Musicalek gyerekszájjal: Rosszcsontok - Mjuzikölök  

Felfoghatjuk ezt a lemezt a nem is olyan rég megjelent Rosszcsontok-album folytatásának, hiszen a főszereplők ebben az esetben is Németh Viki és Czető Ádám.

Az első produkció magyar dalok „gyerekesítése” volt, ami a dalszövegek átírásával történt. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anno én írtam a kritikát arról az albumról is, amely várakozáson felüli volt. Az új lemez a manapság oly divatos musical műfaj jegyében készült. Érdekes dolog ez. Van alkalmam sokszor énekversenyek zsűrijében helyet foglalni; kijelenthetem, hogy az elmúlt négy évben minden vidéki énekverseny gyakorlatilag musicalversennyé avanzsált át.

Furcsa világ ez. A musical nagyon nehéz műfaj ének szempontjából is. Számomra mindig nagy kérdés, hogy egy cselekménysorból kivont dal önállóan mennyire állja meg a helyét? Mennyire tudom elvonatkoztatni az eredeti énekhangtól és karaktertől a versenyen éneklő előadót? Már csak azért is, mert jobb esetben 1-2 év énektanulás után az énekesek olyan musicalrészleteket vállalnak be, amit rutinos előadók sem tudnak elénekelni jól.

Én általában sajnálom ezen dalos pacsirtákat, hiszen az énektanár jelöli ki a dalokat, akik megint csak musicalfüggők. Több év énektanulás után a gyerek szinte csak ebből a műfajból tud énekelni, általában azt, amit belenyomnak. Azt azonban profi módon! De ha el kell énekelni bármi mást? Na, ott megfőtt a leendő musicalcsillag. Ha megkérdezünk egy manapság énektanárhoz járó gyereket, hogy milyen tervei vannak az énekléssel, az esetek kilencven százalékában azt válaszolja, hogy musicalszínész! Úgyhogy az itt leírtakból érződhet, hogy nem jó szájízzel álltam ehhez a lemezhez.

Az első dal a korongon a Dés-Geszti szerzőpáros által alkotott „Dzsungel könyve” musicalból kiragadott „Beindul a pofonofon”. Zseniális darab, zseniális dal. Érdekes a két kis ifjonc énekestől hallani ezt a dalt. Már csak azért is mert Balu, a medve énekli ezt a dalt a musicalben. Bárki is játszotta ezt a karaktert, annak mély hangúnak kellet lennie. Milyen egy medve, aki magas hangon visít? Ugye itt is rögtön visszaköszön a párhuzamvonás a cselekmény, a szereplő és a nóta között. Ezért is fura ilyen formában hallgatni ezt a nótát, mert hát Viki és Ádám már csak korukból eredően sem dörmögős hangú énekesek. De persze ez gyereklemez. Akkor viszont hiteles. Kénytelen vagyok ilyen füllel hallgatni a lemezt.

A második, „Szilvásgombóc” című dal a „Padlás”-ból is érdekes ebben a formában. Elmarad a musicalben hallott „happy tömegéneklés” a refrénekben, valószínűleg szándékosan. Rosszcsontok lemezen megállja a helyét, de talán ez a dal az, amelyik az énekversenyeken, a „rosszul választott dal” kategóriába esne.

A „Szívek melegében” a „Légy jó mindhalálig”-ból már testhezállóbb a két énekesnek. Megmondom őszintén, ez az első dal, ami lemezen hallható musicalrészletekből a legjobban tetszik. Számomra így tíz pontos a nóta.

Következik azon része az albumnak, ami talán a legjobb. A „Ciki románc”, „A főcucc” és az „Error terror” a lemez hangszerelője, Dandó Zoltán szerzeményei. Komolyan mondom, inkább ezekből kellett volna összehozni egy anyagot. Frappáns szövegek, melyek a gyerekeknek szólnak, nagyon jó muzsikával megfűszerezve és nem bugyuta gyerekdalok.

Ezek után a mindenki által elénekelt „A zene” című dal a „Valahol európában”-ból, és a „Vége a nyárnak” a „Mi, szemüvegesek”-ből hozza a maga nem túl jó formáját. Itt már nagyon érzem az erőltetettséget. Ez az érzés sajnos sokszor elfog, mikor sok musicalrészletet hallok. Lehet, hogy megköveznek ezért sokan, de számomra ez a műfaj nem tud önálló életet élni.

Ezek a szerzemények, ha nem a megfelelő történethez fűzve halljuk, szinte értelmüket vesztik. Ismerni kell a színdarabot, hogy valami képet kapjunk az adott nótáról. „A zene” című dal a musicalben szinte könnyfakasztó hatást vált ki, ahol és ahogy megszólal. Így önálló dalként nem váltja ki ezt a hatást. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg ezt a remek előadást, aki még nem látta.

Hála istennek két Dandó Zoltán-szerzeménnyel zárul a lemez érdemi része. A „Randi” és a „Nőjünk fel” ismét két szuper gyerekdal, mintha csak Vikire és Ádámra íródott volna.

Nagyon jó kis lemez lett volna ez, ha kihagyták volna az alkotók a musicales részét. De most komolyan! A csapból is a musicalek szólnak. Ha ez egy divat, akkor bízok benne, hogy elmúlik most már nemsokára. Ezért nem is tetszik annyira ez az album, mint az első Rosszcsontok anyag. Nem biztos, hogy a „Rosszcsontoknak” meg kell lovagolni divathullámokat, mert akkor a következő lemezen énekelhetnének második világháborús német és magyar katonanótákat is, vagy megzenésíthetnének a „Mein kampf”-ból részleteket. Na jó, ez azért morbid, de hát sajnos ez is egyre nagyobb divat sajnos.

Annyi pozitívuma azért van, hogy Viki és Ádám még nem „affektál”-va énekel, mint a legtöbb magyar musicalénekes. Nem tudom, hogy ezt külön oktatják e, vagy természetükből adódik ez a magyar színészeknek? Reméljük, hogy kis énekeseink pár év múlva nem követik ezt a példát.

- norro -

[2009.04.01.]