Közös rezonálás Jon Lorddal a Millenáris Teátrumban - képekben

Közel háromórás katartikus élmény egy kisebb hadseregnyi szimfonikus zenekarral, egy tribute-rockbandával, két szólistával - no és egy élő legendával. Mindez látható, hallható és élvezhető volt 2009. március 5-én, a Milennáris Teátrumban, a Deep Purple egykori billentyűse, Jon Lord hangversenyén.

A szimfonikusok lágy zenefolyama előbb óvatosan, majd mindinkább szétáradva kúszik a pódiumról a nézőtér felé. Már az első hangok foglyul ejtenek. Magával ragad, felkap, lebegtet, majd egy virtuális zuhanás után, hirtelen a hófehér Fender Stratocaster jellegzetes megszólalása repít vissza a rock földi Valóságába.

Ami 1969-ben, még a beat hazájában is úttörőnek számított, és a Deep Purple a Royal Philharmonic Orchestra-val karöltve megvalósított, sokunk gyönyörűségére, végre Magyarországra is megérkezett. Jon Lord alkotása, a háromtételes zenemű, a Concerto for Group and Orchestra kerül az ínyencek asztalára, méghozzá hazai körítéssel tálalva.

A méretes színpadot fél karéjban megtöltő Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar népes társulata, és a magyar tribute-banda, a Cry Free idézi fel a Royal Albert Hallban idestova 40 éve bemutatott előadást. A 69 fős nagyzenekar klasszikus hangszereiből hömpölygő méltóságteljes harmóniákba szervesen illeszkedik az erre az alkalomra billentyűtlenített ötösfogat keményebb soundja, hogy mindvégig tökéletes szimbiózisban hirdesse a klasszikus muzsika és a rock finom összemosódását.

A fiatal és rendkívül tehetséges dirigens, Rácz Márton, aki önmaga egy élő karmesterpálca, néma – tornamutatványnak is beillő - testbeszéddel vezényli, irányítja a monstre társulatot. A Purple-frontembert, Ian Gillant pótolandó, két szólista is hivatott a betétdalok tolmácsolására: nem véletlen, hogy a választás a walesi születésű Steve Balsamora esett. A dalszerző-énekes a Jézus Krisztus szupersztár produkcióban a ’90-es évek közepén, csakúgy a főszerepet kapja meg, mint anno Gillan. A csinos lengyel hölgy, Kasia Laska is képes meglepetést okozni; nemcsak hangterjedelmével, de kissé fátyolos tónusával is azonnal belopja magát a jelenlévők szívébe.

Középen, a faragott lábakon álló (minden valószínűség szerint B 3-as) Hammond-orgona ezúttal méltó gazdájára lelt. Bár a műsor első részében a főszerep a szimfonikusoké, így a Concerto alatt igazából még nem bontakozik ki az ősz Mester virtuóz, hangszeres játéka. Ahhoz persze eleget hallunk, hogy a szánk tátva maradjon.

Amire annyira várunk, a második részben végre megérkezik. A Deep Purple talán egyik legerősebb albumáról, a Machine Head-ről, a Pictures of Home átdolgozásával kezdenek. Gillan magyar hangja, a Cry Free énekes Scholtz Attila tolmácsolásában úgy hangzik fel, mintha csak az eredetit hallanánk. Nem kis megtiszteltetés egy cover-band számára, ha egyik bálványával állhat (jelen esetben ülhet) egy színpadon! De máris visszatérünk a klasszikus művekhez, Jon Lord szólómunkáiból.

Az instrumentális darabokban a 67 éves művész átveszi az irányítást; ujjai alatt süvít, visít, vagy éppen nyög, sóhajt a hangszerek királynőjének is tartott Hammond-orgona. A mellé állított zongora billentyűi is szaporán kelnek életre a Sarabande, vagy épp a The Telemann Experiment játékos melódiái nyomán. Ha a blues-gitár virtuózát Eric Claptont „Lassúkezűként” emlegetik, akkor Mr.Lordnak minden bizonnyal kijár a „Fürgeujjú” titulus. Hogy fülünk ne csak zenekari művekben gyönyörködhessen, viszonthallhatjuk Laska kisasszonyt és Balsamot a színpadon. Kasiának abszolút nem okoz gondot a One from the Meadow, vagy utóbbinak a Pictured Within interpretálása.

Az első búcsúszám lüktető, dinamikus zongoraszólamainak lecsengése után már érezhető, hogy a hálás zsűri ráadás nélkül, csak úgy, nem engedi el Lord urat és népes csapatát. A Child in Time kezdő, ismerős orgonahangjaira jólesően, szinte egy emberként bődül fel a közönség; a vegyes páros énekes – főképp a legendás hangterjedelmű Balsamo - ki is tesz magáért. A ’70 óta töretlen sikerrel hódító Purple-himnusz pontosan az a nóta, ahol mindenki felszabadíthatja, kiélheti mélyben rejlő energiáit.

Méltóbb befejezést nem is találhattak volna egy olyan koncertnek, ahol a színpadon muzsikálók és a nézőtéren ülők együtt lélegeztek, rezonáltak azzal a fantasztikus zenével, amit Mr. Jon Lord hozott magával a ködös Albionból. Köszönjük ezt a gyönyörű estét!

-Hegedűs István-

[2009.03.14.]