Botrány! Tűntetés az Eurovíziós dal kapcsán - videóval
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) március 10-én hivatalosan is közölte a grúz köztévével, hogy „We Don’t Wanna Put In” című versenydaluk ellenkezik az Eurovíziós Dalverseny szabályaival, így ezzel a dallal nem állhatnak ki a moszkvai dalverseny színpadára.
A grúz versenydal már a február közepén megrendezett nemzeti döntő másnapján a támadások kereszttüzébe került. A szám refrénjét ugyanis többen „áthallásosnak” minősítették, és úgy érezték, a dal Vlagyimir Putyin ellen szól. Nemrégiben tüntetést is szerveztek orosz fiatalok a grúz köztévé épülete előtt, azt akarták elérni, hogy Grúzia lépjen vissza a versenytől.
Az EBU a dalverseny hivatalos szabályzatát idézi közleményében, mely szerint „Politikai vagy hasonló jellegű dalszöveg, beszéd, gesztus nem engedélyezett az Eurovíziós Dalverseny alatt. E szabály megszegése diszkvalifikációval járhat.”
Az ügyben eljáró testület álláspontja szerint a dal címe és szövege nem felel meg a verseny szabályainak. A szervezők felajánlották a grúz köztévének, hogy átírhatják a dal szövegét vagy új produkciót választhatnak legkésőbb március 16-áig, amikorra minden országnak véglegesítenie kell a versenydalát.
Grúzia a januári sorsolás alapján az első elődöntőben, május 12-én állhat színpadra, a Magyar Televízió mindkét elődöntőt és a döntőt is élőben közvetíti.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.