az évkönyv a mesterek (Stan Getz, John McLauglin..) felsorolása után egy nevet említ: "unkarilainen pianon ihmelapsi: Figyez Pleszkan." Vagyis: magyar dzsezzongorista csodagyerek: Pleszkán Frigyes.
Tanulmányait folytatta a Jazz Tanszakon, 1977 és 1980 között Gonda János és Szakcsi Lakatos Béla növendéke volt. 1977-ben megnyerte a Magyar Televízió Ki mit tud? című vetélkedőjét szólóhangszeres kategóriában, 1978-ban pedig a lengyelországi Kaliszban megrendezett Nemzetközi Jazz-zongoraversenyen nyert második díjat, valamint megkapta a sajtó különdíját is.
Triót alakított
1978 és 1979-ben a Láma együttes tagja volt. A nyolcvanas évek elején megalakította saját zenekarát, a Pleszkán Triót Németh Tamás dobossal és Gayer Ferenc bőgőssel. 1985-ben Gonda Jánossal és Kruza Richárddal közösen készített lemezt. 1995-ben jelent meg Fingerprints címmel első saját albuma, melyen ismert számok feldolgozásai, valamint saját szerzeményei hallhatók. Az 1996-os Second Step kizárólag Pleszkán kompozícióit tartalmazza, az album elkészítésében Hárs Viktor (bőgő) és Sramkó János (dob) működött közre. 1997-ben Pearls In Boogie Shell, 1999-ben Magic Hands címmel jelent meg lemeze.
Új triójában fúvós- és ütőhangszeres partnereivel merőben új irányokat nyit, eredeti szerzeményekből álló, műfajokon túli zenéjével. A Pleszkán trió sikerrel debütált a 2005-ös Sziget Fesztivál jazz-színpadán.
A felvétel rossz minőségért elnézést kérünk, de csak a kezét figyeld és hallgasd a zenét.
- zene.hu -
[2009.07.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.