Beindul a Wall Street - meghallgattuk a csapat új lemezét

Na ez azért nem a kilábalás a válságból, csak meghallgattuk a Wall Street együttes Indulunk! című lemezét.

A legegyszerűbb talán az lenne, ha egyesével néznék a dalokat:

Aki bújt, aki nem - Nem rossz szám. De ez nyitónak nem elég. Arra viszont elég így elsőként, hogy a zenészek kvalitásait megmutassa. Dübörög a basszus, nagyon együtt van a dobbal, zúz a gitár. És mégis, ennél mindenképpen több a lemez. De talán azt a feelinget, amit a Wall Street át akar adni, érzékelteti. És a szöveg egyik sora – Aki bújt, aki nem, újra itt vagyok – egy esetleges célzásnak is felfogható az együttes eddigi lemezeire. Mert azok is jók ám. Remélem lesz lehetősége mindenkinek meghallgatni. Már akinek ez az album tetszik. Rájuk gondolok.

Egy kicsit így egy kicsit úgy - Ismét egy olyan nóta, amit gyakorlatilag ismerkedésnek szánt a Wall Street legénysége. Gyorsabb, mint az első, és húzósabb is, és slágeresebb, ha ezt így lehet mondani. Mayer Feri is beletép - persze, konszolidáltan - a húrokba…épp amennyi beleillik ebbe a kedves, pattogós nótába. Itt végre Gregus Miklós hangja is kezdi megmutatn magát; mondjuk többet tud, és ez szintén előjön az albumon, de most ez van. Számpmra olyan a számok sorrendje, mintha fokozatosan akarnának rávezetni a hangzásra: szokd meg, és megyünk tovább… Ha szándékos, nem rossz ötlet, főleg azért nem, mert a Wall Street - méltánytalanul bár - de még nincs a legismertebb csapatok között. És ez nem a számok, a tudásuk, a rutinjuk miatt van így. Más okai vannak, de ezt most hagyjuk.

Nincs több időm - Nos, ez már a riffelős, jó gitár, kemény ritmusszekció. És érzem benne a Mötley Crue tiszteletét is, ami nem lehet véletlen. A nóta maga klasszikus hardrock, mind szövegében, mind dallamában. A közepén frappáns kiállás van – Mayer Ferenc mindenképpen az ország egyik legpontosabb és leg-önellátóbb gitárosa címre pályázhat, itt már becsületesen megnyúzza a gitárt. Nem félórás szóló, de a helyén van. Ez a zene elviselne két gitárt is, de a Wall Street vállalta eggyel. Hogy ez így is marad-e, azt nem tudom – szerintem ők sem. De amit egy gitárból ki lehet hozni egy igen jó basszerossal és dobossal, azt kihozzák. Annak idején a Saxon és a Judas Priest indított ilyen dalokkal, és - lássuk be - ennek még mindig van létjogosultsága. Főleg nálunk, ahol azért nem botlik bele sűrűn az ember a jobbnál jobb rock’n’roll csapatokba.

Induljon a tánc - Nekem a rockzenében a tánc szó mindig kicsit ambivalens. Mint ez a szám is. Gyakorlatilag egy jó alap, hangszerelve, semmi extra, és semmi hiba. A hangulatot fokozza, van benne dög, van benne közönség énekeltető „héj, héj”, gitárbontásos versszak, riffelős folytatás, tuti refrén. Ha oldalról néznénk, látnánk, ahogy Ilisz lábai alatt mozog a duplázó lábgép, nagyon is jól… Összefoglalva: ez a szám is rajta van az albumon. Ha nem lenne, hiányozna. Koncerten szünet előtt érdemes játszani az ilyen nótákat…el lehet dúdolni, amíg a csapat – párhuzamosan a közönséggel – hidratálja magát.

Lennék én bármi - Az első lírai szám, ami egyből nagyot üt…a hangszerelés, a hihetetlen jó basszus diszkréten a háttérben, az ízléses dob nagyon odaver az első pillanatokban is. A refrén alatt a billentyű nem rossz, de nekem elképzelhető lenne nélküle is. Egy esetleges koncerten sem hiányozna, mert Mayer Feri begitározza valahogy…ennyire ismerem a Wall Street-et. A gitár tökéletes, nagyon jó a torzítás, nem esik atomjaira egy alapjaiban szerelmes szám attól, hogy akkora négyszögeket tesznek a gitárra, amivel szúrni lehetne. A végén az akusztikus rész kis villantás. Gregus Miki hangja így szól halkan. Mert van olyan csapat, ahol még divat a jó énekes – a Wall Street ide tartozik. És ez a szám egy ilyen kaliberű hang nélkül nem így szólna.

Vigyen a szenvedély - Érdekes nóta…mintha az énekes egy másik együttessel kísérve énekelte volna fel. Az elején szolid dzsungelhangulat, egy belépő szintetizátorral. A Van Halen – akiről még később szó lesz – kezdte ezt a fajta megoldást ebben a műfajban. Jól szól, de ez a hangszerelés szerintem kísérletező kedvű zenészek érdekes próbálkozása. Egészen a refrénig, mert az már az a hangzás, amit a Wall Street szokott produkálni. Engem személy szerint a dob alaptémája zavar itt, olyan „csinált”. Nekem az egyszerű szögelés megnyugtatóbb lenne. De nem hiszem, hogy az én nyugalmam lebegett Ilisz Csaba szemei, vagy inkább fülei előtt…és ha ő így látja jónak, akkor így jó. Ő a dobos. A gitárszóló pedig parádés,  laza, gyors, megcsinált, és rohadt jól van effektezve. Ide jobbat nem tudtak volna tenni. A szöveg a szokásos, fanyar realitás; ha menni akarsz, menj, mondja a férfi a nőnek. Én megértelek…. és szimbolikusan elmorzsol egy könnycseppet barázdált arcán. Ez van, férfitársaim.

Régen volt már - A lemez első Van Halen-száma...természetesen jó értelemben. A Wall Street van annyira profi már most, hogy kinézik a hallgatóból az ismert Roy Orbison-szám, a Pretty Woman Van Halen-féle feldolgozásának azonnali felismerését…nekem ez amolyan zenei humornak tűnik – érintőleges tiszteletadás a Nagyoknak. Az Eddy-érzés - ha a gitár hangját „nézzük” - végigmegy a nótán, amellett, hogy a Judas Priest Turbo-n bevezetett eszközeit tökéletesen alkalmazza. És amit a holland húsz torzítóval és külön technikussal hozott ki, azt a Wall Street is megcsinálta ebben a remek kis dalban. Ez már az a szám, amiben a dobost csúcsra járatja a banda, az pedig bírja, mint a rotációs kapa a szikes talajt. Alapjában véve minden nóta arra is jó, hogy diszkréten megmutassa azokat a zenei fogásokat, amiktől a banda oda fog egyszer kerülni, ahová igyekszik.

A mai jelszó: ne szólj, csak ints - Érdekes cím. Én annyit adtam volna: Ne szólj…de ez szintén nem az én bizniszem, Gregus Miki a szövegfelelős. Steve Vai….kezdésnek 10 másodpercig, a dal viszont valódi Wall Street. Reverb a gitáron a kezdésnél, aztán átmenet nélkül a lényeg: 240-es menettempó. Levegő nélkül végigvonszol, csak a fej és a láb mozog folyamatosan, a dob kegyetlenül szögel, a gitár nem tolakodóan, de lenyom, a basszus teszi az alapot, az énekes ott van...minden ott van. Az amerikai rock punkos variálása. Ezt nálunk a Tankcsapda használja – de ők csak ezt. Szóló elsőre nincs, az alapharmóniák önálló bekeverése ad némi pihenőt. Már aki pihenni akar. Léggitárosoknak kötelező alap. Utána pedig egy illemből odapakolt komoly ujjgyakorlat Mayer Feritől...és a bevált hangnemváltás. Ahogy illik.

Éjféltájt - A vonós-staccató utánzása billentyűvel - gondolom - ad valamiféle előzetest ennek a nótának a lelkéről. Akár Supertramp-re is tippelhetnénk az énekig, utána már nem. Ez a dal számomra nem kategorizálható. Ez az „ilyet is tudunk” csoportba tartozik, és jól teszi. Az ebben a műfajban ritkának mondható Mark Knopfler-es gitárhangtól Malmsteen jellegzetes pengetéséig viszi végig a gitár a nótát, ami a szólókra vonatkozik. Vokál a refrénben, megjegyezhető dallam. Az ilyen szám után az ember kiballag a konyhába, és amíg az éjszakai kávét csinálja, ezt az egy szót énekelgeti…Éééééjféltááájt….Más nem kell egy záró daltól. Mert ezt tették – elvileg – utolsónak.
És befejező számnak tökéletes.

A bonusz…Hajrá Csepel - Nem véletlenül lett bonusz, és nem az album utolsó száma….mert nem passzolna bele az Indulás! jól felépített vonalába. Egy helyre kis lokálpatrióta dalocska, különösebb fantázia nélkül összerakott rockandroll. Tulajdonképpen a Saxon Run for your life c. régi dalának magyarosított tesója…ááááéééóóóó….Szívből jövő szöveg egy csepeli sráctól. Listás nem lesz. De Csepelen szerintem sokáig fogják énekelni, és a csepeli bulikon ezt fogja a tömeg üvölteni...de nem is baj. Hiszen nekik készült.

A Wall Street Indulunk! című lemeze jó. Minden erénye és hibája benne van egy feltörekvő együttes albumának. Jó adottságok, jó megoldások, jó számok. Szuperlatívuszok még nincsenek. De elég zenét hallottam ahhoz, hogy megkockáztassam: lesznek. Négy ügyes zenésztől minden elképzelhető. Ők pedig: Greguss Miklós – ének, szöveg; Mayer Ferenc – gitár, zene; Tóvári Tibor – basszusgitár; Ilisz Csaba – dob.
Lesz ebből még Érkezünk! is.

-MG-

[2009.03.26.]